Egyszer volt, ha nem lett volna, nem is mondták volna. Volt egyszer régen egy szegény fiú. Nem volt se apja, se anyja, se bátyja, se húga, nem volt senkije sem a világon. Egyedül élt. Ez a fiú iskolába járt. Egy kis ház maradt rá az apjáról meg az anyjáról. A fiú már a negyedik osztályba járt. Akkor, abban a világban, nem tíz-tizenöt osztályt jártak, mint manapság, csak négy osztályt; akkor azzal a négy osztállyal felnőtt emberek voltak. Úgy adta a jó Isten, hogy amikor a fiú tizenkét esztendős volt, gondolta magát, hogy nehezére esik mosni magára, egyedül élni, ételt főzni magának, egyik napról a másikra keresni a kenyerét, nehezére esett. Gondolt egyet, tarisznyát készített magának, a tarisznyájába vörös hagymát tett, bezárta maga után az ajtót, és elindult, ment. Annyit ment, messzinél messzebb, távolnál távolabb. Egyszer csak kiérkezett idegen falvakba, idegen országokba, és egyszer csak beérkezett egy szép városba. De amikor odaérkezett abba a városba, már estére járt az idő. Már égtek a lámpák. Gondolkozik, azt mondja magában:
- Ó, szent Isten, este van, hol fogok aludni ezen az éjszakán?
Hát amikor a város közepére ér, megcsodálja azokat a drága nagy palotákat, nagy épületeket, amiket ott látott. Mikorra besötétedett, éppen a város közepére érkezett. Ott volt egy kút, és az egész város arról a kútról hordott vizet. Akkor leül, előveszi a tarisznyáját, elfogyaszta a vacsoráját. Amikor elfogyasztotta a vacsoráját, ott a kút mellett a feje alá teszi a tarisznyáját, hogy ott aludjon, mert nem volt hol aludnia, mert idegen volt, senkit sem ismert. Úgy adta Isten, hogy éjjel kilenc-tíz óra felé jön vízért egy öreg paraszt. Ahogy odaér vízért, szól:
- Adjon Isten jó estét, kisfiam.
- Szintúgy te is élj, öregember.
- Te meg mit keresel itt?
- Itt alszom. Idegen vagyok.
- Hová való vagy?
- Nézd, ide s ide való vagyok, egy faluból jöttem. Nincsen anyám, nincsen apám, nincsenek testvéreim, nincs senkim. Magános, árva gyerek vagyok.
- Hát miért nem indultál el, hogy egy kicsi szállást keress magadnak ma éjszakára ebben a nagy városban?
- Hát kihez mehettem volna, mikor senkit sem ismerek?
- No, jó. Akkor gyere hozzám, ma éjszaka nálam alszol.
A kisfiú felkelt, kivette a vödröt az öreg kezéből, és vele ment a házába. Amikor hazaértek a paraszthoz, az öreghez, annak nem volt senkije, csak egy öreg felesége.
- Adjon Isten jó estét, öreganyám!
- Szintúgy te is élj, kisfiam!
- No, drága kedves feleségem, magammal hoztam ezt a kisfiút, tégy elébe vacsorát, hogy egyen. Idegen, nincs senkije, nincs anyja, nincs apja, senkije sincs, egyedül van. Adj neki vacsorát, engedd meg, hogy itt aludjék ma éjszaka.
Az asszony mindjárt ennie adott. Megette a vacsoráját, evés után kinyitotta a bibliáját a fiú. Mert akkoriban nagy vallásosság volt, igen nagy volt, nem úgy, mint manapság; az emberek hittek a jó Istenben. Akkor a fiú olvasott a bibliából, és imádkozott az Istenhez, utána lefeküdt. Azt mondja neki a paraszt:
- Hallod-e, fiam! Mi volna, ha édes fiunkként magunkhoz fogadnánk? Lakjál itt nálunk, ne menj sehová, mert nekünk nincs senkink. Két öreg ember vagyunk, és ami halálunk után marad, az a tiéd lesz.
- Én nem bánom, öregapám.
Mindjárt megállapodnak, hogy a kisfiú náluk marad. Felhozza az Isten a napot, és mikor megvirrad, megreggeliztetik. A fiú evett, megint imádkozott a jó Istenhez. Mondja neki:
- Hallgass ide, kisfiam! Látom, hogy jól érted az olvasást.
- Ó Istenem, drága kedves apám - mert mától fogva apám vagy, és az öregasszony az anyám -, igen, értem.
- No, akkor el kell mennünk a községházára, hogy ott bejelentsük, miszerint ide érkeztél a mi városunkba, és írjuk fel a nevedet, hogy a gyermekünk leszel.
- Jól van, tata.
Akkor az öreg kézen fogja, és elviszi a községházára.
- Adjon Isten jó napot, kedves bíró!
- Szintúgy te is élj, paraszt!
- Nézd, elhoztam ezt a kisfiút, hogy bejelentsem, hogy a magamévá fogadtam, és tedd át az én nevemre.
- Rendben van.
- De ez a gyerek olyan jól érti az olvasást, hogy egy pap sem, egy nagy ügyvéd sem tud úgy olvasni, mint ő. Nálunk meg hiány van, szükségünk volna egy körjegyzőre ebben a városban.
- Kipróbáljuk - mondja. - Hány éves vagy?
-A tizennegyedik évemben járok.
Akármiféle mesterségben próbálta ki a bíró, a kisfiú megnézte, azokban a nagy anyakönyvekben megvizsgálta. Sikerült a fiúnak. Azt mondja neki a bíró:
- Na, fiam! Mától fogva beállsz hozzánk körjegyzőnek.
Úgy adta a jó Isten, hogy így a fiú beállt ott az irodába körjegyzőnek. Eltelik egy év, eltelik kettő, telik-múlik sok év, végül a fiú felnőtt olyan korúvá, hogy már húsz éves volt. Minden hónapban megkapta a fizetését, félretette a pénzét, és a város közepén vásárolt magának egy szép házhelyet. Ott egy szép palotát épített magának. Olyan palotát épített, hogy az egész városban nem volt olyan, mint a fiúé. Azt mondja az apjának:
- Tata! Palotát építettem magamnak. Mindenem megvan. Most már csak az kell, hogy megnősüljek. Maholnap én is gazda leszek a magam otthonában.
- Hogyne, kedves fiam. De itt a városban nincs olyan lány, akit feleségül vegyél; nincsenek olyan lányok, mint a faluban. Ezek városiak, ide-oda járnak, tetszik nekik a társaság. Neked olyan asszony kell, aki rendben tudja tartani a palotádat meg a gazdaságodat.
- Nem baj, tata, majd gondolkozom, s meglátom, mi legyen.
Akkor aztán egyik reggelen a fiú búsan felkel, és azt mondja:
- No, tata, én megyek magamnak.
Mikor beérkezik a városba - mert ők az erdő szélén laktak -, mikor beér a városba, reggel egy öregasszonnyal találkozik.
- Adjon Isten jó reggelt, öreganyám!
- Szintúgy te is élj! Szerencsés anya csecsét szoptad, fiam! Azaz hogy körjegyzőm! Mert te köszöntöttél rám jó reggelt!
- Ó Istenem, öreganyám, úgy illik, hogy a fiatalok kívánjanak az öregeknek jó reggelt.
- Miért vagy ennyire elbúsulva?
- Ó Istenem! Minden embernek van valami gondja a fejében.
- Ha adsz egy csomag szivarra valót meg egy csomag gyufára valót, vagy két-három krajcárt, akkor a tenyeredből megmondom, mi a gondod.
- Hogyne, öreganyám.
- Tartsd ide a kezedet!
Odatartja a kezét, és az öregasszony elmondja a tenyeréből:
- Nézd, kedves fiam! Meg akarsz nősülni. Ebben a városban nem találsz magadhoz illőt, ahogy apád megmondta. Hanem tudod mit? Ha rám hallgatsz, szerencsés legény leszel, ügyes ember leszel, és az egész városban senkinek sem lesz olyan felesége, mint neked, ha rám hallgatsz.
- Hogyne, öreganyám.
- Fogd magad, menj szépen haza, és holnap reggel, amikor megvirrad, és még senki sem kelt fel, te légy ott elsőnek annál a kútnál, amelyikhez elsőbben érkeztél, amikor ebbe a városba jöttél. Ott ülj le, és aki elsőnek érkezik vízért a kúthoz, az lesz a feleséged. De nemcsak egyszer, hanem három reggelen egymás után. Minden reggel menj oda, és aki a harmadik reggel érkezik, az lesz a feleséged. Azt vedd feleségül. Lesz, ami lesz.
- Köszönöm szépen, öreganyám.
Azzal fogta magát a fiú, és indult magának. Amikor megvirradt, még napkelte előtt felkelt, fogta magát, indult ahhoz a kúthoz. Ott várakozott. Sokáig maradt ott a kútnál, de senki sem jött vízért. Már egészen kivilágosodott.
Az erdő szélén lakott egy nagy gazda. Annak a gazdának három lánya volt. A legkisebbik lány a kemence aljánál játszott a hamuban; a hamuval. Úgy adta a jó Isten, hogy egyszer rászólt az anyja:
- Na, kelj fel, drága kedves lányom, fogd a vödröt, eredj, hozz egy kis vizet, mert dagasztani akarok, hogy kenyeret süssek a kemencében.
No, nagy nehezen fogta vödröt és elindult mezítláb, öltözetlenül; úgy, ahogy volt, teli hamuval, teli korommal ment a kútra. Amikor odaért, ő volt ott elsőnek, egyedül a kútnál. Nem szól semmit, jó reggelt sem kívánt, semmit, csak megmerítette a vödröt, és vitte a vizet. Akkor a legény rátette a kezét:
- Állj meg, te lány, hadd kérdezzek tőled valamit!
- Ne kérdezz tőlem semmit, mert sietek.
Fogta magát a lány, elszaladt a vödörrel, hazament. Hogy ne nyújtsam hosszúra a mesét, a második reggelen is ugyanígy járt a lány, s a harmadik reggelen is ő volt ott. Akkor a legény megfogta a lányt, kivette a kezéből a vödröt, és hazakísérte az apjához. A lány besietett, odaült a kemence aljába, magára szórta a sok hamut.
- Adjon Isten jó reggel, nagy gazda!
- Szintúgy te is élj, körjegyzőnk! Na, mi járatban vagy? Ülj le!
A két nagyobbik lány mindjárt gondolta, hogy valamelyikőjüket feleségül veszi.
- Miért jöttél?
- Azt akarom, hogy add hozzám feleségül a lányodat.
- Hogyne. Két lányom van férjhezmenendő, amelyiket akarod, azt vedd feleségül.
- Na - mondja a legény - melyiket adod hozzám?
- Nézd, itt van a két lányom.
- Nekem nem ők kellenek, hanem add hozzám a legkisebbet, amelyik vízért volt.
- Ó Istenem, fiam, ő még alig tizennégy éves, taknyos, a kemence alján ül, teli van hamuval, te megundorodnál tőle.
- Én cseppet sem undorodom - mondja.
No, telik-múlik az idő, a legény fogja magát, elmegy. Mondja az anyja a lányának:
- Na, kedves lányom, ha ilyen szerencséd akadt, készülj fel, mert szombaton megtartjuk a lakodalmat, ha jön a körjegyző, hogy feleségül vegyen.
- Nem megyek én, s nem megyek, mert nekem nem kell férj.
Utoljára nem volt mit tenni, a legény, a körjegyző, muzsikásokat hivatott, készülni kezdtek a nagy lakodalomra. Amikor minden készen állt a lakodalomra, odamentek a paraszthoz, s ott helyben kezdődött a lakodalom. De a lány sehogy sem akart előjönni a kemence alól. Odamegy az anyja seprűvel, kizavarja a kemence alól. A vendégek kérdezik a legénytől:
- Hallod-e, melyik a menyasszonyod?
- Nézzetek oda, ott van a kemence alján - mondja.
Mindenki várja, hogy jőjjön a menyasszony; nem jön semmiképpen. Ahogy mondtam, az anyja kikergette seprűvel. Amikor a lány előbújt, lerázta magáról a hamut, átbucskázott a fején, tiszta színarannyá változott, lábától a fejéig. Olyan asszony lett belőle, hogy több olyan az egész városban, országban-világon nem akadt. Mindjárt bement menyasszonyi ruhában. Leült a legény mellé, a vőlegénye mellé, s kezdődött a nagy lakodalom. Amikor vége volt a lakodalomnak, mindjárt fogták a lányt, apja meg anyja kiadta a holmiját, s átköltözött a nagy palotába a város közepén. Amikor megérkeztek, elrendezték magukat, és a legény ment szolgálatra, mint mindig. Telt-múlt az idő, vagy három-négy év eltelt azóta, mióta összekerültek. Egyszer aztán azt mondja a bíró a legénynek, a körjegyzőnek:
- Hallgass ide! Tudod, mit? Azt mondják, hogy a szászok eltávoztak a falvaikból, a földjeikről, és ott maradtak üresen a házak, a vagyonuk, juhaik, teheneik. Reggel készüljünk, vasárnap reggel, hozzunk magunknak pár tehenet, pár lovat, amire szükségünk van.
- Rendben van, kedves bíró.
No, ekkor a jegyző, a bíró, meg a többi úr összeszedelőzködött, felpakoltak maguknak, fogták magukat, indultak. Útközben betértek egy városba, egy állomásra, ott kifogtak, bementek egy nagy vendéglőbe. A vendéglő tele volt, az urak, az emberek ittak, és csak egy asztal volt üres. Ők is leültek a mellé az asztal mellé. Az asztalnál egyedül ivott egy kapitány; ahhoz az asztalhoz ültek. Azt mondja nekik:
- No, üljetek ide, rendeljetek magatoknak ételt-italt az asztalra.
Még nem is láttak hozzá az evéshez-iváshoz, azt mondja a kapitány a bírónak:
- Nem lennél szíves megengedni, hogy én is igyam veletek egy-két pohár pálinkát?
- Hogyne, kedves kapitány!
Mindjárt bemutatkozik, leülnek az asztalhoz, isznak. Mindegyikőjükkel lekezel, és mikor a körjegyzőhöz érkezik, azt mondja:
- Minden jót, sógor!
A körjegyző meghökken, azt mondja:
- Kedves kapitány, miért nevezel sógornak? Nem ismerlek, te honnan ismersz engem?
- Hát már hogyne ismernélek. A feleséged először az én feleségem volt, nem a tiéd.
Akkor mindnyájan meghökkentek, egymás szemébe néztek, és szóltak:
- Hogy létezik ilyesmi, hiszen mi húztuk elő tizennégy éves korában a kemence alól a hamuból, és ez a kapitány azt mondja, hogy az ő felesége volt! Lehetetlen - mondja a bíró -, már megbocsáss, kapitány, de gondold meg, mit beszélsz, mert levágjuk a nyakadat!
- Nem, bíró - mondja -, először az én feleségem volt, én vettem el a leányságát.
No, jó. Azt mondja a férje, a körjegyző:
- Hallgass ide, kapitány! Ha azzal hencegsz, ha azt mondod, hogy először a te feleséged volt, én nem haragszom (?).
- Hallgass ide, sógor! Ha nem hiszed, én ma éjszaka hazamegyek hozzád, és a feleségeddel alszom reggelig. Akkor majd elhiszed.
- Jól van, kapitány. Kössünk szerződést!
Szerződést kötnek, két példányban. A kapitány aláírja:
- Ha nem lesz úgy, ahogy mondom, akkor vágd le a nyakamat. És ha úgy lesz, akkor én mit tegyek?
- Akkor meg te vágd le a nyakamat.
Jól van. Megkötötték a szerződést, a kapitány felül a lovára, elmegy a városba, ahol az asszony lakik. Amikor odaér, elmegy egy nagy asztaloshoz:
- Adjon Isten jó napot, asztalos!
- Szintúgy te is élj!
-Hallgass ide! Készíts nekem egy ládát, olyan hosszút, mint én vagyok. Amennyit kérsz, annyit fizetek érte. A szájamnál készíts egy nyílást, meg a szememnél is, hogy lássak.
- Hogyne, kapitány.
Az asztalos mindjárt elkészítette a ládát, olyan hosszút, mint ő volt. Kifizette.
- No - mondja -, majd visszajövök érte, elviszem.
A városban megkérdezi, hol lakik a körjegyző felesége. Megmutatják neki. No, jó. Fogja magát, szól egy kisfiúnak:
- Kisfiam! Nem vezetnél el az apja meg az anyja házához?
- Hogyne!
Felül a lovára a kisfiúval együtt, elmegy az apja meg az anyja házához.
- Adjon Isten jó napot, kedves bácsi!
- Szintúgy te is élj, kapitány! No, mi járatban vagy?
- Nézd, mi van, s nézd, mi van. Azt hallottam, hogy van egy szép lányotok, férjhez adtátok a körjegyzőhöz.
- Igen.
- Aztán ad nektek valamit, hogy segítsen rajtatok, öreg embereken?
- Nem segít bennünket semmivel.
- Hallgass ide! Nem tennéd meg azt a szívességet, hogy eljössz velem hozzá ma éjszaka, és ha megteszed, amit mondok neked, adok neked pénzt, egy véka aranyat.
- Nem bánom.
Akkor lóra ül, és az öregasszony felpakol, indulnak. Elhozza a ládát, és mikor a lány portájához érkeznek, bebújik a ládába. Azt mondja az öregasszonynak:
- No, hallgass ide! Kiálts be a lányodnak, és mondd azt, hogy az öreg megvert, s te most eljöttél az öregtől.
Az öregasszony mindjárt kiáltott a lányának. A lány kijött:
- Mi történt, anyám?
- Ó Istenem, drága kedves lányom, apád megvert, egész éjszaka ütött, el kellett jőjjek tőle. Felrakodtam, felpakoltam a fehérneműmet, a lepedőimet, minden holmim itt van ebben a ládában. Gyere, segíts nekem, hogy felvigyem a ládát.
Akkor felmegy; jön a lánya, felviszi a ládát. Ki akarja rakni a folyosóra. Azt mondja:
- Nem, lányom. Abba a szobába, ahol te alszol.
- Ó Istenem, anyám, oda viszem.
Beviszi a szobájába, mindjárt megágyaz az öregasszonynak, és megvacsorázik a lány. Amikor megvacsorázott, mindjárt fogja magát a lány, levetkezik, csak kombinéban marad. Aztán derékig megmosdik. Miközben derékig mosdott, a kapitány a ládából mindent látott. Lefekszik a lány, elalszik, akkor a kapitány előbúvik ingben-gatyában, titokban s a lány mellé fekszik, a paplan alá a lány mellé, és lefényképezi magát, ahogy ott fekszik a lány mellett. Aztán felkel, magához veszi a gyűrűjét meg a zsebkendőjét az asztalról, odamegy az öregasszonyhoz, szól:
- Na, kelj fel, mehetünk. Mondd, hogy nem bírsz aludni, hazamégy, mert itt nem tudsz elaludni.
Az öregasszony úgy is tesz. Tüstént felkölti a lányát. A lány felkel:
- Mi történt, anyám?

- Nem bírok aludni, kedves lányom. Vigyél haza, nem maradok tovább nálad.
- De legalább várj, amíg megvirrad, anyám!
- Ó Istenem, drága kedves lányom! Hiszen láthatod, hogy nem vagyok megszokva itt nálad.

No, nem volt mit tennie a lányának, el kellett vinnie a portájukig. Amikor a portához értek, akkor a kapitány előbújt, egy véka aranyat adott az öregasszonynak. Kifizette, megköszönte szépen, és fogta magát, felült a lovára, és visszatért a fogadóba, abba a vendéglőbe. Mire megvirradt, ő bent volt.
- No, adjon Isten jó reggelt, sógor!
- Szintúgy te is élj!
Amazok még mindig ettek-ittak, várták a kapitányt.
- No - mondja neki -, akarod látni, hogy reggelig a feleségeddel aludtam?
- Hogyne!
Akkor előveszi a fényképet és megmutatja neki, hogy ott feküdt mellette. A legény nézi, igaz.
- No, ezt a gyűrűt ismered-e?
- Hogyne! Az enyém. Ez az én gyűrűm, meg az én feleségem.
- Meg ezt a zsebkendőt?

- Ezt is.
- No, elmondjam a jeleit?
Na, a lánynak voltak jelei, olyan titkos jelei.
- Na, most mit szólsz? Igaz?
- Igaz. Vágd le a nyakamat, te nyertél.
- Sajnállak, fiam. Tudod mit? Levetkőztetlek és más ruhába öltöztetlek, s hazaviszlek a te palotádba, és beállsz hozzám béresnek.
- Nem bánom, kapitány.
Akkor a legény mindjárt átöltözött és hazamentek. Ő ment az istállóba, a kapitány felment. Mondja a lánynak:
- Adjon Isten jó napot, leány.
- Szintúgy te is élj, kapitány. Mi van?
- Nézd ezt a szerződést! Megvettem a férjedtől az egész vagyonát. Ha akarod, itt maradsz; ha nem, hát nem. Ha akarod, beállsz szolgálónak, itt maradsz nálam szakácsnénak, főzöd az ételt, mert nekem már van feleségem, vannak gyerekeim.
- Hát a férjem hol van?

- Világgá ment magának.
No, nem volt mitévő legyen a lány, beállt hozzá szakácsnénak. Eltelik egy hét, eltelik kettő; a kapitány annyi munkát adott a lánynak, hogy a szent Isten őrizzen. A kezéből folyt a vér, anynyit súrolt, annyit dolgozott, hogy a szent Isten őrizzen. Egyszer aztán elgondolkozik a lány, azt mondja:
- Ó szent Isten! Mi haszna van annak, hogy ezen a világon élek? Istenem, mit tehetnék?
Egyszer aztán találkozik a férjével az udvaron. A férfi ráismert, de ő nem ismert rá a férjére. A legény megsajnálta, gondolta magában:
- Na megállj, kedves feleségem, ha olyan nagy kurva voltál, hogy ezt a csúfságot művelted velem, én is visszaadom neked, ne félj!
Bement a városba az asztaloshoz, és csináltatott egy ládát. Belül kibélelte pléhvel. Levitte a Maroshoz a vízre. Ott kikötötte, majd hazament. Befogta a szekérbe a bivalyokat, és szólt a feleségének:
- Na, te lány, te szolgáló! Nem lennél szíves velem jönni, hogy segíts kirakni egy szekér fát a Maroson a tutajról?
- Miért ne! Ma úgyis vasárnap van, mehetek.
Felülnek a szekérre, mennek. Amikor odaértek a Maroshoz, azt mondja neki:

- No, hallgass ide! Nem unod még az életet itt ennél a kapitánynál?
- Ó Istenem, te szolga, dehogy nem!
- Tudod, mit gondoltam? Üljünk be ketten ebbe a ládába, és ha a szent Isten megsegít, ereszkedjünk le a folyón.
Úgy is tesznek, leszállnak a szekérről. A legény szól neki:
- No, ülj be a ládába!
A lány beül a ládába. Megint szól neki:
- No, hajtsd le a fejedet, és hagyj nekem egy kis helyet, hogy én is beüljek a ládába.
A lány beült, lehajtotta a fejét. Akkor ő rácsapta a fedelet a ládára, lelakatolta.
- No kedves feleségem! Ahol a Maros megáll, ott állj meg te is ezzel a ládával!
Akkor aztán víznek eresztette. Annyit ment, messzinél meszszibb, távolnál távolabb. Egy álló hétig semmit sem evett ott a ládában a lány. Nem is evett, nem is ivott, nem is aludt. Ahogy lefelé haladt a folyón, lefelé a Maroson, nagy sokára egy vasárnap reggel három cigány halászott a Maroson.
- Látjátok? Egy nagy láda jön lefelé a Maroson!
- Ej! Mit mondasz?

- Látod te is, amit én látok?
- Igen, látom, hogy egy nagy láda.
- No, fogjuk ki azt a ládát!
Mindjárt levetkőznek, mennek, a vízbe ugranak. Úsznak a láda felé. Miközben a láda felé haladtak, a lány egyszer csak kikiáltott a ládából:
- Nos nos, ha idős férfi vagy, legyél az édesapám, ha idősasszony vagy, legyél az édesanyám, ha fiatal férfiak vagytok, legyetek a bátyáim, ha fiatal nő vagy, legyél a húgom. Legyetek szívesek, vegyetek ki, hogy még egyszer lássam a világot.
- Halljátok? Valaki beszél a ládából! Ki lehet az?
Mindjárt kihúzzák, felnyitják a ládát, látják azt a szép lányt.
- Ó szent Isten, milyen szép lány!
A lány kezet fogott velük, megcsókolta őket, és erősen hálálkodott, hogy ilyen nagy jót tettek vele.
- Ó Istenem, emberek, drága kedves testvéreim! Olyan éhes vagyok - mondja -, hogy a szent Isten őrizzen.
- Ne búsulj, van nálunk ennivaló, tettünk otthon a tarisznyánkba, adunk enned.
Átadták neki a tarisznyájukat. Kezet fogott velük, és megkérdezte:

- Honnét jöttem ide le?
Mutatják neki, honnét, a vízen.
- No, akkor megyek arra. A jó Isten legyen veletek, én indulok.
Indul a lány, elindul visszafelé a Maros mentén. Annyit ment felfelé a víz mentén, hogy a szent Isten őrizzen. Egyszer aztán ráesteledik. Hol esteledik rá, egy szép fa tövében. Meghúzódik a fa alatt, ott alszik reggelig. Pontosan éjszaka tizenkettőkor oda gyűlnek a lány sorstündérei a fa alá.
- Nos nos, aki hallja, mit mondok, aki nem hallja, aki elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává térdig! A Vörös király már tíz éve ágyban fekszik, százezer doktor jár hozzá, és nem találják orvosságát. Ha volna egy ember, aki megy, kiszállítja az ágyból, az alatta lévő surgyékot kiviszi az udvarra, felhasítja, abban a surgyékban van egy béka, egy véka nagyságú. Az szívja ki belőle a vért, azért beteg a király. Ha volna egy ember, aki azt kiveszi, megöli, előhúzza azt a békát, a király megint tizenhét esztendőssé változnék. Egész királyságát neki adná, és van három lánya, a három lány közül amelyiket választaná, azt adná hozzá feleségül. Aki elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává térdig!
Akkor a lány keresztet vet magára:

- Ó, szent Isten, jól hallottam.
Amikor megvirrad, a lány fogta magát, ment tovább. Következő éjszaka megint egy másik fa alatt esteledett rá. Ott aludt. Pontosan tizenkettőkor jött a másik sorstündére:
- Adjon Isten jó estét. Aki hallja, mit mondok, és elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává derékig. A Zöld király vak, nem lát a két szemével. Évek óta járnak hozzá a doktorok, de nem tudják visszahozni a szeme világát. Nincs olyan ember országban-világon, aki visszaadja a szemét, hogy lássa a világot. Ha volna egy ember, aki reggel mikor megvirrad, összegyűjtené a harmatot a fűről meg a falevelekről egy pohárba, és azzal a harmattal elmenne a Zöld királyhoz, fogna egy tollat, a tollal bekenné a szemét azzal a harmattal, a király mindjárt látna, s megint tizenhét esztendőssé változnék. Egész királyságát neki adná, és három lánya közül a legszebbiket, amelyiket választaná, az lenne a felesége. Aki elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává derékig! Isten veled!

- Ó szent Isten, köszönöm szépen, hogy ezt is hallottam.
Fogta magát, ment tovább. Reggel felhozta az Isten a napot, a lány tovább indult. Harmadik este megint a Maros mellett éjszakázik, megint jön a harmadik sorstündére. Azt mondja:
- Nos nos, aki hallja, amit mondok, és elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává a feje tetejéig! A Fekete király városában minden forrás, minden kút vize vissza van fogva. A király egész népe hal meg szomjan. Másik országból hozat magának vizet, hogy életben tartsa a népét. Ha volna egy ember, aki elmegy a városba, a város szélén találna egy rozsdás piculát, és azzal a piculával elmenne a város közepén a nagy kúthoz és beledobná, mindjárt felfakadnának a források. Olyan nagy víz támadna, hogy a szent Isten őrizzen. A király egész királyságát neki adná, és három lánya közül az egyiket, amelyiket akarná, feleségül adná hozzá. Aki elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává a feje tetejéig! Isten veled!
- Isten veled!
Ezzel a sorstündér eltávozott. Reggel a lány már nem ment tovább felfelé a Maros mentén. Elindult a keresztúton, és beérkezett a városba. Amikor beérkezett, a harmatot egy bürök szárába gyűjtötte. Leszakított egy bürköt, a bürökbe gyűjtötte a harmatot, s amikor beért a városba, elment egy nagy fodrászhoz.
- Adjon Isten jó napot, fodrász!

- Szintúgy te is élj, szép leány! Mit kívánsz? Mert itt csak férfiakat nyírunk.
- Nem baj, mert én is férfinek akarom nyíratni magamat - mondja. - Vágd le a hajamat nullásra!
- Ó Istenem, vétek ezért a szép hajért!
- Ide hallgass, uram! Vágd le a hajamat, úgy, ahogy parancsolom.
- Igenis, leány!
Mindjárt levágja a haját tisztán kopaszra. Ő megint szól:
- No, látod ezt a ruhát rajtam?
- Igen.
- Ezt neked adom, ha férfi ruhát adsz helyette.
- Adok.
Mindjárt adott neki férfi ruhát, és adott egy fehér köpenyt, egy fehér sapkát, meg egy táskát, és abban a helyben doktor lett belőle. Nem lehetett ráismerni, hogy nő, férfivá változott, és indult. Bemegy a városba a Vörös királyhoz. Ott a palotában annyi doktor volt, hogy verték le egymást. Annyi hely sem volt, hogy leülhessenek. Őt is egyik lökte, másik taszította. Végre nagy nehezen beérkezett a királyhoz.

- Adjon Isten jó napot, felséges király!
- Szintúgy te is élj, doktor. Hová való vagy? Miféle ember vagy?
- Én vagyok a világ doktora.
- Na, ilyen doktor még nem járt nálam, a világ doktora. Nagy dolog! Majd megnézlek. Ülj le!
Leül.
- Na, mit tudsz tenni? Nézd, mi van, s nézd, mi van. Próbát teszek veled.
A lány mindjárt fogta magát, kiemelte az ágyból, áttette másik ágyba. Fogta a surgyékot, felhasította. Kiugrott belőle az a béka. A békát mindjárt széthasította, elégette, a hamuját szélnek eresztette. A király tüstént tizenhét évessé változott, és amikor a lány bement hozzá, és megkérdezte: - No, király, hogy érzed magad?
- Kitűnően, világ doktora - válaszolta.
Akkor kezet fogott vele, megcsókolta:
- No, kedves fiam! Három lányom van, azt veszed feleségül, amelyiket akarod, és az egész királyságomat neked adom.
- Nekem nem kell egyik lányod sem - mondja. - Inkább adj mellém egy regiment katonát a legszebbjéből. Egy regiment katonát, rezesbandával.

- Hogyne - mondja.
Mindjárt szerződést kötöttek, maga mellé vette azt a rezesbandát meg a regiment katonát, s ő ment elöl, a katonák utána. Már híre ment, hogy milyen nagy doktor, már várták a Zöld királynál. Megérkezik a Zöld királyhoz. Hogy ne nyújtsam a mesémet, ott is próbát tett a királlyal. Megkente a szemét, és tőle sem kért mást, csak egy regiment katonát és még egy rezesbandát. Most már két regiment katonája volt, és két rezesbandája. Amikor beérkezett a következő városba, a Fekete királyhoz, megtalálta azt a piculát, ahogy a sorstündére mondta neki. Mindjárt behajította a kútba, és rögtön felszabadult az összes forrás. Az emberek ittak, boldogok voltak. Bement a királyhoz, szerződést kötöttek:

- Nekem nem kell sem a lányod, sem a vagyonod, hanem - mondja - én legyek a király Tenyere városban. (Így hívták azt a várost, ahol előzőleg lakott, Tenyere városban.) És hirdesd ki tüstént, hogy érkezik az új király.
Ott a városban ki vette át a parancsot, hogy érkezik az új király? A bíró meg a kapitány. Készültek a király fogadására a városban. Vasárnap volt. A bíró megtanácskozta a kapitánnyal:
- Hol helyezzük el a királyt?
Azt mondja:
- A körjegyző palotájában.
No jó. Mindjárt ott helyezték el. Jön a lány, vele három regiment katona és három rezesbanda. Amikor a lány beérkezik a városba, körülnéz. Királyi öltözet van rajta, karddal. Sehol sem látja a férjét. Utoljára megpillantja. Az egész nép, katonaság, ki volt öltözve, várták. A kapitány leadja a parancsot, a bíró is. Jelenti:
- A városomban ennyi meg ennyi ember, ennyi meg ennyi nép van.
A kapitány mondja:
- Nekem ennyi meg ennyi katonám van, ennyi van szabadságon, ennyi van gyengélkedőben.
Leadta az egész jelentést. Fogadta. Utoljára meglátta a férjét. Egy bivalyszekéren tartott arrafelé. Fent ült a szekéren, hajtotta bivalyokat.

- Hát annak az embernek nincs ma ünnepe?
Akkor a kapitány azt mondja:
- Dehogy nem! Éppen nálam szolgál, és mondtam neki, de azt felelte, hogy nem készül, mert dolga van.
Jó. Felvezetik a lányt a kilencvenkilencedik emeletre, ott elhelyezik. Éppen a saját szobájába, amelyikben azelőtt lakott. Akkor azt mondja a kapitány:
- No, felséges király, kardod a nyakamon, mit parancsolsz?
- Igen, adj mellém egy ordonáncot.
- Igenis - mondja -. Adok ordonáncot.
- No, akkor eredj le, válassz nekem a katonáid közül, akiről gondolod, hogy jó lesz nekem ordonáncnak, és elvégzi, amit parancsolok.
- Igenis, kardod a nyakamon, felséges király.
A kapitány mindjárt lemegy, kiválasztja a katonái közül a legügyesebbiket, legjobbikat, egy tisztet, felvezeti. Amikor a tiszt felérkezik, kopogtat az ajtón.
- Igen, gyere be!
Belép a tiszt, mindjárt haptákba vágja magát a király előtt, szól:
- Kardod a nyakamon, felséges királyom, parancsodra megjelentem!
- Menj a kurva anyádba, miféle katona vagy te? Még haptákban sem tudsz állni előttem? Mi ez?
Odalép elébe, leken neki két pofont, és fenékbe rúgja:
- Mondd meg a kapitánynak, hogy jőjjön fel hozzám!
Lemegy a tiszt, szól:

- Kedves kapitányom, két pofont kaptam tőle, meg egy seggberugást. Azt mondta, hogy miféle katona vagyok, azt sem tudom, hogyan kell megállni előtte. Hát pedig hogyne tudnám, hogyan kell haptákba állni egy ember előtt!
A kapitány abban a helyben felmegy.
- Adjon isten jó napot, felséges király - mondja. - Mi a parancs?
- Menj az anyád kínjába, kapitány, azonnal! Hogyan instruálod a katonáidat? Nem gondoltad meg, hogy kiféle-miféle vagyok? Egy közkatona, akinek nincs semmi rangja, jobban meg tud állni az ember előtt, mint az a tiszt. Milyen katonáid vannak?
- Ó Istenem, király! Milyen embert küldjek hozzád?
- Hallgass ide! Ha ordonáncot akarsz mellém adni, öltöztesd fel a szolgádat katona ruhába, és hozd fel hozzám!
- Ó Istenem, király! Az az ember még nem is volt katona, és azt sem tudja - ...
- Nem érdekel! Ha egyszer megparancsoltam, teljesítsd!
- Kardod a nyakamon, teljesítem.
Mindjárt lesiet, és kiált a férjének, a körjegyzőnek:
- No körjegyző - mondja -, baj van. A király téged választott, hogy legyél ordonánca.
- Jaj nekem, kedves kapitány, én nem voltam katona, nem tudom, hogyan kell megállni a király előtt!
Mindjárt megy a raktárba, katona ruhát ad neki, és tisztté avatja. Akkor felmegy, kopogtat az ajtón:
- Adjon Isten jó napot, felséges király! Kardod a nyakamon, parancsodra megjelentem.
- Szintúgy te is élj, ember. Mától fogva te leszel az ordonáncom.
- Jól van, király.
- Más dolgod nem lesz, aprítasz nekem egy kicsi fát, főzöl egy kávét, kipucolod a csizmámat, minden holmimat, és itt laksz nálam.

- Jól van, királyom.
Telik-múlik az idő, azt mondja neki egyik este:
- Hallgass ide, ordonánc! Hány éves vagy?
- Nem vagyok öreg - mondja. Olyan harmincnégy éves vagyok.
- No, én vagy hat évvel fiatalabb vagyok. Van feleséged?
- Nincs feleségem - mondja.
- Nem is volt?
- Nem is volt, királyom.
- Ember, nem hazudsz? Ilyen fiatal férfi, és nem volt feleséged?
- Nem - mondja.
- No- mondja -, vigyél el a városba, a lányokhoz, a kurvákhoz!
- Hogyne, királyom.
- Na, akkor holnap este készüljünk fel, szedjünk fel magunknak valami kurvát!
Másnap este megint mondja neki:
- Hallgass ide! Hová való vagy?
- Ó Istenem! Idevaló vagyok, ebbe a városba.
- Nem hazudsz?
- Cseppet sem hazudok. Ebbe a városba való vagyok.
- Hol születtél?
- Itt születtem.
- Rendben van, ordonánc. Akkor jól ismered ezt a várost?
- Hogyne.

- Akkor mondd meg, kié ez a palota?
- Ez a palota a kapitányé. Most pedig a felségedé.
- No, semmi baj. Aztán ismersz itt szép lányokat? Egy szép lányra van szükségem, udvarolni akarok neki.
- Vannak szép lányok, csak velem nem állnak szóba, de felségeddel szóba állnak.
- No, akkor hozzunk ide magunknak két kurvát - mondja.
- Én nem bánom.
Egyszer aztán azt mondja neki:
- Hallgass ide! Eredj le, mondd meg a kapitánynak, hogy jőjjön fel. A kapitány is, a bíró is.
Megy, szól, s azonnal jön a bíró meg a kapitány.
- Mit parancsolsz, felséges király?
- Bíró! Doboltasd ki az egész városban, hogy minden ember vegye elő a házának a szerződését, mindenki jelentkezzék nálam, hogy ellenőrizzem, mijük van, hogyan van, hogy leltárba vegyem a vagyonukat.
- Igenis, király.
A bíró mindjárt kidoboltatja, mindjárt gyülekeznek az emberek, mindenki fogja a szerződését, és megy fel a királyhoz. A lány nem tudott olvasni, nem járt iskolába. Fogta, húzott egy vonalat piros ceruzával, aztán szólt: rendben van. Végül már nem maradt más, csak a kapitány. A kapitány is fogja a szerződését, odamegy. Ő szól:
- Kapitány! Itt baj van ezzel a szerződéssel. Ez a palota a tiéd?
Mondja: - Felséges király, ezt a palotát én vásároltam, nem volt az enyém.
- Kitől vásároltad?
- Itt a városban lakott egy körjegyző, tőle vásároltam pénzért, most már az enyém.
- No, vidd el ezt a szerződést, s ha majd hívatlak, akkor majd feljössz vele.
Jól van. Telik az idő, elhozza Isten a harmadik estét. Szól a férjének:
- Na, ordonánc! Te hol alszol?
- Van külön szobám.
Jól van. Mondja:

- Mind mondtad, hogy elmégy a városba, és kerítesz nekem valami lányt. Nos, nem érsz rá?
- Ó Istenem, király! Amikor felséged mondja, indulunk.
- No, tudod, mit? Főzz nekem egy kávét!
Megfőzi a kávét; szól:
- Tégy fel egy mosdótálat melegedni, hogy megfürödjem.
Felteszi a vizet, elkészíti a kávét. Szól:
- Készíts két csésze kávét!
Készít két csésze kávét, leteszi az asztalra. Szól:
- Na, egyik a tiéd, másik az enyém.
- Felség, én nem ehetek egy asztalnál felségeddel!
- Hallgass ide! Én parancsolok, te teljesíted. Muszáj, ha akarod, ha nem, enned kell.
No, a legény meghúzódik az egyik oldalon.
- Mondd meg az igazat, hová való vagy! És ki vagy, és hogy kerültél ide, s hogy van, mint van. És van feleséged! Hol van a feleséged?
Nem hiszem el, hogy ennyi éve itt laksz, és ne lett volna feleséged!
- Nincs feleségem.
- Nem is volt? De igazat mondj! Nos - mondja -, tölts egy pohár pálinkát, igyunk!
Isznak két pohárral, aztán megint isznak kettővel, majd harmadszorra is. A legénynek egy kicsit a fejébe száll. Azt mondja neki:

- No, most valld be az igazat: volt feleséged? Nem volt?
- Ó Istenem, király, felséges királyom, volt feleségem, tizennégy éves volt, amikor elvettem. Lakodalmat csaptam, mert, hogy bevalljam felségednek, én körjegyző voltam ebben a városban.
Elmondja, hogy élt, mint élt.
- És utoljára a feleségem kurválkodott ezzel a kapitánnyal. Én a végén megsajnáltam, leeresztettem vízen, hadd menjen. Én itt béres voltam, jelenleg felséged választott ordonáncának.
- És ha még él a feleséged, és visszajönne hozzád, hajlandó volnál vele élni?
- Nem én, a lábamra kapcának se kellene egy olyan nagy kurva, mint amilyen ő volt, az a becstelen.
- No, rajtakaptad valakivel?
- Hogyne. A kapitánnyal aludt egy ágyban reggelig. S néz, így volt, s nézd, így volt.
- Jaj nekem! Csakugyan nagy kurva kellett legyen! No, nem baj. No, készen van a víz?
- Készen.
- No, vesd meg az ágyat!
Megveti az ágyat a királynak. Mondja neki:
- A feleségeddel hogy szoktál aludni?
- Ő belül felöl, én kívül.
- No, ma éjszaka is így fogsz aludni.
- Hogyan, királyom?
- Így: te alszol belül és ő kívül (!), úgy, ahogy aludni szoktál. Ma éjszaka velem alszol az ágyban.
- Felséges királyom, kardod a nyakamon, hogy létezik az, hogy én aludjak -
- Hallgass ide, ordonánc! Én parancsolok! Vetkőzz le, feküdj az ágyba!
Evett, ivott, muszáj volt az ágyba feküdnie. Lefeküdt. A lány fogta a vizet, levetette a királyi kabátot, ott állt kombinéban. Mikor látta a két mellét, megkérdezte:
- No, valld be az igazat, ordonánc! Láttál-e olyan királyt, mint amilyen én vagyok, hé!?

- Hogyne, királyom.
- Te! Valld be az igazat: Láttál királyt női mellel? Nézd! Én férfi vagyok?
- Felséges király, kardod -
- Te! Többet ne mondd nekem, hogy király!
Akkor a kombinét is leveti, és ott áll -. Látja a két mellét, látja a többi jelét. Ekkor nagyot sóhajt:
- Ó Istenem, felséges király!
- Menj az anyád kínjába, nekem ne mondd, hogy király! Miért sóhajtottál?
- Éppen ilyen jelei voltak a feleségemnek is, mint felségednek.
- No, még most sem hiszed el, hogy nem vagyok férfi, hanem asszony vagyok?
- Hogy higgyem el, király?
- No, semmi baj.
Lehúzza a csizmáját, letolja a nadrágját, ott áll kombinéban (!).

- Nézd a női testemet! Most sem hiszed?
- Csak nem te vagy az én kedves feleségem?
- Menj az anyád kínjába, én vagyok a te kedves feleséged - mondja. De nem fekszel mellém, mert én nagy kurva voltam, a kapitánnyal éltem.
- Hát, feleségem, úgy van, ahogy mondtam. No, semmi baj. Ma éjszaka együtt alszunk, s reggel majd meglátjuk, mi lesz.
- De azt mondtad, hogy neked soha többet nem kell a feleséged!
- No, kedves feleségem, így volt. Hogy kerültél oda, hogy király lett belőled?
- Nézd, a jó Isten jóságosabb volt, mint a gonosz emberek. De én nem tudok olvasni, és nem tudom vezetni a királyságot; te értesz a betűhöz, és téged illet, mert te vagy a férfi, neked kell vezetned a királyságot. Reggel te veszed magadra ezt a ruhát.
Felhozta a napot a jó Isten; akkor így szólt hozzá:
- Na, kedves férjem! Lemégy, szólsz a kapitánynak, hogy jőjjön fel a szerződésével.
Lemegy; jön fel a kapitány:
- Mit parancsolsz, király?
- Azt a szerződést. Ülj le, kapitány.
Leül.
- Mondd el elejétől végéig, hogy mi volt a helyzet ezzel a szerződéssel? Mondj igazat, mert látod a kardot az asztalon, levágom a nyakadat.
- Király, kardod a nyakamon, nézd, hogyan történt. Elmentem a fogadóba, ott csak próbára akartam tenni őt, s nézd, így volt, s nézd, mint volt, s nézd, eljöttem, s nézd...
- Nem háltál vele, a lánnyal?
- Nem, csak fényképet készítettem - mondja.
- No, jó.
No, akkor azt mondja a férjének:

- Na, kedves férjem, hallottad, hogy vétkeztem a kapitánnyal?
- Hallottam.
- No - mondja -, most mi a kívánságod, kedves férjem?
- Miért?
- Tégy törvényt a kapitányon!
A legény mindjárt felkapta a kardot az asztalról, és rögtön levágta a kapitány nyakát. Amikor levágta a nyakát, akkor felöltözött a felesége ruhájába, és a feleségével együtt ők lettek a királyok mind a mai napig.
S ha meg nem haltak, máig is élnek.
Ahonnét hallottam, én is úgy mondtam becsületes embereknek.