Egyszer volt, ha nem lett volna, nem is mondták volna. Egyszer volt egy szegény öreg asszony. Se fiatal korára, se vénségére nem született több gyermeke, csak egy lánya. A lány olyan szép volt, hogy a szent Napra lehetett nézni, de reá nem, olyan szép, olyan szemrevaló volt. Elég az hozzá, hogy anyja, a szegény asszony, alig élt egyik napról a másikra. Bejárt a faluba, hol fonni, hol kártyát vetni, hol ide-oda ment, hogy tudjon szerezni magának annyit, hogy egyik napról a másikra eléldegéljen. A lánya tizennyolc éves volt. De olyan gyalázatos volt, hogy nem dolgozott semmit a házban. A szemét a térdéig ért, az edényeket az asztal alá dobta, az ágya egész nap vetetlenül volt a házban. Amikor anyja elment hazulról, jöttek hozzá a legények a szomszédból, a faluból, táncolt velük, csókolózott velük, nagy kurva volt a lánya.

Egyszer hazaér az anyja, későn, szörnyen átfázva, megfagyva; lámpa sincs meggyújtva, mindent úgy talált, mint amikor felkelt.
- Ó Istenem, kedves kislányom! Mit csináltál? Egész nap nem sepertél a házban, nem mostad el az edényt, nem csináltál semmit, nem raktál rendbe semmit! Kedves lányom, mit gondolsz, hogyan élünk ezen a világon?
No, így osztozkodtak, de az anyja megátkozta:
- Adja az Isten, kedves lányom, hogy még ma éjjel vigyen el az ördög, ha nem gondolod, hogy neked is tenned kellene valamit ebben a házban!
Akkoriban olyan világ volt, hogy ha valakit az anyja megátkozott, az anya átka megfogant. No, telt-múlt az idő, éjjel tizenkét órakor csakugyan jött az ördög, és elvitte a lányt. Hová vitte, egy nagy erdőbe, az arany erdőbe, egy nagy kősziklára. Anyja egyre sírt, egyre búsult utána:

- Vajon hová lett a lányom?
Persze hogy megbánta az öregasszony, hogy ő vetette el, hogy eljárt a szája, kiejtette azt a szót, és beteljesedett, az ördög fogta, elvitte. Folyton bánkódott a lánya miatt, egyre sírt, kesergett. Eltelt egy hónap, eltelt kettő, látta, hogy már nem fog visszatérni. Sehonnét sem hallott hírt róla, mert az ördög elvitte a lányát.

A szomszéd faluban élt egy szegény cigány, annak sem volt se fiatal korára, se vénségére több gyermeke, csak egy fia; olyan tizennyolc éves formán. Elég az hozzá, hogy az a fiú az istennek se dolgozott semmit. Gyalázatos nagy tekergő, semmirekellő ember volt.

Egy napon aztán apja meg anyja nekitámadt:
- Ó Istenem, fiam, te nem akarsz semmit dolgozni. Nem aprítasz fel egy darab fát, nem hoznál tüzelőt, az égvilágon semmit sem csinálsz. Hogy gondolod, hogy így valamire menjünk, téged felneveljünk; hogy gondolod, hogy így élhetsz a világon?

A fiú megmérgelődött, fogta a fejszéjét, és indult az erdőbe. Azzal a szándékkal indult az erdőbe, hogy ő is hoz egy rész fát az apjának. Egyszer csak abba a nagy erdőbe téved. Ahogy azon töpreng, hol talál magának egy kis száraz fát, megy erre, megy arra, de ne adj Isten hogy találna kedvére való fát. Úgy adta Isten, hogy addig ment, amíg eltévedt az erdőben. Ki akart jutni belőle, de ne adj Isten, hogy ki tudott volna jutni abból az erdőből. Addig ment, bolyongott, hogy ráesteledett az erdőben. Másnap reggel, mikor felébredt, tovább ment az erdőben, és betévedt abba az arany erdőbe, amelyikben a cigánylány volt, ahová az ördög vitte. Az az erdő olyan szép volt, aranyból voltak a levelek, aranyból volt a fű, aranyból voltak az ágak, aranyból voltak a fák, arany volt minden, még a kövek is; olyan szép volt, hogy a szent Isten őrizzen. A legény forgatja a szemét hol erre, hol arra, hogy találjon egy fát, amelyet kivágjon és hazavigye az apjának, hogy megmutassa az apjának, hogy ő addig ment, amíg arany fát tudott hozni neki. Elég az hozzá, hogy egyszer megpillant egy száraz fát egy kősziklán. Amikor odanéz a kősziklára, mit lát, ott látja a cigánylányt tiszta meztelenül, ahogy az anyja a világra hozta. A lány is tiszta arany volt. A haja a sarkáig ért, ki volt bontva.

Ott üldögélt. Amikor a legény meglátta, megszólította. Kérdezi cigányul, nem válaszol. Kérdezi magyarul, oláhul, mindenféle nyelven, nem felel. Végül a legény levetkezik és felmászik a fára. Mikor már majdnem megfogja, akkor a lány átugrik a fáról egy másik fára. Annyit ugrált, annyit mászott utána, anynyit kergetőztek, hogy ne adj Isten hogy meg tudta volna fogni, egészen délig. Egyszer csak lekerülnek a fákról és futásnak erednek körben a kőszikla körül. Egyszer aztán úgy adta a jó Isten, hogy a lány nem vette észre, hogy a legény elkapta a haját. A kezére tekerte a haját, és akkor már nem tudott kimenekülni a keze közül. Szól hozzá, de a lány sehogyan sem akar megszólalni. Persze, olyan sok hónap elmúltával még beszélni is elfelejtett, akár cigányul, akár bárhogy; némasághoz szokott. Végül aztán fogja a cigánylegény, megcsókolja, játszik vele, mert a lány erősen szép volt. Miközben játszik vele, csókolgatja, jön a fekete világból a huszonnégy fejű sárkány, megragadja a lányt, kirántja a kezéből, magával viszi a fekete világba. A lány haja a legény kezében marad. A legény csak nézett, szinte kővé vált, hogyan tudta a sárkány elragadni a keze közül. Nézett utánuk, és így szólt:

- No, drága kedves feleségem, feleségem kellett volna legyél, de feleségem leszel, mert én addig megyek, amíg rád találok.
Elindult a nyomukon a legény a fejszéjével, s mind ment, kijutott abból az erdőből, eljutott városokba, eljutott falvakba, a falvakból lakatlan vidékekre, rengeteg nagy erdőkbe, s egyre csak ment. Nem tért haza többé az apjához, csak ment a lány után, hogy megkeresse. Utoljára egy nagy hegyhez, egy nagy folyóhoz érkezett. Hát ahogy odaér a folyóhoz, hallja, hogy egyre jajgat valaki, segítséget kér.

- Akármit ad Isten, én odamegyek - gondolja a legény. - Ha valami adódik, a fejszémmel le tudom ütni.
No, fogja magát a legény, összeszedi a bátorságát, odamegy. Amint odaér, mit lát, amikor egy vadkecske a folyóra ment inni, ráesett egy nagy kőszikla, s ott vergődött, hogy kiszabaduljon, de ne adj Isten hogy ki tudott volna szabadulni. A kecske egyre jajgatott, kiabált, hogy jőjjön segítségére valaki. Mikor a legény látta, hogy mi a baj, abban a helyben fogta magát, s addig erőlködött, amíg legördítette róla a sziklát, és megszabadította kecskét. Ekkor a kecske megszólalt:

- Köszönöm szépen, legény, hogy megsegítettél, ilyen jót tettél velem. Jótettért jótett jár. De mondd meg nekem, hogy kerültél ide, mert errefelé még csicsergő madár sem jár, nemhogy halandó ember.
Elmondja neki:

- Nézd, innét s innét jövök, ide s ide megyek. Talán tudsz segíteni rajtam, mert nagy nyomorúságban vagyok.
- Segíthetek rajtad - mondja. - Elviszlek a gazdámhoz, s ha a gazdám nem tud útba igazítani, nem tud tanácsot adni, nem tud segíteni rajtad, akkor senki a világon nem segíthet. Ülj fel a hátamra, majd én viszlek.

Hátára veszi a kecske, viszi. Hát a hegy tetején egy nagy kősziklába barlang volt vájva, a barlangban egy öreg ember lakott. Olyan öreg volt, hogy már azt sem tudta, hány éves; talán ezer éves is volt az az ember. A szakálla a földig ért, a földet seperte. A szempillái is a földig értek, rúddal kellett felemelni a szempilláit, hogy lásson. A legény belépett hozzá:
- Adjon Isten jó napot, öreg ember!
- Szintúgy te is élj, jóravaló ember. Nem látlak, ki vagy, de a beszédedről, a szavadról úgy gondolom, hogy földi ember vagy. Légy szíves, fogd azt a rudat, emeld fel a szempillámat, hogy lássam, kiféle vagy.
A legény felemeli a szempilláit, hogy lásson.
- Légy szerencsés és élj sokáig, cigánylegény. Ülj le minálunk, hadd lássam, honnét, miért jöttél.
- Nézd, innét s innét jöttem - mondja a legény. - Segíthetnél rajtam.

- Hát már hogyne segítenék, ha megtudom, mi a gondod, s hová igyekszel. Útba igazítlak azért a jótettedért, amit a kecskémmel tettél. Elküldtem, hogy hozzon nekem egy kis vizet, hadd igyam, s annyi éve nem került elő. Te segítettél rajta, meghoztad. Hogyne segítenénk, hiszen segíteni kell egymáson.
Az én legényem elsorolja, hová indult, s hogyan járt a lánnyal. Azt mondja erre:

- No, hallgass ide, fiam. Jól vésd a fejedbe, amit mondok, el ne felejtsd! Azt csináld, amit én mondok, mert én nem más vagyok, mint a Világ bölcse. Vésd a fejedbe, amit mondok. Sokáig tartana, amíg innét leérnél, de a kecském elvisz odáig, ahová menned kell; elvisz egy helyre. Felülsz a kecském hátára, elvisz egy kőszikláig. Annál a kősziklánál letesz, és te egyedül mégy tovább. Ő visszatér. Amikor odaérsz ahhoz a kősziklához, ott a sziklán látsz egy kulcsot. A sziklán látsz egy kis hasadékot, beledugod, rögtön kettényílik a kőszikla, kitárul egy ajtó, te belépsz. Azon az ajtón leereszkedsz a fekete világba. Mikor lemégy a fekete világba, lemégy a lépcsőkön, de ott olyan sötét lesz, hogy a szent Isten őrizzen. De te mehetsz nyugodtan, bátran; a lépcsőkön leérkezel. Ahogy a folyosón lefelé haladsz, kétoldalt a falon mindenféle szép kép, szép látomány tűnik fel, de te ne nézz se jobbra, se balra, hanem mindig csak lefelé nézz a lábad elé, menj le a lépcsőn. Amikor leérsz, amikor elfogynak a lépcsők, akkor egy nagy, hosszú tánctermet látsz.

Olyan nagy, hogy százezer ember elférne benne. Te ne térj le az utadról. Az ajtótól lefelé a másik ajtóig egy szőnyeg lesz leterítve, te azon haladj előre. Amikor odaérsz a másik ajtóhoz, az magától kinyílik abba a nagy szobába. Te belépsz. Pontosan elől a szoba szélében ül az asztalnál a huszonnégy fejű, az asztal mögött, a huszonnégy feje az asztalon van, mellette vannak a miniszterei. Te ne ijedj meg, mert adok neked egy kardot, meg egy gyűrűt. Amikor odaértél hozzá, lépj elébe, tégy tiszteletet előtte, köszöntsd, és beszélj tisztességtudóan. Mondd ezt: "Adjon Isten jó napot, felséges nagy király!" - "Szintúgy te is élj - fogja válaszolni. - Gyere közelebb, ülj le! Mi járatban vagy errefelé, mikor még a csicsergő madár sem jár erre, nemhogy ember? - "Nézd, miért indultam, s nézd. Szegény gyerek vagyok, nagy mesterember vagyok - mondd neki. - Mindenféle mesterséget kitanultam és ismerek, és a fehér világban mindenkinek dolgoztam, de nem voltak tisztességesek, csúfságot űztek belőlem, nem fizettek annyit, amenynyit illett volna. Elindultam, gondoltam, addig megyek, amíg egyszer olyan gazdára találok, aki, ha dolgozom neki, tisztességesen megfizet. Így kerültem felségedhez." Aztán akkor mondd neki:

"Nézd, ha szükséged van rá, én nagy inas vagyok, mindenféle mesterséget ismerek." Amiatt ne legyen gondod, hogy nem tudsz mesterséget: én adok neked tudományt, mostantól kezdve olyan tudást adok neked, hogy mindenféle munkát el tudj végezni. Ő majd először egy próbát ad neked, hogy el tudod-e végezni; sikerülni fog. Másodikat is fog adni, hogy azt is végezd el; az is sikerülni fog. A harmadik is. Szerződést fog kötni veled, hogy mi legyen érte a fizetség. Ad neked aranyat, ad neked ezüstöt, ad neked gyémántot, ad mindent, amit csak a szíved kíván. Te ne fogadj el tőle semmit. Ekkor ő így fog szólni: "Na, fiam, holnap reggel ki kell fizesselek." Akkor ő össze fogja hívni a minisztereit, hogy megtárgyalják, hogy pusztítsanak el téged, mert nagyon tudományos ember vagy, tudományosabb, mint az ő miniszterei. Akkor egyik azt fogja mondani, hogy akasszanak fel, a másik azt, hogy vágjanak le, másik azt, hogy kössenek fel, másik - nem is tudom, mit, - hogy égessenek meg, mindenféle törvényt tesznek. No, akkor elbúcsúznak tőled. No, akkor az ügyben olyan törvényt tesznek, hogy igyatok két pohár sört. A két pohár sör közül az egyikben méreg lesz, a másik tiszta sör lesz. A két pohár sört odateszik az asztalra, hogy igyál a királlyal. Amelyikben a méreg van, az lesz előtted, amelyik tiszta, az lesz a huszonnégy fejű előtt. Amikor aztán fel akar köszönteni és felemeli a poharát, akkor te mondd ezt: "Megállj, király! Még nem mutattam meg neked, milyen kincseim, milyen szépségeim vannak. Ha meglátod, azt fogod mondani, hogy életedben még nem láttál ilyet."

Ekkor bontsd ki a zsebkendődet, és vedd elő a gyűrűt. Amikor azt a gyűrűt előveszed, én olyan világosságot teremtek, olyan szépséget vetek arra a gyűrűre, hogy a szemük fényét tíz-tizenöt percig elveszem. Te eközben emeld fel a poharat, a tiédet tedd elébe, az övét tedd magad elé. Utána kösd be a zsebkendődet, és nyugodtan ihatsz a pohárból. Ő issza meg a mérget, te iszod meg a tiszta sört. Mikor látod, hogy megitta, tíz-tizenöt perc múlva készülhetsz, mert készen van a dolog. Észre fogja venni, hogy megmérgezted, s akkor készül megverekedni veled, hogy megvívjatok egymással, vagdalkozzatok egymással. Te vagdalkozz a kardoddal, ahogy csak bírsz! Gyilkold könyörtelenül! Mikor végre sikerült a dolgod, akkor gyorsan fuss be a kilencedik szobába, ott van bezárva a feleséged, bilincsben, láncra verve. Miért zárta be oda? Mert a lány nem hajlandó vele élni. Ő éjjel-nappal veri, szenvedteti, de a lány így sem akar hozzá menni. Ugorj be oda, a kardoddal verd le róla azokat a láncokat meg azokat a bilincseket, adj neki utat. Gyertek ki rögtön. De úgy gyertek ki, hogy vissza ne forduljatok abban a kősziklában. Mert ha visszafordultok, akkor tudd meg, hogy neked füst lesz, neki tűz. Miközben visszafelé jösztök, utánatok jönnek, rohannak a huszonnégy fejű katonái. Te haladj az úton, és vagdalkozz a kardoddal, amíg csak kiérsz. Ha kiértél a kősziklából, már nem lesz erejük, hogy utánad jőjjenek. Te csak gyere, vissza ne fordulj. Amikor kiértél a kősziklából, kedves fiam, ott az úton fog várni rád egy színarany ló. Ülj fel a hátára a feleségeddel együtt - már akár feleségestül, akár a feleséged nélkül -, és mikor viszszafelé jösztök - akár vele, akár nélküle -, ne menj sehová, amíg ide nem érsz hozzám, és majd mondd el, hogyan jártál, hogy megtudjam tőled, mi történt veled.
- Köszönöm szépen, öregapám.

No, a legény elköszön az öregtől, felül a kecske hátára, és elindulnak. Egyszer aztán hova érkezik, éppen oda, ahogy az öreg mondta, a nagy kősziklához. A kecske leteszi, a legény folytatja az útját. Amikor odaér a kősziklához, minden éppen úgy volt, ahogy az öreg mondta. Ott volt az a kulcs. A legény bedugja a kulcsot a kis hasadékba, ahol látszott. A kőszikla azonnal kettényílt, egy nagy ajtó tárult ki, és a legény folytatta útját lefelé a lépcsőn. Úgy volt, ahogy az öreg mondta. Azon a folyosón, azon a tornácon, miközben a legény haladt lefelé, kétoldalt a falakon szép emberek, szép képek, szép látományok tűntek fel, kiáltottak neki. Ő behunyta a szemét, lefelé nézett a lába elé, haladt lefelé a lépcsőkön. Legalább két napig, két éjszakáig haladt, amíg leérkezett. Amikor végre leért, ott is magától kitárult egy nagy ajtó, ott volt egy rengeteg nagy szoba. Annyi szépség, annyi minden volt ott, hogy a szent Isten őrizzen. Belépett. Amíg a szőnyegen haladt, legalább tíz, tizenöt percig mind csak ment a szőnyegen a legény. Erősen csodálta a legény azt a sok szépséget. Végül megint kinyílt egy ajtó, és belépett. Amikor belépett, látta, hogy ott van egy másik szoba, vagy hatvan méter hosszú, s elöl a szobában egy nagy asztalnál ült a huszonnégy fejű, a huszonnégy feje az asztalon, a miniszterei körülötte. A fiú belép, megszólal:

- Adjon Isten jó napot, felséges nagy király!
- Szintúgy te is élj, cigánylegény! Tegnap, tegnapelőtt egy borsszem voltál az anyád méhében, ma mit keresel az én birodalmamban?
- Ó Istenem, nagy király! Én szegény gyerek vagyok a fehér világból, s nézd, nagy mester vagyok. Mindenféle mesterséget kitanultam és ismerek. Dolgoztam királyoknak, dolgoztam mindenütt, de csak csúfságot űztek belőlem, nem fizettek nekem. Szegény gyerek vagyok. Egyszer aztán gondoltam, addig megyek, amíg olyan gazdára találok, aki hűségesebb lesz, és tisztességesen megfizet. Úgy adta az Isten, hogy felségednél próbálkoztam. Ha akad nálad valami elvégzendő munka, én elvégzem.

- Ó Istenem, fiam! Nálam van munka. Ha három évig megteszel nálam három próbát, megkapod tőlem, amit szíved kíván, megfizetek neked.
Úgy adta a jó Isten, hogy egyszeriben szerződést kötöttek, és külön szobát adott neki éjszakára a huszonnégy fejű. Másnap indulnak, bevezeti egy nagy műhelybe. Ott van a huszonnégy fejű tizenkét inasa. Odamegy a huszonnégy fejű, ad nekik egy próbát, hogy tegyék meg a próbáját. Mi volt a teendő? Mit kellett tenniük? Mindegyikőjük egy repülőgépet készített vasból. Hát a legény is készített egy olyan repülőgépet. De a Világ bölcse onnét a nagy kősziklából gondolt egyet, és a legény olyan repülőgépet készített, hogy amikor a huszonnégy fejű meglátta, az összes katonája meg az összes minisztere elcsudálkozott, olyan finom munkát végzett. A következő évben megint másik próbát tett meg, azt még finomabban: olyan vasmadarat, hogy magától repült és magától énekelt és magától beszélt.

Ezt is megcsodálták. A harmadik próbát is elvégezte. Megint adott neki egy próbát, és azt is befejezte. Amikor letelt a három év, a huszonnégy fejű igen hálás volt a legénynek. Azt mondta ekkor:
- No, fiam, szép munkát végeztél nálam, és nagyon meg vagyok elégedve veled. Tetszik nekem, hogy itt nálam a fekete világban nincs olyan mester, mint amilyen te vagy. Szeretnék leszerződni veled, hogy lakjál nálam, és te leszel a legnagyobb is, a legkisebb is, és a fekete világban fogsz lakni, míg a világ világ lesz.
- Királyom, kardod a nyakamon, ezt nem tehetem. Mert haza akarok menni apámhoz meg anyámhoz, mert van apám és anyám, öreg emberek, el akarom tartani őket.
- No, akkor holnap reggel kifizetlek, fiam, és szépen mehetsz magadnak.
Azon az éjszakán a huszonnégy fejű összegyűjtötte a huszonnégy miniszterét, és mindjárt törvényt tettek, hogy a fiút hogyan pusztítsák el. Persze az egyik azt mondta, hogy akasszák fel, másik, hogy égessék meg, másik, hogy üssék agyon. Utoljára a legöregebbik azt mondja:

- Hallgass ide! Mérgezzük meg. Ez a legtisztább ügy. Tegyük rendbe minél tisztábban.
Amikor reggel behívatja a huszonnégy fejű, mindjárt ételt-italt tesznek az asztalra. Így szól:
- No, fiam, kifizetlek, és igyál egy pohár sört, és ezzel elköszönünk és elbúcsúzunk egymástól.
- Nem bánom, felséges király.
Akkor az egyik pohárba mérget tettek, és az egyik pohárba tiszta sört tettek. A mérget odatették a fiú elé, a sört pedig maga elé vette a huszonnégy fejű. Ekkor ott beszélgetésbe kezdtek, nem tudom, miről, és felemelték a poharakat, és inni akartak. Akkor a legénynek mindjárt eszébe jutott: "Hopp! Ez a sör meg van mérgezve, nem szabad innom belőle!"
Akkor így szólt a huszonnégy fejűhöz:
- Hó, király, persze mindjárt kiisszuk ezt a poharat, de még egy dolgot nem mutattam meg neked. Van még egy dolog, amit meg akarok mutatni, és utána kiisszuk a poharunkat.
- Hogyne, fiam.

Akkor elővette a zsebkendőjét, és amikor kibontotta gyűrűt, ami a zsebkendőben volt, olyan világosság támadt abban a szobában, hogy a huszonnégy fejű a minisztereivel együtt tíz-tizenöt percig semmit sem látott. A legény kicserélte a poharát, az övét vette maga elé, és a sajátját tette elébe. Ezután felemelték a poharukat és ittak. A huszonnégy fejű kiitta az ő poharát a méreggel, ő megitta a tiszta sört. Tizenöt perc múlva az a méreg elkezdett hatni a huszonnégy fejűben, és mindjárt megzavarodott a gondolat a fejében. Ekkor a legény felugrott, hogy agyonüsse. A legény kirántotta a kardját, amit az öreg Világ bölcsétől kapott, és vagdalkozni kezdett. Vagdalkozott a kardjával jobbra-balra. Minden fejét levágta a huszonnégy fejűnek. Akkor az a sok miniszter látta, hogy megölte a huszonnégy fejűt, és akkor ők is verekedni kezdtek, a katonái. A legény nem ijedt meg, a kardjával valamennyit levágta, megölte. Egyszer csak, mikor látta, hogy már majdnem készen van a verekedéssel, beugrott, befutott a kilencedik szobába a cigánylegény, és a kardjával gyorsan levágta az összes láncot meg bilincset a lányról, és mondta neki:
- Gyorsan, gyorsan, drága kedves feleségem, menekülnünk kell innét!

A lány iparkodott, egy-kettőre kimentek s kimentek. Amikor kikerültek a fekete világból, amikor kijutottak, egyszer csak egy tiszta színarany ló várt rájuk odakint a fehér világban. No, amikor a lány látta, amikor készült felülni a ló hátára, akkor eszébe jutott a lánynak:
- Hopp, kedves férjem, baj van, mert ott felejtettem egy pár új gyöngysort, amit a huszonnégy fejűtől kaptam, és azt nem hagyhatom ott, mert anélkül nem esküdhetek meg, és nem mehetek sehová.
- Jaj, kedves feleségem, még csak az hiányzott nekem, hogy te visszamenj!
- Bocsáss meg - mondja -, vissza kell mennem.
A legény fogta magát, egyre siránkozott, hogy nem ereszti vissza a lányt, de a lány csak mondja, hogy muszáj visszamenjen. Nem volt mit tegyen a legény, kénytelen volt.
- No - mondja -, kedves feleségem, itt megvárlak; mit szólsz hozzá?

- Nem - mondja -, hanem tudod, hol várj meg?
- Hol?
- Az öreg Világ bölcsénél, ott találkozom veled. Ott várj rám, nem telik sok időbe, hogy visszatérjek.
- De azt ne tedd, hogy nem jössz, mert úgyis utánad megyek.
- Nem kell jönnöd, mert legfeljebb két-három hónap múlva visszatérek.
A lány visszament, a cigánylegény felült a lovára, amelyik rá várt, és úgy adta Isten, hogy kis idő múlva felért az öreg bölcshöz.
- Adjon Isten jó napot, öregapám!
- Szintúgy te is élj, kedves fiam. No, hogy jártál?
- Éppen úgy jártam, ahogy mondtad, és úgy csináltam, ahogy te mondtad, és nagyon jól sikerült.
- Hát a feleséged?
- A feleségem, amikor kijöttem, nézd, mi történt vele, ott felejtette a gyöngysorát.

- No, kedves fiam, nem baj, te most innét ne menj sehová, várd meg, amíg ideér, mert jönnie kell.
- Megvárom, öregapám.
Hát a legény ott várt rá egy álló hónapig. Az öreg mondja neki:
- Most jön a feleséged. Nem térhetsz haza az apádhoz meg az anyádhoz, és nem esküdhettek meg, mert annak a huszonnégy fejűnek, amelyet megöltél, a világ végén van egy testvére, az is huszonnégy fejű, de az a fehér világban lakik, mert átbucskázott a fején, és most nagy király abban az országban. Ott elfoglalta a fél világot, ő vezeti azt a fél világot a világ végén. És azt akarja, hogy kipusztítsa a népet abból a világból. És ahhoz fogott hozzá, hogy egy épületet építtet magának, nagyon nagy épületet, kedves fiam.

Olyan nagy épületet építtet, hogy a teteje a csillagokig érjen, egészen az égig érjen a teteje, olyan nagy legyen. Annyi katonát, annyi embert gyűjt össze, és viszi őket dolgozni, de amikor félig elkészül az épület, leomlik, és az emberek ott halnak meg. Megint mennek, újra kezdik építeni, de azóta is, annyi esztendeje építik az épületet, és nem sikerül felemelni. Ha félig megvan, ledől. A sok nép ott dolgozik, milliószámra halnak meg az emberek, és újak jönnek, és újak. Oda gyűjti az egész világot, neki dolgoznak az épületen. Az a terve, hogy munkával pusztítsa el a népet. Megjön a feleséged, és menjetek kettesben oda. Vállald fel azt a munkát, hogy te majd elvégzed annak a királynak, a huszonnégy fejűnek. Mondd, hogy te egyedül elvégzed a feleségeddel. Csodálkozni fog, de te mondd ezt: " Ne érdekeljen, király; én egyedül a feleségemmel felépítem ezt a nagy palotát." - "Aztán hogy tudnád felépíteni, mikor én minden évben millió embert vetek be, s alig dolgoztak öt-hat évig, öt-hat év alatt félig felépítik, vagy egy darabig, és rájuk borul, mert a fala nagyon nagy, nagyon magas, és az emberek milliószámra halnak meg." - "De - mondd neki - köss velem szerződést, és ha nem építem fel neked egy hónap alatt, nem öt-hat év alatt, hanem húsz-huszonöt nap alatt, egy nap alatt elkészítem neked - és ha nem készülök el vele, vágd le a nyakamat, meg a feleségemét is." Köss vele szerződést. Amikor megkötöd, ne kérj tőle semmit, hanem majd utólag, amikor sikerült. Sikerülni fog a munkád. Attól kezdve, hogy a szerződést megkötöttétek, neked már semmi dolgod; attól kezdve a feleséged végzi a munkát. Amit ő csinál, azt te ne akadályozd; ő majd megteszi a magáét.

- Köszönöm szépen, öregapám.
Jóformán még be sem fejezték a beszélgetést, amikor megérkezett a felesége.
- Adjon Isten jó napot, öregapám - mondja neki -, már nagyon vágytam utánad.
Odalép a lány megcsókolja, megköszöni szépen, hogy "a férjemet útba igazítottad, elküldted, megváltottál a huszonnégy fejűtől, a férjemet megmentetted a viadalban, kioktattad. Köszönöm szépen, és most szeretnénk egy kicsit enni meg inni nálad, és várom, hogy meglássam, mit parancsolsz, mit tanácsolsz még nekünk."
Akkor ott az öregnél ettek-ittak, és az öreg azt mondta neki:
- Nézd, kedves lányom, megmondtam a férjednek, megmondom neked is, hogy lásd, mi a teendő; el kell menni ahhoz a királyhoz, mert jól tudod, hogy testvérek, és el akarja pusztítani a fél világot, nem a kezével, nem háborúval, hanem munkával. Félig felépítik azt a palotát, és mikor félig kész, millió és millió emberre rádől a fal és megöli őket. A következő évben újabb embereket rukkoltat be katonának, odaviszi őket, dolgoztatja őket, és meghalnak. Minden évben száz meg száz millió ember hal meg. Egyszer már vége kell legyen ennek. Én azt javasolom, azt gondolom, hogy te a férjeddel végre elvégzed ezt a munkát.
- Hogyne, öregapám.

- Akkor, gyermekeim - .
Búcsút vesznek az öregtől, azzal fogják magukat és indulnak. Megérkeznek abba a nagy városba. Ahogy végigmegy a feleségével azon a nagy városon, hát ott mind sírnak az asszonyok, a gyerekek, mert a férfiaknak mind el kellett menni arra a nagy munkára, és egy részük hazatért, egy részük nem tért haza. Egyszer aztán elérkeznek pont a királyhoz.
- Adjon Isten jó napot, felséges nagy király!
- Szintúgy te is élj, cigánylegény, és te is, felséges királykisasszony!
Mert a lány tiszta színarany királyi ruhában volt.
- No, gyertek közelebb, üljetek le!
Mindjárt leülnek a királynál, folyik a beszéd erről-arról, és egyszer azt mondja a legény:

- Hallgass ide, király! Nem azért jöttünk, hogy leüljünk hoszszan beszélgetni. Azért jöttem, mert hallottam, hogy nagy munka folyik nálad, és szeretném felvállalni a feleségemmel együtt azt a nagy munkát, hogy én majd elvégzem.
- Ó Istenem, drága kedves fiam! Hogy gondolod, hogy te elbírsz egy ilyen hatalmas tereppel, ilyen hatalmas építkezéssel? Látod ezt a tervet? Nagy munka! Készítettem egy tervet, a népemnek egy palotát kell felépítenie a földtől az ég tetejéig, hogy a cserepek a csillagokig érjenek. Néhány éven belül el kell készülnie. És minden nap, minden évben dolgoznak rajta, s amikor félig van, leomlik. De akár leomlik, akár nem omlik le, akár meghalnak az emberek, akár nem halnak meg, ember van elég, el kell készülnie. Hogy gondolsz te olyat, hogy feleségestül el tudsz végezni ekkora munkát?
- Az téged ne érdekeljen, felséges király. Kössünk szerződést, és nem húsz év alatt, amióta felséged dolgozik, hanem egy hónapon belül elvégzem a feleségemmel, kész kell legyen. Kössünk olyan szerződést, hogy ha elvégeztem a munkát, te annyit fizetsz, amennyit kérek, de ha esetleg nem teljesítem egy hónap alatt a feladatot, akkor a nyakamat adom, meg a feleségemét is, és te levágod a nyakamat. Az életünket tesszük fel erre a munkára.
- Jaj, jaj, fiam! Én egy hónapra beszüntetem a munkát és titeket bízlak meg vele.

Akkor a király beszüntette a munkát. Kiment arra a nagy terepre, ahol az a sok ember dolgozott, és kikiáltatta, hogy mindenki jőjjön elő, és hagyják félbe a munkát. A sok ezer ember odagyűlt, és szabadságot adott nekik egy hónapra. Mindenki hazamehetett a gyermekeihez, örültek. No, most a legény meg a felesége mindjárt szerződést kötött, aláírták. A király külön szobát adott a cigánylegénynek feleségestül. Ők ott mindjárt csókolózásba kezdtek, játszadoztak, nem is gondoltak arra, hogy másnap olyan nehéz munka vár rájuk, hogy a szent Isten őrizzen. Reggel aztán felkelnek, megmosdanak, imádkoznak a jó Istenhez, és kimennek a munkára. Azt mondja a lány a férjének:
- Na, drága kedves férjem, eddig minden sikerült; most kezdjünk hozzá a munkához.
- Ó, kedves feleségem, hogy végezzük el ezt a munkát? Ide emberek kellenek a malterhez, a téglához, a betonhoz, a fához, mindenféléhez. Nagy a terület, sok a munka a palotával.
- Ne törődj vele, kedves férjem.

Akkor a lány levette a nyakáról a gyöngysort. Abban a gyöngysorban legalább húsz, huszonöt, harminc darab volt, mindenféle gyöngyből: piros, fehér, kék, zöld, sárga, mindenféle színű gyöngy volt abban a gyöngysorban; még a lány sem tudta biztosan. De annak a sokféle gyöngyszemnek mind volt egy-egy értéke mindenféle munkára. Az egyik a gazdagságra szolgált, a másik a szegénységre, a szerencsétlenségre, a lakodalomra, az építkezésre. Mindenféle dologra szolgált egy-egy gyöngyszem. De nem volt ráírva, hogy mindegyik mit jelent, hogy ez a kék ezt jelenti, a sárga azt, a zöld amazt. Hanem csak úgy találomra kellett próbálkozni; olyan próba volt, mint a sorsjáték. A lány hozzákezdett, bekötötte a szemét, lebontotta a gyöngyöket, és egy gyöngyszemet a kezébe vett. És a szent Isten meg a Világ bölcse olyan tudományt adott neki, hogy éppen azt a gyöngyöt markolta meg, amelyik arra a palotára szolgált. Felvette a gyöngyöt, tisztán üvegből volt a gyöngy.

- No, kedves férjem, legyen meg Isten akarata, próbáljuk ki! Hozz egy téglát, hozd a kalapácsot, lássunk hozzá a munkához!
Rátette a téglára azt a gyöngyöt, és amikor felemelte a kalapácsot és egyet ütött a gyöngyszemre, a gyöngy apróra tört. A kalapácsot leeresztette a téglára. Többet nem emelte fel a kalapácsot a tégláról. Akkor az az épület magától emelkedni kezdett, mint az álomban. Amikor a lány látta, hogy a palota már teljesen felemelkedett, akkor felemelte a kalapácsot. Amikor felemelte a kalapácsot a tégláról, akkor abbamaradt a munka, megállt az építkezés. A kalapácsot elhajította, máshol rejtette el. A téglát is elrejtette, gyönggyel együtt, és fogta magát:
- Na, kedves férjem, mára elég volt nekünk a dolog.
Amikor a férje látta, hogy milyen munkát tudott végezni tíz-tizenöt perc alatt, maga is elcsudálkozott. Akkor fogták magukat, bementek a királyhoz:
- No, felséges király, elfelejtettük elkérni tőled a palota tervét, hogy aszerint dolgozzunk. Gyere, nézd meg, hogy a mai napig milyen munkát végeztünk terv nélkül. Holnap majd tovább folytatjuk.
- No, én is éppen azon vagyok, hogy magam is lássam, milyen munkát teljesítettetek ilyen rövid idő alatt, egy napi munkával. Erősen kíváncsi vagyok, hogy lássam, milyen munkát tudott végezni két ember. Úgy sejtem, csináltatok egy pohár maltert vagy nem tudom mit, azt akarjátok megmutatni.
- Semmi baj, felséges király. Gyere, nézd meg, milyen munkát végeztünk.

A király mindjárt fogja magát, fogja a vázlatot, a palota tervét, általadja a cigánylegénynek és a lánynak, és indul. Mikor a király már messziről látta, hogy milyen épületet emeltek ennyi idő alatt, hogy már milyen magasra emelkedett az az épület, hogy már nem is látszott a teteje, ő is gondolkozóba esett:
- Ó szent Isten, miféle emberek lehetnek ezek, hogy ők ketten, egy asszony meg egy férfi, ilyen munkát végeztek. Nem tiszta dolog - mondja.
Mégis már szerződése volt a királynak, ennek a munkának be kellett fejeződnie a terminusra, egy hónapra, és a király köteles volt azonnal, mihelyt a munkát befejezik, leróni a tartozását a cigánylegénynek meg a lánynak, ahogy a szerződésben megállapodtak. De a szerződésbe nem vették be, hogy mekkora summa pénz, vagy nem tudom milyen érték lesz a bére, hanem annyi fizetséget kell fizetnie, amennyit kérni fognak. Utoljára is úgy szólt a szerződés, hogy ha a legény meg a lány nem teljesíti egy hónap alatt azt a bizonyos munkát, amit felvállaltak azon az épületen, akkor megállapodtak a királlyal, hogy levágja a nyakát, meg a feleségéét is. A király már nem másíthatta meg a szavát, a szó szó, a szerződés szerződés. Felment másodmagával, végigsétált azokon a szobákon. A cigánylegénynek odaszólt a felesége:

- Hallgass ide, kedves férjem! Hagyd, hogy a király egyedül menjen, hadd vizitálja a palotáját, és amikor úgy tetszik, hogy készen van a vizitálással, utána már nem érdekel engem az ő ügye, az ő vizitje.
A király felment, végigjárt minden szobát, megnézte, hogy van bebútorozva készre, ki van meszelve készre, úgy van kiállítva, ahogy egy nagy palotának lennie kell. Amikor már fenn volt a tetőn, és nem volt hová menjen tovább, mert még nem volt befedve, és az egyik fele még nem volt készen, akkor a lány mit tett, mit sem, felemelte a kalapácsot, hogy újra kezdi a munkát. Amikor megint rávágott a kalapáccsal arra a gyöngyszemre, akkor megint emelkedni kezdett az a nagy épület, s egyszerre csak, mikor már teljesen be volt fejezve az épület, a király bent volt az épületben, egyszer csak gondolt egy gondolatot, és az az épület királyostul, cók-pókostul lesüllyedt a föld gyomrába. Úgy elsülylyedt a földben, mintha sohasem lett volna ott még egy tégla sem, egy kő sem, egy csepp mész sem, semmi sem. Olyan lett, mintha semmi sem lett volna ott, úgy, ahogy ezen az asztalon nincs semmi.

- No, kedves férjem, elkészültél a munkával. Őt apróra törte az a sok tégla, az a nagy romlás, ami rázuhant. Még a legkisebb csontja is darabokra tört, és ez a palota vele együtt elsüllyedt a föld gyomrában. Ettől egyszer megszabadultunk. Ezen a fél világon, amelyet eddig ő vezetett, mi vagyunk a királyok, bennünket hatalmazott fel a Világ bölcse, nekünk ajándékozta. Mától fogva az ő palotájában, ami az ő tulajdona volt, amelyben ő lakott, abban mi fogunk lakni, abban a mi kincseink lesznek.
Akkor a cigánylegény a feleségével együtt mindjárt fogta magát és kihirdette abban az országban, hogy ország-világ jőjjön el a lakodalmára, mert megesküszik a feleségével. Eljött az apja is, az anyja is, a cigánylány anyja is. Olyan ügyes pár lett belőlük, hogy országban-világon nem volt több olyan szép fiatal pár, mint amilyenek ők voltak. Szép lakodalmat csaptak, és az egész világ, az a sok nép, aki csak volt, akik megmenekültek a huszonnégy fejű uralmától, nagyon örvendtek, mindnyájan elmentek a lakodalmára, és köszönték neki, az új királynak, hogy felszabadította azt a világot, és ő hozta újra vissza a boldogságot abba a városba és abba az országba. Egy álló hétig tartott a lakodalmuk. Ott nem volt más, csak evés-ivás, mulatság, vidámság, békesség.

Én is ott voltam közöttük, ettem-ittam, én is örvendtem, hogy új világ lett, új boldogság lett, új élet lett. Én is ott hallgatóztam közöttük. Mindenki mondott egy-két szót, s tőlük hallottam én is ezt a szép mesét, s becsületes embereknek mondtam most el. Ahonnét hallottam, én is úgy mondtam.
Én mondtam el, Puci Sándor, Mezőbándról.