Egyszer volt, ha nem lett volna, nem is mondták volna. Egyszer volt egy király. Se vénségére, se fiatal korára nem volt gyermeke. Úgy adta a jó Isten, hogy a király meg a királyné fiatal emberek voltak. Telt-múlt az idő, egyszer csak a király gondolkozóba esett, hogy mitévő legyen, mert ha a királynéval együtt megöregszik, kire marad az a sok nagy vagyon, a királyság. Úgy adta a jó Isten, hogy a király pont délben szólt a feleségének:
- No, kedves feleségem, tudd meg, hogy mától fogva az van, hogy levágom a nyakadat, ha nem szülsz nekem egy fiat, hogy vénségünkre nekünk is legyen valakink, legyen, aki gondoskodik rólunk, s akire maradjon a királyságunk.

Mikor a király kimondta a szót, a királyné erre elbúsult, hogy mit tehessen, mitévő legyen. Úgy adta a jó Isten, hogy egy napon a királyné behívatja a kocsisát, befogat a kocsiba, fogja magát, indul magának. Pénzt vesz magához a kocsiba, s megy, hogy keressen valahol egy tudós asszonyt. Úgy adta Isten, hogy egyik faluban egy öreg parasztasszonyra akadt.
- Adjon Isten jó napot, öreganyám!
- Szintúgy te is élj, felséges királyné! Mi járatban vagy?
Elmondja neki:

- Azért jöttem, hogy keressek, mert nézd, mit mondott nekem a férjem! Talán tudsz segíteni rajtam, hogy teherbe essek, hogy gyereket szüljek, hadd legyen bár egy gyerekünk vénségünkre.
- Hogyne, felséges királyné - mondja neki -. Hazamégy, és vasárnap - vagy amikor akarod - elindulsz keresni, hogy a templomban, a templom küszöbén, amikor menyasszony voltál, leesett a cipődről egy piros csipke; keressd meg azt a csipkét, mert meg kell találnod. Akkor hazaviszed azt a csipkét, vízbe teszed, megfőzöd, s amikor jól megfőtt, a levét rögtön megiszod, s mindjárt érezni fogod, hogy teherbe estél.
- Na, köszönöm szépen; mi lesz a fizetség?
Azt mondja neki az öregasszony:

- Ezért egy véka arany jár fizetségül - mondja neki.
- Nem baj, öreganyám.
A királyné egy véka aranyat ad az öregasszonynak, és hazamegy. Mihelyst hazaért, indult, mindjárt megkereste azt a piros csipkét. Tényleg megtalálta, pontosan a templom küszöbén. Hazament, feltette főni, kifőzte, megitta a levét, s azonnal állapotosnak érezte magát. Telik-múlik az idő; amikor félidős volt, s érezte, hogy terhes, szólt a királynak:
- Na, drága kedves férjem, tudd meg, hogy én mától fogva állapotos vagyok.

- No, feleség, engem nem érdekel, hogyan csináltad ezt, hogyan sem, csak egy gyerekünk legyen - mondja neki.
No, úgy adta a jó Isten, hogy a király örvendett is, büszke is volt, hogy a felesége másállapotban van. Amikor kitelik a kilencedik hónap, elhozza a jó Isten a lebetegedése óráját. A király annyi orvost hívatott, hogy a szent Isten őrizzen. Az egyik távozott tőle, a másik kezdte. De utoljára nem tudtak tenni semmit, mert a királynénak nem kezdődik a vajúdása. Hanem a magzat úgy sírt a méhében, hogy a szent Isten őrizzen. Egyszer csak azt mondja a király:

- Mitévő legyek - kérdezi az orvosoktól -, mert nézzétek, a feleségem mindjárt meghal, és ti nem bírtok segíteni rajta.
- Felséges király, kardod a nyakunkon, amit tudtunk, megtettük. Nem tudunk segíteni rajta.
Utoljára azt mondja a férjének a királyné:
- Hívasd be a kocsisomat!
Bejön a kocsis:

- Mit parancsolsz, felséges királyné?
- Fogj be a kocsidba, menj el ahhoz az öregasszonyhoz, és mondd meg neki, hogy ide várom magamhoz. Eljött az órám, hogy lebetegedjem.
A kocsis befogott, ment, elhozta az öregasszonyt a királynéhez. Amikor az öregasszony megérkezett, az összes doktort szélnek eresztette (?), csak a királlyal meg a királynéval volt dolga. Telik-múlik az idő; ekkor azt mondja az öregasszony a magzatnak, amelyik a királyné hasában sírt:
- Nos nos, drága kedves fiam, ne sírj tovább! Tiéd lesz édesapád elfelejtett palotája, neked adja keresztanyád.

Azzal fogta, keresztvíz alá tartotta a gyereket, amint megszületett. Mihelyst megszületett, már beszélni is tudott. Telt-múlt az idő, kifizették az öregasszonyt, elment. De a gyerek úgy nőtt, minden nap annyit nőtt, mint más egy év alatt. Amikor felnövekedett a fiú, betöltötte a tizenhatodik évet, a tizenhetedikben járt, akkor már alig bírt az erejével. Utoljára azt mondja az apjának:
- No, tata, ha a jó Isten megsegít, nekem már készülnöm kell, indulnom kell az ígéretem után, amit a keresztanyám mondott nekem.
- Ó Istenem, kedves fiam, keresztanyád csak tréfált veled.
- Nem, tata, nekem muszáj oda mennem, hogy lássam, mi van ott.
A fiú egyre töprengett, hogyan készüljön az útra, hogyan induljon. Egy napon kimegy a városba, betér egy fogadóba, megiszik egy pohár pálinkát, és búslakodik, nem tudja, mitévő legyen, merre induljon. Egyszer csak eszébe jut, hogy elmegy magának a keresztanyjához. Felkereste a keresztanyját:
- Adjon Isten jó napot, drága kedves keresztanyám!

- Szintúgy te is élj, kedves keresztfiam. No, mi járatban vagy?
- Nézd, keresztanyám, indulni szeretnék, ahová az ígéretem irányított, hogy visszaszerezzem az ajándékomat - mondja. De merre induljak? Nem tudom, hogyan menjek, merre menjek.
- Na, kedves keresztfiam - mondja -, eredj haza. Menj fel a padlásra. Ha felértél a padlásra, ott van a padláson a cserény mögött egy skatulyában apádnak egy rend ruhája, amelyikben vőlegény volt. Meg egy kard. Rázd le róla a legyeket meg a hamut. Markold meg a kardot, kösd a derekadra, öltözz fel abba a királyi öltözetbe, és abban a ruhában menj az istállóba, s mondd apádnak, hogy adjon engedélyt, hogy egy lovat válassz magadnak. Majd keresni fogsz, mindenütt körülnézel, de nem találsz. Mert nincs olyan ló az egész palotában. De az ajtó mögött, a trágyadombon nézz körül: ott nevelkedik egy kis csikó. Azt húzd onnét elő, s amit aztán az tanácsol neked, te csak azt tedd, s akkor igen jól jársz. Hát akkor abban a ruhában, meg azzal a karddal, meg azzal a puskával, az apádéval, meg azzal a csikóval már elindulhatsz. De te csak azt tedd, amit a kis lovad mond neked. Át ne hágd a szavát!

- Köszönöm szépen, drága kedves keresztanyám.
Fogta magát a legény, hazament az apjához. Felment a padlásra, hát tényleg ott volt a ruha. Mindjárt megmarkolta a kardot. Mikor megmarkolta a kardot, a kard majdnem levágta a kezét. Akkor a fiú fogta, és a kard (?...). Akkor magára húzta a nadrágot, a csizmát, felöltözött abba a királyi ruhába. Derekára kötötte azt a kardot meg azt a puskát. És már úgy hordozta őt az a ruha meg azok a holmik rajta, hogy azt gondoltad volna, hogy a levegőben jár a fiú. Amikor készen volt, bement az apjához, és azt mondta:
- Adjon Isten jó napot, tata!
- Szintúgy te is élj, drága kedves fiam. Hej, ügyes ember vagy! No meg az is, aki téged erre tanított. Hát neked ki adta ezt a ruhát? Ki adott neked engedélyt?
- Ezt a ruhát - mondja - éppen a keresztanyám - mondja - mondta meg, honnan vegyem.
- No, jó. Szerencsés anya csecsét szoptad.
- No tata, most útnak akarok indulni magamnak. Adsz nekem egy lovat?
- Adok neked. Menj az istállóba, és vegyél magadnak.
Hát a fiú ment az istállóba, és hozzáfogott ott lovat keresni. Ahogy rájuk tette a kezét, a lovak majdnem belehaltak, térdre buktak, mert a fiú olyan erős volt, hogy már nem is bírt az erejével. Egyszer csak, mikor látta, hogy már nincs hová, akkor fogta a villát, hogy megkeresse ott a nagy kapuban a trágyadombon. Megtalálja a kis csikót. Megfogja a két fülénél fogva, és kihúzza. Mikor kihúzta, akkor a fiú kivitte a csikót, mindjárt. Gyenge volt, ennie adott, megitatta, és ránéz:
- Ó szent Isten, hogy tudok én ezen a gyenge csikón menni!
De akkor ezt mondja neki a csikója:

- Nos nos, drága kedves gazdám, mától fogva ne törődj semmivel, ne búsulj, hanem tudod mit? Menj be, hozz nekem egy vödör bort, meg egy teknő tiszta búzát. Ez az eledelem.
A fiú mindjárt úgy is tett, hozott neki. Akkor a kis ló megette azt a tiszta búzát, ezután kiitta azt a vödör bort. Akkor egyszerre csak megrázkódott, olyan ló lett belőle, hogy országban-világon nem volt több olyan, mint amilyen volt, nem is létezett. Amikor ez kész volt, a fiú felpakolt, útipénzt vett magához, feltarisznyálta magát, és elbúcsúzott az apjától, az anyjától, és kiment, és felült a lova hátára. Amikor felült a hátára, a lova felhajította a szürke felhőkig. Akkor a fiú megijedt, de a csukó kifogta a patáival. Ezt mondta:
- Megijedtél, drága kedves gazdám?
- Hogyne ijedtem volna meg, azt gondoltam, hogy meghalok - mondja.
- Én is így megijedtem, amikor a két fülemnél fogva kihúztál a trágyából. No de most nyugodtan felülhetsz a hátamra, mert többször már nem vetlek le.
Amikor felült a hátára, ezt mondja:
- Hogyan menjek veled? Mint a szél? Mint a gondolat?
Azt mondja:
- Drága kedves lovam, vigyél úgy, mint a szél.
- Ó Istenem, drága kedves gazdám, ha úgy viszlek, mint a szél, minden fába, minden sziklába, minden hegybe beleütközöm veled. De ha úgy megyünk, mint a gondolat, csak gondolunk egyet, és megérkezünk.
- Úgy legyen, drága kedves lovam.
És csak gondolt egyet az a ló, és megérkezett. Annyit ment, messzinél messzibb, távolnál távolabb, hogy a fiú már ilyen sok úttól úgy elbágyadt, hogy már esett le a lábáról a szegény fiú. Egyszer csak megkérdezi a lovától:

- Ugyan messzire kell-e még mennünk?
- Ó Istenem, drága kedves gazdám - mondja neki -, még egy jó darabot kell mennünk. De - mondja - adja Isten úgy, ahogy lesz.
Vagy sikerül, vagy nem sikerül.
- Ó Istenem! De úgy, ahogy az Isten akarja.

Egyszer csak hova érkeznek? Egy hídhoz; tiszta ezüst. Akkor azt mondja a ló:
- No, drága kedves gazdám, itt pihenjük ki magunkat. Te is ebédelj, én is kipihenem magam egy kicsit, és én is eszem egy keveset ezen a réten.

Úgy tesznek. Egyszer esznek, és amikor az a ló evett, meg a legény is, akkor azt mondja neki a lova:
- No, drága kedves gazdám! Farba rúgsz, én csontvázzá változom. A híd alá raksz. Egy kis idő múlva, tíz-tizenöt perc múlva jön a huszonnégy fejű. És azzal harcolnod kell, verekedned kell. Mert az ő országába érkeztünk. És észrevette, hogy átkeltünk a hídján. S amikor a híd alá raktál, csontvázként, tedd oda a kardot meg a puskát. A puskád egyszer segít rajtad, a kardod egyszer segít rajtad, én is segítek egyszer rajtad. Azon túl már nincs erőnk - mondja. - Csak parancsolj, és mi teljesítjük. De ne felejtsd el, mert ha elfelejted, neked tűz lesz, nekünk füst.
- Ne félj, drága kedves lovam.
Akkor a legény ment, farba rúgta, csontvázzá változott; a híd alá rakta. Odatette a kardot, melléjük tette a puskát, és várja, hogy jőjjön a huszonnégy fejű. Egyszer csak egy szél fúj, jön egy forró szél, hogy azt gondolnád, elpusztul a világ. Amikor az a szél jött, csak megérkezik a rusnya szörnyeteg.

- Nos nos, világ nagy vitéze - mondja. - Én nem törődöm senkivel ezen a világon, csak veled. Tegnap-tegnapelőtt még bogyó voltál az anyád méhében, most ide érkeztél az én országomba, az én vidékemre - mondja neki. - Ki adott neked szabadalmat arra, hogy átkelj a hidamon?
- Ó Istenem, rusnya szörnyeteg - mondja. - Ki adott volna? Én magam! - mondja.
- No ha te adtál - mondja -, ettél, ittál?
- Ettem.
- Búcsút mondhatsz ennek a világnak.
- Ó Istenem, rusnya szörnyeteg - mondja -, miért?
- Máig tartott az életed; ma vége az életednek, mert megöllek.
Akkor hozzáfogott a verekedéshez, a tusakodáshoz. Megragadta a legényt a rusnya szörnyeteg, és térdig bevágta a földbe. Hát a legény nevetett egyet, és ezt mondja:
- No, most én váglak be!
Bevágta a legény, ő is bevágta a huszonnégy fejűt térdig. Kiugrik a rusnya szörnyeteg, megragadja a legényt, és bevágja derékig. Kiugrik a legény, és bevágja ő is a huszonnégy fejűt derékig. Akkor azt mondja a legénynek a huszonnégy fejű:
- Nos nos - mondja neki -, most tudd meg, meglátod, hogy leváglak a föld gyomráig.
- Hát legyek levágva!

Akkor bevágta a legényt hónaljáig. Kiugrik a legény, és ő is bevágja hónaljáig. Hát egyforma erejük volt. Ne adj Isten, de a huszonnégy fejű erősebb volt, mint a legény, mert a legény már elgyengült erősen. Már nem bírt megállni a lábán. Már majdnem megöli a legényt a huszonnégy fejű. De a legény megfeledkezett a lováról meg a puskáról meg a kardról. Egyszer csak utoljára látta, hogy már nincs hová legyen. Akkor azt mondja a ló, úgy, ahogy volt, csontvázként, a kardnak:
- No kedves kardom, gazdád nevében parancsolom neked, hogy menj jobbfelől, s jőjj balfelől!

Az a kard kiugrott a hüvelyéből, és ment jobbfelől s visszajött balfelől, és a huszonnégy fejűnek az összes fejét mind leszedte, mind levágta. Amikor a legény látta, majdnem megmeredt. Akkor a legény mindjárt fogta magát, belerúgott a csontvázba, visszaváltozott a lova. Azt mondja neki a lova:
- No, drága kedves gazdám, láttad? Nem voltál képes parancsolni a kardnak, meghalhattunk volna, te is meghalhattál volna; s a kezedben van az erő, és te nem tudsz vezetni vele.
Erre aztán a legény mindjárt ezt mondta:
- Na, köszönöm szépen neked, drága kedves lovam, hogy segítettél rajtam. - Készen van - mondja neki -, a karddal egyszer végeztél. Többet már nem fog tenni, mert megtette a maga szolgálatát.

A legény felnyergel és felül a lova hátára, és mennek tovább. Hát minek szaporítsam a szót, úgy ment, amikor megérkezett a második hídhoz, s ott is úgy harcolt a legény, és ott is nagy nehezen sikerült neki, és megölte a másik huszonnégy fejűt, amannak a testvérét. Amikor azt is megölte a legény, már két testvért, akkor felül a lovára, és akkor azt mondja neki a lova:

- Nézz előre, kedves gazdám, mit látsz?

Hát egy nagy hegy tetején lát egy nagy kastélyt.

- Látok egy kastélyt.

- Na - mondja neki -, ez a te ígéreted, amit apád ígért neked, apád elfelejtett vára.
Akkor a legény, mikor odaért, leugrik a kapunál, és látja, a kapun egy táblára ki van írva: aki meg tudja tenni a király három próbáját, elnyeri az egész királyságot, meg a lányát feleségül. És ha nem tudja megtenni a király próbáit, akkor a király levágja a nyakát. Akkor azt mondja neki a ló:
- No - mondja neki -, elolvastad, ami oda van írva?
- Igen.

- No, mit szólsz: meg tudod tenni azokat a próbákat?
- Hogyne - mondja.
- No - mondja -, akkor menj be és nézd meg. De - mondja - farba rúgsz, csonttá változom, hajíts a híd alá. De ne felejtkezz meg rólam, amikor bemégy, mert ha megfeledkezel rólam, mindjárt nem lesz többé tudományod, mert a király elveszi a tudományodat.
Amikor a lovat mint csontot a híd alá hajította, kinyitotta a kaput, már meg is feledkezett róla. A király látta, hogy a legény bejön. Már a kaputól kezdve az ajtóig érve elfelejtette a legény, a király elvette a tudományát, mert a király táltos volt. A legény már bolond volt. Amikor oda bement, nem is kopogtatott az ajtón, semmi, hanem benyitott, bement, jónapot sem köszöntött. Azt mondja a király a feleségének:

- No, drága kedves feleségem, nézd ezt a legényt! Éhes a szegény; adj neki valamit enni, és menjen az anyja kínjába!
Adott neki egy darab hideg puliszkát meg egy hagymát, s várta, hogy egyék. Amikor az a legény látta, evett, mint a bolond, a hagymából meg a puliszkából. Egyszer aztán kiment. Amikor a hídhoz ér, akkor megint magához tér, azt mondja:
- Hej, a jó Isten csessze meg ezt a királyt! Hogy el tudott bolondítani! A hagymájáért meg a puliszkájáért jöttem ide?
Akkor eldobta a hagymát meg a puliszkát, akkor megint eszébe jutott a lova. Akkor másodszor is bemegy. Amikor bement, másodszorra is úgy járt, megint elfelejtkezett. Harmadszorra, amikor kijött, akkor harmadszorra bemegy, de már mikor a kapu felé ment és benyitott a kapun, folyton a lóra gondolt. Most már nem tudta elvenni a tudományát a király. Amikor az ajtóhoz ért, úgy rávágott az ajtóra, úgy megkopogtatta, hogy az ajtó kiugrott a sarkából, és egyenesen az asztalra repült az ajtó, ahol a király az asztalnál ült.

- Nos nos, királyfi, hát ez meg mi? - mondja.
- Adjon Isten jó napot, felséges király!
Akkor a legény kihúzta a kardját és kilenc kardvágást levágott neki a karddal. És akkor kezet fogott a királlyal. Amikor a legény kezet fogott a királlyal, a király négy ujja, ahogy a legény megmarkolta, úgy megszorította, hogy a négyből csak egy lett, összement a négy ujja, egy lett belőlük. Akkor a király szégyenében meg kínjában nem tudta, hová legyen. Ha nem szégyellte volna, elsírta volna magát a király.
- Szintúgy te is élj, ügyes legény; pihend ki magad - mondja neki.
- Ó Istenem, király, ez még csak a kezdet - mondja neki.
- Ülj le! Miért jöttél?
- Igaz, király, ami ki van írva a kapudra?
- Hogyne, drága kedves fiam.
- No ha igaz, kössünk szerződést!
Két szerződést kötöttek, egyik nála volt, a másik őnála, miszerint a legény megteszi a király próbáját. Ha megteszi a király próbáját, három próbát, akkor megnyeri a lányát meg az egész királyságát. Ha pedig a legény nem nyer, akkor a király levágja a nyakát.

A királynak három próbája volt. Ha el tud rejtőzködni háromszor, úgy, hogy a király nem talál rá, akkor ő nyert. És ha el is tud rejtőzködni kétszer, de a király megtalálja, de harmadszorra nem tudja megtalálni, úgy is nyer. Az utolsó próba volt a legfontosabb. No, egyszer megkötötték a szerződést, azt mondja neki:
- Na, drága kedves fiam, kapsz külön szobát, ételt, italt. Holnap reggel hétkor kezdjük a próbát.
A legény mindjárt bemegy a királylányhoz, bemutatkozik:
- No, kedves szeretőm és kedves feleségem - mert mától fogva éretted leszerződtem, az életemet neked adtam, meg az apádnak, tudsz-e segíteni rajtam?
- Nem tudok segíteni semmit. A tata azt is tudja, hogy miről beszélgetünk itt. Mert én - mondja - háromszor vagyok táltos, anyám - mondja - hatszor, a tata tizenegyszer, és a lovad tizenkétszer - mondja neki -. Egy erővel nagyobb - mondja. - Te meg nem vagy táltos, csak egyszer - mondja. - Mit tudnék rajtad segíteni? Semmit!
No, a fiú fogta magát és ment magának, lefeküdt a szobájában. Amikor megvirradt, már hatkor felkelt. Ment a lovához, felkölti és megkérdezi tőle:
- Mitévő legyek, hol bújjak el?
No, a ló mindjárt az mondja:
- Bucskázz át a fejeden, és változzál egy szőrszállá.
Átváltozott egy szőrszállá, beledugta a farkába, és a híd alá feküdt csontvázként a ló. Pontosan hétkor felkel a király. És a királynak csak egy szeme volt, a homlokán. Akkor a király fogta a világ tükörét, és hétkor kiment az udvarra, és elkezdte keresni. Amikor kezdte keresni a földben, messze, nem találja. Utoljára megtalálja.

- Nos nos, fiú, gyere elő - mondja neki, - mert egy szál szőr vagy a lovad farkába dugva. Ugorj ki, bújj elő, mert megtaláltalak.
Nem volt mit tegyen a fiú, előjön. Így volt a próba, mit tegyek? Nem baj, király.
Második reggelen megint úgy megy a dolog, hogy egyszer csak a legény kiment a lovához, megint megkérdezi tőle: - Mit tegyek?
Akkor azt mondja neki:
- Hallgass ide! Bucskázz át a fejeden. Átváltozol arany golyóvá.
Átváltozott arany golyóvá, és a ló kilőtte, puskába dugta, kilőtte a világ végén egy nagy kősziklába. A kőszikla megrepedt, és belement a kőszikla belsejébe, és a kőszikla bezárta a golyót. Keresi a király mindenütt, nem találja. Utoljára megtalálja a kősziklában.
- Nos nos, királyfi, gyere elő, mert megtaláltalak, egy arany golyó vagy a kőszikla belsejében.
Nem volt mit tegyen, a legény előjött. A legény úgy elbúsult, hogy a szent Isten őrizzen, mert már csak egy próbája van, ha megtalálja, levágja a nyakát. Kiment a lovához, amikor beesteledett, és éjszaka megkérdezi a lovától:

- Mit tudjak csinálni, hogyan bújjak el?
- Nem tudlak többször elbújtatni. Amit tenni lehetett, segítettem rajtad, a puskád segített rajtad, a kardod segített rajtad, most a te tudományodon a sor, csinálj, amit akarsz.
Ekkor a legény elbúcsúzott a lovától, mindenkitől, úgy sírt, hogy a szent Isten őrizzen. Egyszer csak nem is kellett neki a lefekvés, hanem bement az istállóba, befeküdt egy (?jászolba?), és ott jött rá az álom úgy majdnem nappalig. Egyszer csak jön egy egér. Az egér az arcán kezdett mászkálni. Akkor a legény a maga bajában egyszer csak megfogta:
- Még te sem hagysz nyugodalmat, hogy aludjak ezen az éjszakán?
- Nos nos, király - mondja -, eressz el, mert fiókáim vannak, akikre keresnem kell, és enniük kell vigyek. De ha okos ember vagy, és hozol nekem valamit, hogy elvigyem a fiókáimnak, én úgy elbújtatlak, hogy a király soha, sehol nem akad rád.
- Ej, ha tudnám, hogy pont úgy van, ahogy mondod! Eleresztelek.
De te nem fogsz visszajönni, és akkor én mit tegyek?
- Eredj, hozz nekem, mert megvárlak.
A legény felment a szobájába, hozott neki egy kenyeret, odatette. Az egér mindjárt fogta a kenyeret, és azt mondta neki:
- Bucskázz át a fejeden, egy borsszemmé változol előttem.
Egy borsszemmé változott. Az egér a szájába vette, és bevitte a király szobájába, ahol a király aludt. Persze a király nadrágja a székre volt rakva, és a hátsó zsebébe beeresztette a borsszemet, és begombolta a zsebet a gombbal. Mikor reggel öt felé felkel a király, gyorsan azt csinálja, felhúzza a nadrágját. Begombolkozott, felöltözött, és kiment és megmosdott. Amikor megmosdott, fogta a tükrét, kezdett keresni. Felnéz az égre, nem találja. Lenéz a föld alá, nem találja sehol. Keresi a földön, sehol sem találja.
- Ó Istenem, drága kedves feleségem, nem találom sehol, de nem is látom. Nemhogy nem találom, de azt sem tudom, hogy hol van - mondja.
- Nézd meg jól, mert még van tizenöt perced, és lejár az óra, és a legény elnyeri a lányunkat és a királyságodat is - mondja.
- Nincs mit tegyek.
Nézi:

- Tudom, hogy egy borsszem, de nem tudom, hogy hol van.
Keresi itt is, ott is, elmúlik nyolc óra, még több is öt perccel. A legény még ezután is ott maradt a zsebében, mint borsszem. Utoljára a király ezt mondja:
- Nincs mit tegyek, mert már elmúlt az ügy. Drága kedves fiam, nincs más hátra, ugorj ki, gyere elő, mert ügyes ember voltál, s az is, aki kitanított. Elnyerted a királyságomat meg a lányt is.
Akkor kiugrott a zsebéből a borsszem, és előtte visszaváltozik.
- Mondd meg az igazat, hol voltál elbújva?
Mondja: - Én egy borsszem -
- Tudom, hogy borsszem, de hol voltál elbújva?
- A hátsó zsebedben.
- Csak ha levágtam volna a fejemet és visszafordultam volna, hogy hátul lássak, akkor láttalak volna meg, másként nem.
Akkor kezet fognak, és a legény mindjárt elnyerte a királylányt meg a királyságot is. No, ott lakik a legény legalább egy álló hétig a feleségével. De már nincs mit tegyen. Utoljára azt mondja a legény:

- Vágyódásom van, kedves feleségem. Vadászni mennék magamnak valamerre.
Felül a lova hátára. Azt mondja neki a felesége:
- Jobbfelé mehetsz, de balfelé ne menj, mert az nem a miénk - mondja neki.
- Nem megyek, drága kedves feleségem.
Amikor a legény elindult, a város szélén kiérkezett egy keresztúthoz. Egyik jobbra ment, másik balra.
- Valamiért azt mondta a feleségem, hogy ne menjek balfelé. Arra megyek.
Fogta magát, és balfelé ment. Nem ment sokáig, és beért egy rengeteg nagy erdőbe. Ott vadászgat a legény, vadászgat, ráesteledik az erdő közepén. Mikor beesteledik, lát egy nagy épületet, egy nagy palotát. No, bemegy oda. Amikor bemegy oda, mit lát ott? Ott senki sem volt otthon. Ott van két ágy, berendezés, egy asztal, egy pár kártya, egyik tál ment üresen, másik jött teli; egyik pohár ment üresen, másik jött teli. Fogja magát a fiú, eszik, iszik. Mikor evett, ivott a fiú, úgy tizenkét óra felé egyszer csak jön a ház gazdája, egy fél ember. Előugrik a ház közepéből:
- Adjon Isten jó estét, vitéz!
- Szintúgy te is élj, fél ember! No - mondja - uraságodé ez az épület?
Azt mondja neki:

- Az enyém.
- Talán haragszol, hogy ide jöttem ma éjszakára?
- Nem - mondja neki. - Volt mit egyél, volt mit igyál?
- Volt.
- No - mondja neki - itt van a kártya, játszottál?
- Játszottunk.
- No - mondja neki -, tudsz kártyázni?
- Hogyne - mondja -, kedves király.
- No - mondja -, játsszunk! De csak egy partit játszunk le.
- Én nem bánom.
- De - mondja neki - nem pénzbe, hanem fogadásra.
- Én nem bánom.
- Ha te nyersz - mondja neki -, neked adom az egész épületemet, és ezt az egész erdőt, és ami benne van, legyen a tiéd - mondja. - És ha én nyerek, te mit adsz nekem?
- Mit adjak neked? A királyságomat.
- Nem kell nekem.
- Hát mit?
- Nekem adod feleségül a feleségedet.
- Legyen a tiéd, ha nyersz.
Szerződést kötnek. Mikor készen volt a szerződés, mindjárt abban a helyben hozzáfognak kártyázni. Azt mondja a legény:
- Én osztom a kártyát, mert uraságod ismeri.

Fogja a legény, kiosztja a kártyákat, ad neki egy kártyát, a fél embernek, és egy királynét ad neki. Magának is oszt a legény, egy ászt. A fél ember a lányra üt (??), és még egy királynét kap. Húszat csinált, és leállt.
- Én leálltam. Ossz magadnak!
Húz a legény, és egy nyolcast kap. Tizenkilencet csinált. No most ha tizenkilencen túl húz, keresi, és ha nem találja el, a huszonnégy fejű, az a fél ember, elnyeri a feleségét.
- No kedves fiam, mától fogva a feleséged többé nem a te feleséged, mert az én feleségem.
Reggel a legény felöltözik, felül a lovára, és hazamegy. Amikor hazaért, azt mondja neki a felesége:
- No, éjszakára miért nem jöttél haza?
- Nézd, hogy jártam, s nézd, hogy.
- Megmondtam neked, drága kedves férjem! Hogy ne menj balfelé, mert baj lesz. Mert nem a miénk. De ne búsulj - mondja neki. Nekem már mennem kell, mert el vagyok adva. El vagyok adva neki, és el kell mennem hozzá.
Fogja magát a lány, és elmegy a fél emberhez. Mikor odaért, aznap mindjárt ételt főz a lány, várja, és pont tizenkettőkor, még egy kicsit hamarébb is jön, mint máskor, mert tudta, hogy a lány várja.
- Adjon Isten jó estét, drága kedves feleségem.
- Szintúgy te is élj, drága kedves férjem.
- No - mondja - régóta várok rád. Minden úgy lesz, ahogy az Isten akarja, mert neked vagyok elnyerve - mondja. - Sokat jártam utánad.

No, megeszik a vacsorájukat.
- Vesd meg az ágyat, és feküdjünk le!
- Ó Istenem, drága kedves férjem! Hogy gondolod, hogy ilyen hamar lefeküdjünk? - mondja. - Hadd hozzak neked egy tiszta gatyát meg hadd hozzak neked egy tiszta inget, és te is hozz nekem - hogy én is tiszta kombinét vegyek.
Mindjárt hoz neki egy kombinét, magának inget, magának gatyát, és a lány mindjárt behoz egy nagy üst tejet:
- No kedves férjem, először én fürdök meg.
Levetkőzik a lány tiszta meztelenre, ahogy az anyja megszülte. Mikor az a fél ember tiszta meztelenül látta, mindjárt kitörte a nyavalya. Megfürösztötte, a lány magára vette a kombinét.

- No, drága kedves férjem, most te ülj bele, hogy megfürösszelek, és lefekszünk.
Amikor az a fél ember beleült, csak gondolt egyet a lány, és az a tej úgy felforrt, és úgy bugyborékolt, hogy a szent Isten őrizzen! Fogta azt az üst tejet, kiöntötte, és reggel fogta magát a lány, és hazament magának a férjéhez.
- No, drága kedves férjem, megmenekültem tőle. Nézd, mit tettem, s nézd, mit tettem.
- Ügyes asszony vagy.
Ekkor aztán mindjárt azt mondja a legény:
- No, feleségem, vegyük át a királyságunkat, és menjünk haza magunknak, mert a tata meg a mama vár ránk.
- Hogyne, kedves férjem.
Mindjárt bemennek az apósához meg az anyósához, mondják:
- No, mit adtok nekünk, mert mi megyünk magunknak haza.
- No, ha akarod, megkapod az egész királyságot; ha nem, a felét.
- Nincs rá igényem, csak a felét veszem át.
Átvette a fél királyságot, egy koronát csinált belőle, és felült a lovára, és elbúcsúzott. Amikor úgy volt, hogy mindjárt kijut az apósa országából, azt mondja az öregasszony a férjének:
- Viszi a drága lányunkat meg a fél királyságunkat. Mit tehetünk, hogy elpusztítsuk, hogy megöljük? Elébük megyek!
Fogta magát az öregasszony, egyik állkapcsa az égen, másikkal a földet szántotta. Ment. Akkor a lány kiált:

- Nos nos, drága kedves férjem, ég a hátam! Jön a mama - mondja. - Mit tehetünk? Mit tegyünk? - mondja neki.
De már egy nagy szikla támadt előttük, üvegből, meg egy nagy erdő, hogy a szent Isten őrizzen! A lány fogta a fésűjét, és elhajította, egy nagy erdő támadt. Hát úgy adta a jó Isten, hogy egyszer csak hátradobta a lány a fésűjét, egy nagy erdőt támasztott. Amíg az anyja kirágta, ők egy darabot haladtak. Felült a lovára, és a szürke felhőkben átkeltek azon az üveghegyen. Akkor a legény fogta a kardját, keresztet vetett, a szikla tűzbe-lángba borult. Az öregasszony hazaszaladt:

- No, kedves férjem, nem tudtam semmit, mert nézd, mit csinált a kurva lányod, s nézd, mi van, s nézd, mi van.
Fogja magát a király, futásnak ered. Egy koszorúvá változott előttük, akkorává, mint a világ. Akkor a legény megállt. Azt mondja a legény meg a lány:
- No, mit tehetünk?
Azt mondja a lovuk:

- Semmit - mondja - nem tudunk tenni, mert ahogy áthaladok rajta, összeszorít, és téged is megöl, a lányt is, mindnyájunkat megöl.

De - mondja - hallgass ide! Kössétek be a szemeteket kendővel, zsebkendővel, és én nagy nehezen átkelek rajta.
Bekötötte magát a legény meg a lány, és mikor az a ló indult, repült velük, úgy ment, hogy talán még a golyó sem ment gyorsabban, mint ahogy ő ment. És mikor összeszorult az a koszorú, nem tudta elfogni, csak a ló farkát. A farka ott maradt, a ló farok nélkül ment tovább. Akkor a legény visszafordult, és a kardjával keresztet vetett, és a koszorú tűzbe-lángba borult. Megint futott magának. Amikor anyja ezt látta, megint ő ment. Egy nagy tej-tó támadt előtte. No, mit lehetett tenni? Hogy keljenek át? Akkor mindjárt a lány meg a legény récévé vált, és bevetették magukat a vízbe, abba a tejbe, úszkáltak. Amikor a vénasszony majd-majd hogy elfogta őket, tovább repültek. Annyit mentek, annyit úszkáltak, hogy a vénasszony egyszer megmérgelődött, és azt a sok tejet mind felszívta, és csak szárazon maradt, hogy meg tudja fogni őket. De már mikor azt a sok tejet felszívta, egyszer csak kipukkadt. Akkor a legény felül a ló hátára, és azt mondja:

- Mi van veled, kedves lovam?

- Ó Istenem, nézd, nincs farkom!

No, addig-addig, hogy egyszer csak újra kinőtt a ló farka, és felül a hátára, és mennek hazafelé. De amikorra hazaértek, az apja halotti tort ült érte, mert azt hitte, hogy többé nem jön meg, mert meghalt. Akkor az a sok összegyűlt nép, aki ott volt, amikor a király látta a menyét, drága, ügyes lányt, mindjárt kihirdette a tizenhét országában a király, összegyűltek öregek-fiatalok, királyok, miniszterek, hercegek, generálisok összegyűltek, és a világ végéről jöttek a nagy bandák. Lakodalmat csaptak, hogy a szent Isten őrizzen. Megesküdött az a legény a feleségével. És ha meg nem haltak, máig is élnek.