100 milliós nagyságrendű támogatást nyújt 2010-ben az állam egy hazai alapítványnak hogy megindulhasson a legszegényebb emberek vállalkozói hitelezése.

Jövőre elindul Magyarországon a köznyelvben „szegények bankja” néven ismert program. A Kiút Program a mikrohitelezést igyekszik meghonosítani a tartósan munkanélküli, mélyszegénységben élő emberek önérvényesülésére. Az újdonsült vállalkozóknak a részükre hitelbe nyújtott pénzt egy éven át, hetente kell törleszteniük. Ebben mentorok segítenek nekik tanácsokkal. Csoportokat szerveznek az érdeklődőkből. Egy csoporton belül az első tagnak kiutalja a bank a hitelt. Amikor ez a tag azt törleszti, akkor kaphatja meg a hitelt a következő tag és így tovább.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a jövő évben 135 millió forintot fog adni a célra.

A Polgár Alapítvány az Esélyekért két évig készítette elő a projektet.

A hiteleket a Raiffeisen Bank nyújtja majd 16,5 százalékos éves kamattal.

Ez a Reménypénztár bangladesi mintára működik. A társadalom legszegényebb rétegei számára kíván esélyt nyújtani, nagyban építve a helyi kisközösségek összefogására és ösztönző erejére.

Hogyan működik?

A néhány fős vállalkozói csoportok - "BOKROK" - résztvevői először képzésen vesznek részt, és az első közülük csak ezután kaphatja meg az első hitelösszeget: ezt akkor követhetik a többieknek nyújtott összegek, ha megkezdődött az első részlet törlesztése. A kétéves időszakban a program 400 résztvevővel számol.

A programot szervező alapítvány a mélyszegénységben élő emberek, elsősorban roma családok támogatására, életkörülményeik javítására jött létre.

Azok az emberek, akiket támogatni kívánunk, nyomorúságos körülmények között élnek. Kevés jövedelemből vagy uzsorahitelből tartják fenn magukat. Látni kell: ők mindenből a legrosszabbat és a legdrágábbat kapják. Nemcsak az uzsorahitel miatt kerül nekik minden  többe, mint másoknak, hanem mert el vannak elzárva a világtól közlekedésben és mindenben. Még a kenyér, a tej és a hasonló alapvető cikkek ára is megnövekszik, mire eljut hozzájuk. A lakhatásról és egyebekről már nem is beszélek.

Mit jelent egy 8-10 tagú családra egy mosás, amikor a házban nincs víz, és a falu végéről kell kannákban odahordani a vizet az egyetlen darab tárcsás mosógéphez? Ez egy felnőtt nő számára egy teljes napi munka, aki például már csak az ilyenek miatt sem tudna elmenni dolgozni. Vagyis egy idő után egyértelművé vált: nemcsak pénzügyi szempontok alapján kell gondolkodnunk, hanem valamilyen speciális terméket kell létrehoznunk.

Láttuk, hogy a bangladesi minta alapján működő intézmények Amerikától Spanyolországon keresztül Lengyelországig mindenhol léteznek, így aztán úgy döntöttünk, valami hasonlóba kezdünk Magyarországon is. 

Maga a két éves program arról szól, hogy 4-500 embert próbálunk elérni, és ennek alapján eldől, működőképes lehet-e a modell Magyarországon. A folyamatban rengeteg önkéntes vesz részt.

A program résztvevői iskolázatlanok, bankszámlával soha életükben nem találkoztak.

Az eredeti Grameen Bankot egy bangladesi üzletember, Mohamed Junusz hozta létre az 1970-es években. A később számos más hitelintézet mintájául szolgáló bank a szó szoros értelmében vett nincsteleneknek nyújt hitelt: olyanoknak, akiket a pénzintézetek nem tekintenek ügyfelüknek.

A modell lényege szerint öt különböző személy öt különböző vállalkozásra kap pénzt a banktól, de nem egyszerre, a további tagok hitelezése attól függ, az elsőként felvevők elkezdték-e visszafizetni a pénzt. A csoport vezetője mindig utoljára kapja meg a saját hitelét. Vagyis a tagok felelősek egymás sikereiért. A kifejlődött Grameen-modellben nyolc csoport, azaz negyven ember találkozik hetente, ami szélesebb, közösségi szinten is ösztönzi a résztvevőket a hitelek visszafizetésére.

Egy ilyen modellben tehát a profitnak nincs közvetlen szerepe azt leszámítva, hogy bizonyos költségeknek meg kell térülniük. Mindebből az is következik, hogy a kezdeményezés pártpolitikától független, kormányzati ciklusokon átívelő állami hozzájárulást igényel.

Gyakran elhangzanak olyan érvek, hogy "ugyan, ezek az emberek már teljesen elszoktak a munkától", ezek viszont rendszerint íróasztal mögött ülő "hivatalos" szájakból érkeznek. Ebből következően persze kevés fogalmuk lehet arról, hová és milyen csatornákon kell eljuttatni a pénzt.

Ezt azok tudják a legjobban, akik az adott régióban élnek, és közvetlen rálátásuk van arra, milyen hiányokat szenvednek el az érintettek. Ez az oka egyébként annak is, hogy cigányok uniós pénzekhez sem jutnak, hiszen már ezen az alsó szinten kilökik őket. Ha arról van szó, hogy adjanak-e pénzt egy kertészeti vállalkozásnak az egyik leghátrányosabb helyzetű térségben, vagy fessék ki valahol a polgármesteri hivatal hátsó udvarának falát, utóbbira adnak. Ez egy felfogható, látványos történet: fejlődik a falu, mert szép lesz a fal.

Mennyiben ösztönzi ez a rendszer azokat, akik így akarnak magukon segíteni?

Ahhoz, hogy valaki támogatásban részesüljön, nem elég nagyon szegénynek lenni, kell valami saját ötlet és elszántság is.

Tehát az illetőnek meg kell tudja mondani, hogy ő milyen vállalkozást szeretne elindítani, miért lát ebben fantáziát, aztán ehhez minden segítséget megkap tanácsadáson át egészen a pénzig.

Mentorok - vagy más néven "REMÉNYGAZDÁK" -járják a vidéket: ők lesznek a tanácsadók.

Amikor az ügylet létrejön, a Raiffeisen Bank adja hozzá a hitelt . A bank "ingyen" dolgozik, a szolgáltatásért - tekintettel az ügy szociális jellegére - pénzt nem fogad el.

A bank a hitelező, ott történik majd minden adminisztráció:  kidolgoztak egy külön nyilvántartási rendszert.

Ha a program sikeres lesz, nem 4-500, hanem többezer, sőt, a családokat is számítva tízezres nagyságrendű ember számára nyújthat komoly segítséget a jövőben.

Mik a legveszélyesebb buktatók, amik a kezdeményezés sikere ellen hatnak?

Nagyon sok ilyen van. Mindjárt egy veszély például, hogy ha  a sok jelentkező miatt csak olyanok kapnak majd hitelt, akik biztosan vissza tudják fizetni, az a nagyon szegény réteg, akik érdekében létrejött, emiatt kiszorulhat a rendszerből. Mindig nagyon oda kell majd figyelni azokra, akik teljesen hitelképtelenek, és semmilyen más módon nem juthatnának pénzhez. Aki már kereskedelmi hitelt is fel tud venni, azokat nem szabad bevonni.

Az érintett embereknek ebben a programban úgy segítünk hogy megadjuk nekik a lehetőséget: ők ráncigálják ki saját magukat a gondokból. Itt nem arról van szó, hogy valaki akkor kap segélyt, ha gyomlál a polgármester kertjében, hanem a saját sorsát kezdheti irányítani úgy, hogy az első lépésekhez segítséget kap.

Méghozzá, ha úgy tetszik, pozitív diszkriminációs alapokon, hiszen azokon a helyeken próbálunk tevékenykedni, ahol tudjuk, hogy gyakorlatilag csak, vagy többségében cigányok élnek. És ez nem azt jelenti, hogy ha odajön valaki, aki nem cigány, de "megfelel" a kritériumoknak, az nem jöhet. Dehogynem! A csoportok eleve önszerveződéses alapon jönnek létre.

Egy példa

Mielőtt az igrici uborkaföldön megkezdődött a munka, meg kellett venni a földet, aminek ötven tulajdonosa volt. Amikor kiderült, hogy cigányok művelik majd, a tulajdonosok egy része azt mondta, nem adja el a területet, egy másik részük pedig felemelte a vételárat, pedig nem használták. Vagyis a cigánynak, akiről ugye azt mondják, nem dolgozik, ne legyen földje, mert akkor dolgozna. Ebben a hangulatban tényleg nem egyszerű érvényesülni.

Most még ugyan csak a kísérleti szakasz előtt állunk, de lehet tudni, hogy maguk az érintettek hogyan állnak az elképzelésekhez?

Van, aki nem érti - hiszen soha az életben nem találkozott még vállalkozói hitellel, van, aki rögtön meglátja benne a lehetőséget. Két borsodi, egymástól 20 kilométerre lévő település is rendkívüli módon tud különbözni egymástól attól függően, hogy közel vannak-e mondjuk Ózdhoz.

Van, ahol tíz évvel ezelőtt még volt munka, és a gyerekek látták az apjukat munkába menni, máshol meg már harminc éve nincs munka, és ott már a nagypapa sem dolgozott.

Az egyéb kezdeményezések - például iskolaszervezési akciók - is kihatnak arra, hogyan fogadják a dolgot, egészen olyasmikig, mint hogy a helyi cigánytelep mennyire különül el a falutól, mennyire érvényesül a helyi iskolában a szegregáció, és így tovább.

Ami a gyakorlati tapasztalatokat illeti, az uborkatermesztő projektről tudok beszámolni. Ennél a kezdeményezésnél van egy ember, aki felvállalta a dolgot, és tűzzel-vassal, éjjel-nappal vitte a hátán önfejűen, sok hibát elkövetve. De ezen sincs semmi meglepő, hiszen az ott dolgozók korábban soha az életben nem termeltek uborkát, és fogalmuk sem volt, hogyan kell.

Nem is gondolták végig a dolgot előre. A lényeg az volt: kezdjék csak el a munkát, és szembesüljenek ők maguk a nehézségekkel. Nem az a fő cél, hogy egy éven belül visszafizessék a hitelt, még ha ők hiúságból ezt is szeretnék. Tehát nagyon fontos, hogy mindenütt legyen kezdeményező erő. Olyan településekre megyünk ezért először, ahol tudjuk, hogy már van valamiféle közösség, akik azonosulni tudnak a célokkal. Ha már néhány helyen működik a dolog, akkor valószínűleg a többi helyen is működni fog.

Draveczki Ádám