Minden negyedik magyar szerint az elkülönülés a legjobb út a cigány–többségi konfliktusok csökkentésére. Eközben kiderül, akiknek van vagy volt személyes kapcsolatuk romákkal, kevésbé érzik fenyegetve magukat és reálisabban ítélik meg őket. A társadalmi távolság növeli a félelmet.

A felnőtt magyarok 80 százaléka szerint a romák nehéz helyzete inkább saját hozzáállásuk, tulajdonságaik következménye, és csak 14 százaléknyian kárhoztatják a diszkriminációt – derül ki a Marketing Centrum idén januárjában végzett közvélemény-kutatásából.

A lakosság negyven százaléka határozott ellenérzéssel viseltetik a cigányokkal szemben, további egyharmada mérsékelten idegenkedik tőlük, és mindössze minden negyedik magyar tekinthető előítélet-mentesnek.

Bármenyire is kiélezett hazánkban a „cigánykérdés”, a többség teljesen tájékozatlan a romák demográfiai és kulturális jellemzőit illetőn. A különféle komolyan vehető becslések által 5–10 százalékra becsült lakossági arányukat a válaszadók átlagosan 22 százaléknyira taksálták. A többségi lakosság hallott valamit harangozni a romák sokszínűségéről, 43 százalékuk mégsem tudott megnevezni egyetlen hazai cigány nyelvi-kulturális csoportot sem. Jellemző módom a túlnyomó részüket kitevő magyar- vagy zenészcigányok (romungrók) nem voltak a három leginkább emlegetett csoport között. A többség még a bőrszínnél is nagyobb jelentőséget tulajdonít azonosításuknál a „cigányos”, a társadalom elvárásaitól eltérő viselkedésnek.

A válaszadóknak mindössze a 15 százaléka fogadna el cigány munkatársat, szomszédot vagy partnert. Ehhez képest minden negyedik még a roma kolléga lehetőségét is elutasította. A kutatást vezető Marián Béla úgy találta, a cigányok és a zsidók társadalmi távolság skáláinál meglehetősen nagy a korreláció. Tehát ha valaki elutasítja a cigányokkal való kapcsolatokat, akkor nagy eséllyel – noha némileg enyhébb mértékben – idegenkedik a zsidóktól is.

Régóta tartja magát az a nézet, hogy a cigányellenesség természete abban is különbözik az antiszemitizmustól, hogy míg előbbit a személyes kapcsolatok, találkozások erősítik, addig az utóbbit gyengítik. A roma integrációval szemben szkeptikus vagy egyenesen ellenséges vélemények alátámasztásaként gyakorta hallani ezt.

Mariánék kutatásának legnagyobb jelentősége éppen abban áll, hogy cáfolja ezt. „A romákkal szembeni ellenérzésekre viszont nagyon erősen hat az, hogy mennyire kiterjedt személyes kapcsolatai voltak cigány emberekkel” – állapítja meg a kutatásvezető. Ami nyilvánvalóan erős érv a szegregáció ellen és az integráció mellett. Így például a 1970 és 1989 között iskolába járók között, amikor voltak eredményei az antiszegregációnak, a legmagasabb azoknak az aránya, akiknek jó, sőt baráti kapcsolatuk volt cigányokkal (32 százalék). A rendszerváltás után iskolába járó ma 18 és 29 év közöttiek között sokkal ritkább az ilyen (22 százalék).

Akinek egykor cigány osztálytársa volt, kevesebb félelmet érez a romák integrált oktatása miatt is, mint az, akinek nincsenek velük kapcsolatos személyes élményei.

A budapestiek és a legalább érettségizettek körében a legmagasabb a romaellenesség, éppen azok körében, akik a legritkábban találkoznak cigányokkal. „Az élő kapcsolatok hiánya – azaz a tényleges társadalmi távolság – legalább akkora valószínűséggel éltet negatív érzéseket a cigányokkal szemben, mint a rossz személyes és lakóhelyi tapasztalat” – summáz Marián a Jel-Képben közölt tanulmányában.

A válaszadók három, cigányoknak tulajdonított alaptulajdonság szerint rendeződtek. Sokuknak azért van róluk rossz véleménye, mert félnek tőlük. Akiknek nincsenek személyes nexusai velük, azok az átlagosnál inkább veszélyesnek tartják őket („meglopnak, megtámadnak, összepiszkolnak”). A másik csoportban a pozitív jellemzők kerültek túlsúlyba („vidámak, jó a zenei érzékük, okosak, vallásosak”). Ez azonban jóval kevésbé meggyökeresedett vélemény, mint az első és a harmadik, amely szerint a szegénység és az igénytelenség jellemzi őket.

(Jel-Kép, 2009/1)