Bevezetés:

"Köztudott, hogy a kulturális antropológia a XIX. század közepe-vége óta az a tudományterület, amely a "primitíveket", a "természeti népeket", az Európán kívüli kultúrákat, a falusiakat, a parasztokat vizsgálta, leírta mítoszaikat, szokásaikat, szertartásaikat, vallásukat, művészetüket stb. A hatvanas évektől kezdődően azonban a hagyományos antropológián belül lényeges változások történtek. Egyrészt kezdtek eltűnni a "primitívek", a parasztok, és a nyomaikat követő antropológusok a külvárosokban, s a nagyvárosok peremkerületeiben vagy éppen a nyomornegyedekben, a slumokban bukkantak rájuk. Azaz az antropológusok számára egyre inkább tudatosodott, hogy a vizsgálatuk "tárgyát" képező embercsoportok nem egy másik, egzotikus társadalomhoz tartoznak, hanem a saját társadalom szerves részét alkotják. A kultúra már nem pusztán a kulturális jelenségek additív halmazát jelenti, hanem a jelenségek által reprezentált jelentések hálóját jelöli. A leírást, az egzotikus szokások adattárszerű lajstromozását mind határozottabban váltotta/váltja fel az értelmezés; mindinkább előtérbe kerül(t) a kulturális jelentések felfejtésére irányuló kutatói erőfeszítés." /Niedermüller:1994/

Ez a terepmunka is egy olyan témáról kíván szólni, ami a környezetünkből, a minket közvetlenül érintő közegből származik, mégpedig a budapesti - főleg VIII. kerületi - "városi" cigányok lakóhelyeinek térhasználatáról, lakáskultúrájáról, tárgyaik rendezési elveiről, díszítéséről. Érdeklődésem központjában az állt, hogy mi az, ami a cigány lakásokat sajátosan megkülönbözteti a nem-cigányokétól, mi az, amit fontosnak tartanak megőrizni, mi az, amiben inkább hasonulnak a nem-cigányokéhoz. Ezáltal szeretném felvetni a lakásokban megjelenő "akklimatizáció" problémáját.

A terep kutatása során a kulturális antropológia eszközeit igyekeztem felhasználni, azaz célom volt a "bizalmas részvétel a közösségben, a viselkedési módoknak és a társadalmi élet szervezésének megfigyelése" /Hollós 2002. 46./ Ezért kerestem nyitott, segítőkész embereket, akik megengedték, hogy bepillantsak a lakásukba és, ezáltal kicsit az életükbe is. Ezenkívül törekedtem a holisztikus szemléletmódot követni, ezért elolvastam témához kapcsolódó írásokat és felvettem a kapcsolatot egy belsőépítész társasággal, akik ugyanebben a témában kutattak, csak kicsit más szemszögből.

A kutatásom inkább egyéni, szubjektív meglátások összevetése, mint egy közösen meghatározott vélemény leírása, mivel az ember lakása egyenlő a privát életterével, nem pedig a közösségileg meghatározó területtel. Vagyis az adatközlőim, habár páran kapcsolatban vannak egymással, mégsem köthetők össze egy ismeretségi körré, meghatározott szabályokkal, az őket összekötő szál inkább az, hogy mindegyik falusi származású, akik első generációsként felköltöztek Budapestre, és itt telepedtek le.

Én és a terep:

A tanulmány ötlete akkor érkezett a fejembe, amikor a fent említett néhány belsőépítész eljött az antropológia tanszékre, hogy segítséget kérjenek, mert egy francia pályázaton vesznek részt, aminek a témája a szociális lakások bútorozása, és a lakások élhetőbbé tétele, és a romákat választottak kiindulási alapnak. Az ő tanulmányuk elsősorban bútor és tárgyhasználat szempontjából elemzi a lakásokat. Ezt az ötletet érdekesnek találtam, és a tanulmányukat elolvasva elhatároztam, hogy én is utánanézek kicsit a témának.

A Romaparlament szociálisgondozója segített elindulni és ő hozott össze először azokkal a nyitott családokkal, akik beengedtek a lakásukba. Ebből következően a vizsgált családok mindegyike önkormányzati lakásban él. ("Abból a pénzből, amit a vidéken eladott házadért kapsz, itt csak egy önkormányzati lakást tudsz venni." *1) Zömében segélyekből, illetve ideiglenes kiegészítő munkákból élnek, és vidékről költöztek fel a városba.

Engem mindenki szívesen fogadott, először csak azzal beszélgettem, akivel a kapcsolatot felvettem, aztán, lassacskán a család minden tagja bekapcsolódott a beszélgetésbe, és szívvel lélekkel adta mindenhez a véleményét

A lakás külső-belső megjelenése avagy a kutatás gyakorlati célja:

Nehéz összefogni a témát és azt mondani, "a 8. kerületi roma családok lakáskultúrája", mert, ahogy az egyik adatközlőm mondta "a cigányok is másmilyenek, csakúgy, mint az ujjaink, mind más méret, mind más forma". A kutatott családok különböző etnikai csoportokat képeznek, az ország más-más tájairól érkeztek, különböző anyagi környezetből, különböző családi háttérrel, így aztán máshogyan gondolkodnak a felvetett témákról. Niedermüller Péter mikroantropológiának nevezi a szubjektív szemléletmód vizsgálatát. "Ennek lényege, hogy nem általában beszél a városról, hanem a városban élőknek a várossal kapcsolatos tapasztalatait teszi a vizsgálat tárgyává: azt elemzi, hogy mi az a "kép", ami az emberekben a saját városukkal kapcsolatban él, hogy miképpen teremtődnek meg a "nagy", "heterogén", "idegen" és "áttekinthetetlen" városokban a saját életvilágok, s hogy ezek miképpen viszonyulnak a város egészéhez." /Niedermüller 1994./ A "város" szót a "cigányos stílussal" helyettesítve megkapjuk, hogy mindenki máshogyan értékeli azt, amiben él, pláne egy ilyen kevéssé homogén környezetben, mint a 8. kerület. Ami talán mégis közös bennük, hogy mindegyiknek rövidebb-hosszabb ideje meg kell birkózni a körülötte lévő emberek eltérő életstílusával, megítélésével. Most mégis először megpróbálom leírni a vélt, talált összecsengéseket a VIII. kerületről, mint olyanról, aztán kibontom az egyéni véleményeket.

A körút - ami keresztülmegy a VIII. kerületen - az egyik infrastruktúrailag legfontosabb része a városnak. A körúton belüli lakókörnyezet eltér az azon kívülitől, ennek egyik feltűnő példája a vizsgált terep. Egy szociálpolitika szakos hallgatóm következőképpen vélekedik erről: "Minden kerületnek megvan a saját gettója. A VIII. kerületé a belső Józsefváros, - a Nagykörút és a Fiumei út közötti rész /vö. Ladányi 1993. 26./ - amelyre kevésbé költ az önkormányzat, mert a rendszerváltás után ezeket a lakásokat adta el leghamarabb, amik már akkor rossz állapotban voltak. Az emberek elszegényedtek és nem áll módjukban az, hogy megemelt közös költséget fizessenek azért, hogy a házukat tataroztatni tudják. Tehát az önkormányzati lakások eladásának sorozata itt kezdődött el, vesztesei azok a lakók, akik azt hitték, jó üzletet csináltak. Nem tudták, hogy az általuk megvásárolt lakások, házak életveszélyes állapotban vannak. Így történhetett meg, hogy az idei télen több házban is elzárták a gázt, mert a vezetékek rossz állapotban voltak. A tulajdonosa viszont a lakó, így annak teljes felújítása a lakók pénztárcáját terheli. Majd jött egy olyan törvény, hogy az önkormányzatok csak úgy adhatják el háztömbjeiket, hogy azt a törvényben előírt módon fel kell újítaniuk. Így védi az állam azokat a bérlőket, akiknek az önkormányzat felkínálja a lakásokat megvételre. Így a belső Józsefváros árván maradt a háztömbfelújítások terén. A József körút azon oldalán, ahol mi lakunk (a belső területen), már az önkormányzat belekezdett a lakástömbök felújításába, és a lakásokat így kínálja megvételre. A kerületnek ez a része így értékesebb lett."

Főleg romungrók (=magyar cigány), avagy muzsikus cigányok laknak itt, de vannak oláh cigány családok is. Voltam ilyen családoknál is, meg olyanoknál is, a vélemények sokban eltérnek, de mind a kettő valamilyen szinten idegenkedik a másiktól. ("Már az elődeink is nem szerették őket.") Erre a problematikára még visszatérek később.

Az itteni városképet zömében emeletes társasházak és városi lakások alkotják. Az emeleteket összekötő függőfolyosóknak van némi összehozó szerepe. Habár nincs egyértelmű közeli kapcsolat a lakók között, az egy folyosón lévő családok könnyebben járnak át egymáshoz. Szoros köteléket inkább a közelben lakó nagycsalád jelenti, gyakran látogatják meg egymáshoz, beszélik meg a mindennapi teendőiket, problémáikat.

A bejárati ajtó legtöbbször nyitva van, ezzel lehetővé téve a szomszédok ki-be járkálását, benézését rövidebb-hosszabb beszélgetésre. "Az ilyen elrendezés lehetővé teszi a külvilág és a belső tér közötti gyakori ki-be járást, ami a felnőttek számára természetes, és amit szokásként a gyerekek is elsajátítanak. A cigányok nem választják szét a lakóhely belsejét a külső közös tértől: a lakhely, bizonyos értelemben, a közös tér szerves része." /Formoso: 2000. 92./ A szeparáció - vagyis a zárt ajtó - kisebb hangsúlyával a lakások hangulata kevésbé individualizált. Egyik adatközlőm egyedül él a testvérével egy lakásban, szereti a szomszéd gyerekeket, de azt már nem annyira, ha azok befutkosnak a lakásába és ott rendetlenséget, "bazárt csinálnak". Mégis "nálam mindig nyitva van az ajtó, még télen is, ha esik a hó, az eső, legalább a kisablaka nyitva van, csak ha fúj a szél, becsukom, féltem az üveget, azok is drágák." A belső ajtók is- a WC és a mosdó kivétel - általában nyitva vannak, ettől jobban egy légtérnek érződik a lakás, esetleges szükséges szeparációs lehetőséggel. Mind a beltéri, mind a bejárati ajtóra jellemző, hogy üveges és kis függönnyel van takarva.

Egyik adatközlőm lakásfelújítását éppen sikerült figyelemmel kísérnem, ami inkább a lakás belsejének felújítását jelenti, magára a ház külső felújítására sincs pénz. "Az emberek elszegényedtek és nem áll módjukba az, hogy megemelt közös költséget fizessenek azért, hogy a házukat tataroztatni tudják." Habár adatközlőm a saját portájának az újravakolását tervezi a belső festés után. Illetve a folyosó végén lévő közvécé is messziről bűzlik, nem tartják fontosnak a tisztán tartását.

A roma családok hangsúlyozottan összetartanak. "A cigány család egy kiterjedt kognatikus nagycsalád (fámíljá) részét képezi [.] Az egész rokoni rendszer tartópillérét a mindennapok termelési és fogyasztói alapegysége, az együtt élő családi közösség ("háztartási egység") jelenti, középpontjában a javakat elosztó családfővel. [.] A cigány ember - ellenséges népektől körülvéve, ami a kölcsönös segítségnyújtást parancsoló szükségletté emeli - nagy számú élő oldalági rokona számontartására törekszik, akiknek már nem is lényeges teljes pontossággal ismerni a felmenőit, egyaránt közeli rokonokként kezeli őket. Nem lényeges már pontosan tudni, kinek a leszármazottai, csak az a fontos, hogy valamiképpen rokonok." /Piasere 2000. 410-424./ Ennek az összetartásnak - az általam megfigyelt helyszíneken - a konyha a központja: "Három szobánk van. Régen ez úgy volt, hogy egyben a bátyám, egyben én, és egyben az apám meg az anyám. Azóta történtek változások. Apám maghalt. A nővérem elvált, így a nővérem visszajött hozzánk így ő és a lánya a nagyszobában van anyámmal. Én abban "élek", amelyikben beszélgettünk, és a bátyám a barátnőjével a harmadik szobában lakik. Nálunk a központi szerepet mindig a konyha játszotta, de ez most kezd alábbhagyni. Egerben mindig (1992-ig) a konyhában beszélgettünk a vendégekkel is. De ott nagy volt a konyha. Most általában a nagyszobába visszük a vendégeket, ami egyben a nappali szerepét is betölti, de ha kimondottan hozzám, vagy a bátyámhoz jön valaki, azt ki-ki a saját szobájába hívja be." Vagyis a városi lakások adott térszerkezete nem mindig engedi meg, hogy a konyhában gyűljön össze a család. Nagycsaládi ünnepek alatt *2 a legnagyobb szobában terítenek, de ha csak én egyedül vagyok ott, mint vendég, akkor a konyhában ültetnek le. Ha a házból átjön valaki, akkor is ez utóbbi a jellemző: "az öregasszonyok összeülnek a konyhában, aztán megy a fecsegés".

"Legfontosabb tárgy a nagy konyhaasztal és sok szék. Az étkezés lényeges része az életnek. Ha pl. vendég érkezik, az első, hogy étellel kínálják, és az utolsó szintén. Ha nem így történik, az hatalmas sértés." /Katona 2004./ Az adatközlő, aki a lakását újítja fel, mert egy új szobát pályázott és kapott az önkormányzattól, meséli, hogy mivel fogja berendezni: ágy, szekrény, asztal, szék. "Minden szobában legyen asztal meg szék, anélkül nagyon üres"; üres, vagyis nem felszerelt bútorozású. Más családban is, ahol már nincs nagy közösségi élet, az asztal fontos szerepe megmaradt.

A fenti fontossági sorrenden látszik, hogy ahol én voltam nem volt sok tárgy, vagy zsúfoltság, de minden szükséges használati tárgy fellelhető: rádió, mosógép, hűtő, állandó háttérzajként szóló tévé, néha hifi torony vagy videó, rendszerint a tévé állványban. A tárgyfelhalmozás hiánya következhet az anyagi helyzetből, illetve abból, hogy sok embernek kell kevés helyen elférnie. Illetve akár oka lehet ennek az is, hogy "a cigányok még mindig vándorlóként szemlélik a világot, vándorként cselekednek. Az utazás életük mindennapos valósága maradt. Gazdasági tevékenységeik a "vándor" (utazó) életformához alkalmazkodnak, így bármikor újra "útra kelhetnek", anélkül, hogy megélhetésük gondot okozna." /Formoso: 2000. 95./ Vagyis a lakhelyük nem feltétlenül az örökkévalóságra tervezett élettér, rugalmasan változtatnak, cserélnek.

A sok ember, kevés hely problémából egyéb jellegzetességek is következnek, minthogy a bútorok rendszerint a centrifugálisan vannak rendezve (fal mellé állítva), a középső teret nem töri meg semmi, szabadon marad, még az asztal is inkább a fal mellé vagy a szekrényhez tolva található. Jellemző a kanapévá összecsukható, mintás plüss anyagú ágy. Az emeletes ágy fogalma nem elterjedt.

Ha van a privát szféra megteremtésére lehetőség, akkor mindenkinek külön szobát adnak, de a fiúk és a lányok szeparációja még fontosabb, hogy "egymás öltözködését, alsó ruháját azért 10 éves kor után már ne lássák".

A bútoroknál gyakori anyag a faforgácslap, műagyag famintázatú borítással, a fa kevéssé használatos, inkább a műanyag. Sokszor találkoztam egyfajta üveges szekrénysorral, vagy tálalószekrénnyel a nappaliban, melynek látható részeiben a fő díszítő elemek az edények, étkészletek, a kávés csésze és a boros, pezsgős, röviditalos pohár készetek. Utóbbiak akár kis enteriőrként is el lehetnek rendezve gyertyával, kis porcelán figurákkal, horgolt terítőcskén. A szekrény polcain a családtagok fényképei inkább egyenként találhatók, a nagy korszakváltások pillanatairól. "A szokáskövető-hagyományőrző értékrendszerben nemcsak a társadalmi helyzet, az ember egyéb "örök emberi" szerepei is rögzítettek: elsősorban az életkor, a nemi szerep, a családi állapot határozzák meg az ember besorolását. Amikor - gyakran látható jelekkel is kísérten - e helyzete megváltozik: amikor férjhez megy (vagyis "bekötik a fejét", "felkontyolják", nem marad pártában" stb.), amikor leérettségizik, amikor kiállja a katonaságot, mikor az öregek csoportjába kerül - e változás egyúttal jogait, a többiek hozzá való viszonyát is meghatározza." /Kapitány 1995. 108./ Ezeket a fordulópontokat örökítik meg a szobában található fényképek.

Illetve sok-sok művirág. "Nagyon szeretem a művirágokat, olyan szépek, meg nem is lehet más, nincs elég fény." Valóban, a belsőkertre, függőfolyosóra nyíló bérlakások nem túl világosak.

A fentebb említett vallásos családnál, ahol voltam a gyülekezet hatása az otthonukban is megjelent. (Egy adatközlőm szerint "a cigányok általában vallásosak", egy másik családnál, habár magukat "ateistának" mondták, azért megmutatták, hogy náluk is van kereszt meg Mária-kép.) Eredetileg - a megtérés előtt - nagy méretű, az ülő garnitúra feletti falat teljesen betöltő szentképek voltak a nappaliban, de a hitgyülekezetben ez bálványimádásnak számít, így ezek eltűntek. Másik hatás, hogy a hitgyülekezet dalai, amelyet a pásztor felesége énekelt fel egy kazettára, mennek a rádióból, így a TV nem szól annyit, mint a többi családnál. Ám ez a téma az Orczi téri hitgyülekezet irányába további kutatást igényelne.

Ambrus Péter "A szegénykultúra" c. munkájában a tisztaságról és rendről vagy inkább annak hiányáról, azt írja, hogy "A környezetben és tárgyakban testet öltött, szétmállott, értékét és funkcióját vesztett, valaha másmilyen kultúrákat képviselt tárgyi világ lesz a szegénykultúra tárgyi kultúrája. Eme öngerjesztő rendszer mozgatja a magát egyre szélsőségesebb formában újjáteremtő káoszt. Hihetetlen energiák pazarlódnak el és futnak zátonyra, hogy e káoszon úrrá legyenek: a rendcsinálásnak, a takarításnak, a mosásnak, és egyáltalán a tisztaságra törekvésnek nincs semmi látható eredménye. A hiábavaló küzdelem, az elfásult beletörődés sajátos alkalmazkodást eredményez: igen magas lesz a tűrési küszöb a káosszal (rendetlenséggel) szemben." Azokon a helyeken, ahol én voltam talán pont ebből a példából okulva, mindenhol precízen figyelnek a rend és a tisztaság megtartására, el nem vesztésére. ("Én is beteg vagyok, ha jönnie kell bármikor az orvosnak, hát már nem lehet koszban fogadni." "Ide bárki bármikor éjjel-nappal bejöhet.") Hangsúlyozták, hogy mennyire szeretik a tisztaságot és, hogy ez nem pénzfüggő "szegény család is lehet ízléses, tiszta, meg a gazdag családban is lehet kosz". Ez a probléma felvetés azonban már a következő téma bevezetőjéhez vezet.

Egyéni megítélések a beilleszkedésről, a hagyományőrzésről és a cigányság megfoghatóságáról

Kutatásom főleg hat lakás tartalmáról szól, ahol három családdal készítettem mélyinterjút. Az első egy 6 tagú oláhcigány család a Práter utcából, az apa le van százalékolva, az anya háztartásbeli, van egy szellemi fogyatékos kislány, egy ikerpár, és még 2 nagyobb fiú, akik közül, csak az egyik él már velük. Egy évvel ezelőtt tértek meg, és most rendszeres látogatói az Orczi téri hitgyülekezetnek. Kérdéseimre kifejtették, hogy a rendet és tisztaságot, amit tartanak "magyaros dolognak" élik meg. A lakás és az ő lakáson kívüli megjelenésüket alapvetően a "beilleszkedés" célja vezeti: "olyan ruhákat hordunk, mint a magyarok, nem akarjuk, hogy kinézzenek bennünket". /vö. Boglár 1987./ Itt úgy érzem, további kutatásra van szűkség, hogy pontosan hogyan, illetve mennyire részei az elmondottak a nappali életüknek, avagy esetleg az éjszakainak is.

A második helyen, ahol voltam, egy egyedülálló 40 év körüli nő lakott a szintén agglegény öccsével, egy kétszer fél szoba plusz konyhás, komfort nélküli lakásban a Dankó utcában. Ők is oláh cigányok, az előző családnak szegről-végről rokonai is, ugyanarról a környékről származnak Nógrád megyéből. Fiatal korában felköltözött Budapestre és sokat élt nem-cigányok között. Interjúim alatt tatarozta a lakását, és rendezte be az újonnan kapott szobát, az öccsének. Cigány titulának hívja a hagyományos cigányos lakás jellemzőit összefoglalóan, ami erős babarózsaszín, királykék, méregzöld színű meszelést jelent, rajta "minden színes, a falon poszterek meg virágos, rózsás falvédők, terítők vannak." Ő sem tartja fontosnak, hogy tartsa ezeket a hagyományos stílusú dolgokat. "Én nem rendezem cigányosan a lakásomat, látja, minden fehér vagy világos." Számára rossz ízlésre vall, ha "mindenféle szín össze van hordva a lakásban." A világos, mályvaszínű linóleum, a fehér falak jelentik számára a beilleszkedést, mivelhogy ő is ezt tartja megfelelőnek. "Amikor bejönnek a szomszédok a lakásba, azt mondják, milyen uras." "Mondják, szép a lakásod, jó az ízlésed, illenek a színek egymáshoz."

Harmadik mélyinterjúm egy egri származású romungró családdal készült, akiknél az egyik fiú jó munkalehetőséget kapott itt ezért felköltözött, majd fokozatosan a családja is utána jött. Fő adatközlőm 30 év körüli férfi, az ELTE Szociálpolitika szakának hallgatója, művelt, érdeklődő. Az anyuka, két fiával és egy lányával, meg annak gyerekeivel él a Baross utca körúttól befelé lévő szakaszán egy három szoba, konyhás, összkomfortos lakásban. Amikor elmondtam jövetelem célját, először az ajtókeret tetejére mutattak, ahol rövid függönyszerű díszítés, drapéria, volt látható, mondván "ilyet még csak cigány lakásokban láttam". A rózsás díszítést azonban, gondolván, hogy ez a közvélemény által megalkotott cigányos stílus, ugyanazzal a hévvel elutasították.

Ahogy egyre többet meséltek, megértettem, hogy szerintük a cigányokat nem különbözteti meg egymástól más, mint a pénz: vannak gazdagok, akik úgy élnek és olyanok is, mint a nem-cigányok "én is a Rózsadombon laknék, ha lenne pénzem", van a középréteg, saját megítélésem alapján én őket kutattam, és vannak a szegények, akikre a fenti idézet illhet Ambrus Pétertől.

Pontosan emiatt, a pénzkérdés miatt nem tartják fontosnak, hogy romungrók, oláhcigányok, vagy nem-cigányok közé költözzenek, ha idejönnek. Egyedüli szempont, hogy a család közelében jó lakni. Ők azért akartak direkt a 8. kerületbe költözni, mert ezt ismerték, itt éltek a rokonaik.

Habár mindemellett azt mondják, lehet látni, a másik arcáról, hogy milyen cigány, de ha nem, Budapesten meg is kérdezik egymástól. Az oláh cigányok hibáztatják a magyar cigányokat, hogy nem beszélik már a nyelvet, "trehányok, mocskosak, nem illedelmesek" és inkább az oláhcigányokkal barátkoznak, az a "mi fajtánk". Ez jól mutatja a tisztasági szabályok közötti különbségeket, vagyis a belső és a külső test elválasztásának fontosságát. /vö. Okely 1991./ Vagyis a magyar cigány, aki asszimilálódik és felveszi a környezete tisztasági szokásait, az számít "mocskosnak". Habár az oláh cigányok is, ahogy ezt fentebb is kifejtem, a fehér - egyenlő nem-cigányos - falat tartják ízlésesnek. A romungrók emellett azt mondják, "mi is szeretnénk megtanulni cigányul, sokszor beszélgetünk róla, hogy milyen jó lenne", de emellett lopósaknak tartják az oláhcigányokat, bezzeg Egerben főként romungrók éltek, néhány oláhcigány család volt csak és ott mindenki tudott együtt, megértésben lenni. Vagyis egyértelműen léteznek itt ellentétek, habár nem tudom, hogy ez mennyire vezethet komoly konfliktushoz vagy változtatási szándékhoz.

 Győzike Salgótarjáni 330 nm-es háza 250 nm-es telekkel, jacuzzival, szoláriummal és edzőteremmel cirka 58 millió forintot ár. Ha valaki nem szeretné elveszíteni a ház országszerte ismert „sajátos báját”, plusz kétmillióért megvásárolhatja a teljes berendezést is.

Ahogy próbálom forszírozni, hogy mi az, amit fontosnak tartanak, hogy meglegyen a lakásban, egyre inkább az a válasz, hogy "nem lehet általánosítani, nincsen olyan, hogy cigány lakás, sem olyan, hogy cigány kultúra". "A magyarok se mindig gulyáslevest esznek paprikafüzérrel a nyakukban." Minden pénz és egyéni ízlésfüggő "ha van pénz mosógépre, akkor veszel". Talán az egyetemi végzettség és a tájékozottság miatt, precízen figyel az általánosítások elkerülésére, az előítéletek kiszűrésére.

Hangsúlyozzák, hogy a lakáskultúrájuk nem egyenlő a lecsúszottsággal. Mert sokan sátrakban laknak, nekik még nem az a természetes; mert sokaknak csak fakályhája van, még nem ez az életcél; mert valaki felszedte a parkettát és befűtött vele a hideg ellen, akkor talán "beton kéne csak a roma lakásokba?" "Mi már ilyen amerikai stílusúak vagyunk", nem olyan fontos a hagyományőrzés, "szabad neveltetésben részesültünk".

Beszélgetésünk során felhozta Michael Stewart Daltestvérek c. könyvének egy részletét, mely szerint Gyöngyösön, ha fehérfalú házba hozzák haza az újszülöttet, az szerencsétlenséget jelent, így aztán, amikor a szerzőnek gyereke született az ottani cigányok mire megérkeztek, kifestették a lakásuk falát. /vö. Stewart 1994./ Ezzel példázza, hogy talán az ilyenek miatt "még mindig azt hiszik az emberek, hogy vannak ezek a babonák?"

Az ideális megoldást a cigánykérdésre ők az integrálásban látják, nem akarnak semmi különbözőséget bárki mástól, nem tartják fontosnak a saját dolgok őrzését. Húzódoznak a cigányok egymáshoz közelebb hozásától. Az anyuka nem akar már táncolni egy afféle szervezett, szórakoztatásra kitalált helyen. Bár a fiú el tudna képzelni egy cigányoknak cigányokról szóló rendezvényt az ősi mesterségek felelevenítésével és a három fajta (oláh, beás, romungró) cigányzene karmesterrel eggyé komponálásában.

Összefoglalás, illetve a további kutatásra irányuló kérdések:

Amikor elkezdtem a kutatást, arra gondoltam, sok mindent fogok találni, az egyedi tisztasági szabályokról (a külső és a belső test elválasztásáról) /vö. Okely 1991./, a városban megteremtett önálló miliőről, a különböző világszemléletről, stb. Most így a befejezést írva azt hiszem, arra volt jó ez a munka számomra, hogy rádöbbenjek, mennyire tudja a "terep változtatni a kérdéseket". Vagyis az eredmény nem annyira az, hogy milyen más kultúrák élnek együtt kozmopolita városunkban, mint inkább az, hogy mennyire hasonló gondolkodású, életstílusú, értékrendszerű embereket érzünk sokszor magunktól különbözőnek.

Azonban ez még messze nem egy lezárt konklúzió, a terep rengeteg kérdést, további kutatási területet fedett fel bennem. Elsősorban, hogy mennyire tudtam belelátni az életükbe, és mi az, ami tovább kutatva még kiderülhet, ezeket az észrevételeket megerősítve vagy éppen kritizálva. Vagyis konkretizálva: van-e esetleg egy olyan általam még meg nem értett arca a beilleszkedésük állandó hangsúlyozásának?

Ezenkívül a fent leírtakból kitűnik, hogy a vizsgált terep egy dinamikusan változó és a változásokat naprakészen követő kultúra. Érdekesnek tartanám hosszabb távon megfigyelni ennek a tárgy- és térhasználatra tett hatásait, esetleg azzal együtt, hogy milyen módosulást jelentene ugyanez a presztízs-kultúra változásában.

Más érdekesség, ami részletnek tűnik, de utána akarok nézni, hogy minden lakásban - köztük abban is, ami épp felújítás alatt és után volt - láttam a fal felső negyedében egy díszítő csíkot, ami elválasztja, a falat a plafonrésztől, és ami felett már nincsenek képek. Hozzá kell tennem ezek a lakások nem nagy belmagasságú belvárosi lakások, ahol az optikai tér elhatárolására stukkóelválasztó futódíszt használnak, a nagyeleganciájú belső tér nyomasztó hatása ellen. Amikor megkérdeztem, hogy ez miért van a falon, azt mondtak rá, "nem olyan fontos, hogy így legyen, de szép".

A hit nagyon fontos szerepet játszik a vallásos családok életében, lakáskultúrájában ("a cigányok sokan vallásosak"), pontosabb megismerése sok eddig észre nem vett, vagy nem értett vagy értékelt részlet felismerésére adna lehetőséget.

Lezárva, vagy éppen, nem lezárva, a kérdések megválaszolása talán egy következő tanulmány része lesz.



*1 A belső kategóriákat, vagyis azokat a kifejezéseket, amiket a csoport ért és használ, evidenciának tart, ezentúl dőlt betűvel jelölöm. Az interjúrészleteket, pedig idézőjelben dőlt betűvel.

*2 Illetve voltam egy megtért családnál, ahol mesélték, hogy az imaórákat mindig különböző lakásokban tartják, erre az imaórára is jellemzőek a fentiek.



Készítette:
NAGY ZSUZSA
ELTE-BTK
KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA
2004. MÁJUS