A "hegedű géniuszai", "láncot hordó emberi lények", "hasznos vagy haszontalan nomádok"? A cigányként, illetve mostanában romaként (is) számon tartott emberek mindig különféle érzelmeket, benyomásokat keltettek az őket megismerők (?), a "nem-cigányok" körében. A róluk alkotott képek sokféleségének különböző okai vannak, most ezeket próbáljuk meg körüljárni - jórészt 19. századi példák segítségével.

Székelyföldi cigány család - Erdély, Románia

Vándorcigányok Nyugat- és Kelet-Európában

Ennek a sokféleségnek talán két fő oka van: egyrészt a „valódi” megismerés hiánya, másrészt a cigányok „valódi” sokszínűsége. Bármely kor embere számára a „másik” megismerése általában különböző kategóriákba való besorolások mentén valósul meg, hiszen - az ismert pszichológus, Gordon W. Allport szavaival: „az emberi pszichikum kategóriák (általánosítások) nélkül képtelen lenne a gondolkodásra”. Amikor egy, úgymond „hagyományosan” vándorló cigány közösség megjelent valahol, az ott élő emberek megpróbálták őket - meglévő kategória-rendszerük segítségével - megismerni, valamilyen képet alkotni róluk.

Ebben a megismerési folyamatban nyilván a számunkra szokatlan, idegen vagy újszerű „dolgok” kapnak nagyobb hangsúlyt, mondván „ők” azért mások, mert bizonyos dolgokban különböznek „tőlünk”. A különbségek persze mindig csak két fél közötti relációban értelmezhetők, ezért nem mindegy, hogy a „befogadó” közegnek milyen gazdasági, társadalmi jellemzői vannak, mit tart jónak, rossznak stb. Vélhetően ilyen folyamatok termékei a sztereotípiák, melyek lényegében „általánosított mentális képek egy adott csoportról, illetve annak tagjairól.” (A sztereotípiák lehetnek pozitívak és negatívak is, de az interetnikus kapcsolatok terén többnyire negatív előjelűek.)


Metszet az 1870-es évekből

A „sztereotip” megismerési folyamatok mellett az eltérő cigány-képek kialakulásának másik oka abban rejlik, hogy a cigányság valóban sokszínű. Konkrétan ez azt jelenti, hogy sokak szerint nem tanácsos őket egy népnek tekinteni, hanem különböző kultúrával, nyelvvel rendelkező etnikai csoportoknak. (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy például nem létezik roma nyelv, de sok közösség más nyelvet használ anyanyelveként.) Feltehetően a multi-etnikus cigány „kategória” legfontosabb összetartó eleme az, hogy tagjait a nem-cigányok cigányoknak tartják, és ez természetesen visszahat magukra a cigányokra is.

A különböző társadalmakban eltérő módokon szemlélték a cigány közösségeket. Meghatározónak bizonyult, hogy az illető cigányok milyen (vélt vagy valós) foglalkozást űztek, és hogy az mennyire volt elfogadható az adott közeg számára, illetve mennyire volt szükség a cigányok szolgáltatásaira. A nagyobb népsűrűséggel, nagy városokkal és gyorsan fejlődő manufaktúraiparral rendelkező nyugat-európai államok (főleg Franciaország, Anglia és Németország) általában nem nézték jó szemmel a különböző szolgáltatásokat nyújtó, nehezen ellenőrizhető nomád cigány közösségeket. Ezért ezeken a területeken zömében kirekesztő rendeletek születtek a cigányokkal szemben.

Kelet-Európa országaiban a kisebb népsűrűség, a céhes keretek közt folyó ipari termelés lehetővé tette, hogy a cigány közösségek megtalálják a saját megélhetési forrásaikat, mivel „hagyományosan” olyan szolgáltató tevékenységeket folytattak, amikre volt kereslet a kelet-európai társadalmakban (kovácsok, medvetáncoltatók, teknővájók, muzsikusok stb.). Ennek következtében térségünkben inkább a letelepedést és az asszimilációt sürgető rendelkezések voltak jellemzőek. A fent vázolt eltérő megközelítéseket, eltérő „cigányképeket" néhány korabeli idézet is alátámasztja.

Angliában például az egyik első cigányellenes törvényt 1530-ban hozták. Többek között az alábbiakat tartalmazta: „…magukat egyiptominak nevező különféle idegenek, akik semmiféle mesterségben nem jártasak (…) ki tudják olvasni férfiak és nők tenyeréből a szerencséjüket (…) ettől kezdve egyetlen ilyen [cigány]  ember sem teheti be a lábát a korona földjeire.”

Hasonló jellegű, kirekesztő törvényeket hoztak a cigányok ellen a Német-Római Birodalomban is. Az akkori megközelítést jól jellemzi a következő, 17. századi idézet: „Mivel ezek a képzeletbeli tatárok vagy egyiptomiak, közismerten a törökök felderítői, kémjei (…) a polgári társadalomból, mint a szervezetből a rákos daganatok és a hashajtószerek, joggal távolíthatók el…”. A szerző egy bizonytalan eredetű, kóbor népességet ír le, és szerinte ezek a csoportok veszélyt jelentenek az államra. Mikor a német területeken meghozták az első cigányokat sújtó törvényeket, sokan Lengyelországba menekültek. Ám hamarosan a szejm (a lengyel országgyűlés) is megszavazta az első cigányellenes törvényt: „Cigányok, vagy emberek, kik hasznavehetetlenek, ki lesznek utasítva ezekről a földekről, és ettől kezdve nem is térhetnek vissza.”

Látható, hogy elsősorban a „hasznavehetetlen” emberek elűzéséről van szó. Ennek fényében lehet érdekes az a 19. századi forrás, amely egy vándorcigány közösség érkezéséről számol be. Az egyik varsói újság 1863. szeptember 26-i számában az alábbiakat írta e jövevényekről: “(…) cigányok, a magyar puszták vad fiai, táboroznak Błonie mellett. Ezek nem azok a szokásos csavargók, kik megélhetésükért koldulva és lopkodva vándorolnak falvaink és kisvárosaink között, ezek vándorló kovácsok. Szép felépítésűek, tiszta vonásokkal és átható szemekkel, e cigányok némelyike magyar ruhát visel, mások bánáti stílusú szoknyát hordanak. Vezetőjük, kinek hatalmas, ezüsttel díszített botja van, mint a szejm udvarmesterének (…) az egész csoport felett uralkodik és képviseli az ő érdekeiket a hatóságok felé. Kíváncsiak tömege sietett elő, hogy lássa a cigányok nomád életét, sokan jósoltattak is maguknak, mert míg a férfiak kovácsok, a nők jövendőmondók.”

Az ilyen típusú elfogadást valószínűleg a cigányok által nyújtott „hasznos” szolgáltatások iránt meglévő igényekkel magyarázhatjuk. A Nyugathoz képest gyéren lakott lengyel területeken szükség volt mobilis és ügyes kovácsmesterekre, a jövendőmondás pedig sokak számára jelenthetett izgalmas „szórakozást”.

A huzamosabb idejű együttélés, a másik „jobb” megismerése folytán Kelet-Európában, azon belül is főleg Magyarországon a cigánykép „egyre árnyaltabb lett, bár alapvető ambivalenciája megmaradt: a cigányok megjelentek egyrészt tréfás, ravasz, szókimondó és éles elméjű, másrészt pedig nevetségessé váló és pórul járó figurákként is”- írta Küllős Imola néprajzkutató, aki a 17-18. századi kéziratos közköltészeti emlékekben fellelhető cigányábrázolásokat dolgozta fel.

mult-kor.hu