Szeretettel köszöntelek a Roma Közösség - Cigány Klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Roma Közösség - Cigány Klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Roma Közösség - Cigány Klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Roma Közösség - Cigány Klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Roma Közösség - Cigány Klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Roma Közösség - Cigány Klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Roma Közösség - Cigány Klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Roma Közösség - Cigány Klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Ami most jön, ahhoz nem szeretném, hogy közöm legyen
Nemrég vezetőváltás történt a tiszadobi gyermekotthonban, miként ez az ország legtöbb intézményében zajlik manapság. A leváltott igazgató, Illésné Áncsán Aranka - Oláh Ibolya „Anyácskája” – a volt állami gondozottakat összefogva egy önellátó falu létrehozását is tervezi. A Hetek anyák napi interjúja.
- 26 évet dolgozott itt, ebből több mint 20 évet vezetőként. Váratlanul érte a váltás?
-
Nem mondhatnám. Amikor az új döntésmechanizmust megismertem, miszerint
ezentúl nem a közgyűlés, hanem egyetlen személy dönt a kinevezésemről,
már a pályázatbeadáskor tudtam, hogy nem leszek tovább igazgató. Talán
egyedül a gyerekeket érte váratlanul a hír, másokat kevésbé. Az utóbbi
években nem volt jó a gyerekotthont sem irányítani, mert azt láttam,
hogy ami nekem érték, konkrétan a gyerek, az ember, az ma Magyarországon
nem érték. Kiszálltam, mert ami most a gyermekotthonban következni fog,
ahhoz nem szeretném, hogy közöm legyen. Nem akarok erről többet
mondani.
- Akkor hogyan tovább?
-
Régóta az van bennem, hogy amit mi csinálunk, annak nem sok eredménye
van, hiszen 14-18 éves korban, amikor a gyerekek többsége bekerül a
gyermekotthonba, már gyakorlatilag nem tudsz velük mit kezdeni. És tudod
azt, hogy azzal, amit csinálsz, legfeljebb a felületi problémákat tudod
kezelni: ha nagyon ügyes vagy, eléred azt, hogy a gyerekkel legalább
addig nincs probléma, amíg itt van. Aztán visszakerül az eredeti
környezetébe, vagy csak kilép az utcára, és ugyanazok a hatások érik,
amelyek miatt ide bekerült, és elcsúszik.
Ha az ember valóban
segíteni akar, akkor egyrészt azt jóval korábban kellene kezdeni,
családgondozással is egybekötve, másrészt azon kellene gondolkodni,
hogyan lehet őket munkához, fedélhez juttatni, miután innen kikerülnek.
Most ezek a kérdések foglalkoztatnak engem.
- Mindebből a foglalkoztatás tűnik a legnehezebb feladványnak…
-
Nehéz, de nem reménytelen. Létrehoztunk egy szociális szövetkezetet,
hogy az állami gondozásból kikerülő fiataloknak munkalehetőséget
nyújtsunk, köztük egy 3 gyerekes egyedülálló anyának is. Ezt továbbra is
csinálni fogom. Amikor elnyertük a közel 38 millió forintos pályázatot
képzésre és foglalkoztatásra, összeverbuváltam ezeket a fiatalokat. Volt
a csapatban egy olyan gyerek, aki elképesztő nyomorból, még 16 évesen
került a gyermekotthonba, mi tanítottuk meg írni-olvasni, szakmát is
szerzett, állattenyésztő lett, majd 18 évesen hazament a cigánytelepre.
Rettenetesen sajnáltam, mert kiváló képességű gyerek volt.
Amikor
a pályázati pénzt elnyertük, elmentem ehhez a fiúhoz is a
cigánytelepre, és mondtam neki: látod, itthon vagy 2 éve, nem haladsz
semerre, gyere vissza és tanulj. Visszahoztam az utógondozóházba, és
szakmunkás-bizonyítványt szerzett faművesként. A pályázati pénzből 12
gyereknek csináltuk meg a képzését, és 8-at tudunk foglalkoztatni a
képzést követő egy évben. Most azon jár az agyam, hogyan tudnánk minél
jobban működtetni ezt a szövetkezetet, hogy hosszabb távon is tudjunk
munkalehetőségeket biztosítani az állami gondozottaknak.
- Miért kerülnek be ezek a gyerekek a tiszadobi gyermekotthonba?
-
Az intézmény főleg nehezen kezelhető, súlyos magatartászavaros
gyerekekkel foglalkozik. Ezeket a gyerekeket nem szívesen fogadják az
általános és középiskolákban, többségük magántanuló, aki analfabétaként
kerül hozzánk, miközben jóval értelmesebb az átlagnál. Otthon, a telepen
tébláboltak naphosszat, s elkezdtek rosszalkodni, így próbálták
felhívni a figyelmet magukra. Az utcán nőttek fel, sokszor a jó és rossz
közötti különbségtétel is nehezen megy nekik, egyszerűen nem értik,
hogy adott esetben ők miért is rosszak.
Nálunk a gyerekek létszáma száz körül jár, elvileg 4 éves kortól vannak
itt, és 24-25 éves kor a felső korhatár. Hosszú ideig szakképzés is
folyt nálunk, de a kastély idegenforgalmi célú hasznosítása miatt a
gyermekotthont kiköltöztették, és a szakképzés megszűnt. Tavaly a
tiszavasvári középsúlyos értelmi fogyatékos otthont is hozzánk
csatolták.
- Meg lehet javítani a tizenéves korban bekerülő nagyon rossz gyerekeket?
Nem
nagyon, ráadásul a nagyon nehéz eseteket is be kell vállalni, mert más
aligha fogja. Minél korábban kerülnek be a gyerekek, annál könnyebb
rajtuk segíteni. Igen, vannak speciális szükségletű gyerekeink, akiknek
sokkal több nehézséget és szörnyűséget kellett átélniük, mint a
többieknek, ezért sokkal több segítséget is kell kapniuk. A magatartás-
és személyiségzavar hátterében mindig megtalálható a rossz otthoni
bánásmód. Konkrét eset volt: a nevelő szólt az egyik fiúnak, hogy
villával, és ne kézzel nyúljon bele a savanyúságos üvegbe, mire súlyos
dühroham volt a reakció. Ez egy olyan fiú, aki miatt az apja börtönbe
került, olyan súlyosan bántalmazta a gyereket.
A fiú már
nagykorú, de máig alvásproblémákkal, rémálmokkal küzd, mindig arra riad
fel, hogy az apja meg akarja őt ölni. Ráadásul ugyanazokat a dolgokat
produkálja, mint az apja: ugyanaz az agresszivitás jön elő, ugyanaz az
alkoholizmusra való hajlam. Nagyon gyakori nálunk, hogy a gyerekek a
gyűlölt apamintát kezdik el maguk is produkálni. Ennek a fiúnak az apja
is, amikor egyszer beszélgettem vele, azt mondta: nem lehetett ez
másként, az ő apja is egy állat volt, majdnem megölte őt. Ezek a
sérülések visszafordíthatatlan betegségekké fajulhatnak, mi itt maximum
vissza tudjuk szorítani a kiborulások számát és intenzitását. A fiú öt
kisebb testvére is sorba bekerült hozzánk, életkortól függően ugyanannak
a sérülésnek különböző fázisaiban.
-Mi lenne a gyógyulás alapfeltétele?
-A
megbocsájtás biztosan. Az előbb említett fiúnak is mondogattam: azért
ismétli a problémákat, mert nem tudja elengedni apja történetét, az
betegíti őt egyre jobban. Állandó feszültségben él, mert ezt a
gyűlöletet táplálja magában, mindig hátrafelé néz, és meg akar fizetni
az apjának – vagy bárki másnak - mindenért.
-Hogyhogy - ilyen körülmények között is - több sikeres roma fiatal kikerült ki az Ön kezei közül?
-
Az ő helyzetük könnyebb annyiból, hogy születésüktől kezdve állami
gondozottak volt, mint Oláh Ibolya is. Az édesanyja nehéz sorsú lányanya
volt, aki mire összeszedte magát anyagilag, és eljött a lányáért, a
tizenéves Ibolya elküldte.
- Az itt élő gyerekek hány százaléka roma?
- 85 százalékuk, a többi magyar.
- Ez nem kelt feszültséget a társaikban?
-
Nem, sőt, a magyar gyerekek az átlagnál sokkal elfogadóbbak a
cigánysággal szemben, mivel a legtöbb barátjuk roma. Ugyanakkor a cigány
gondozottak irtó nagy ellenszenvvel viseltetnek a romák felé, különösen
akkor, ha születésüktől fogva állami gondozottak voltak, mert nem
tudnak mit kezdeni az identitásukkal. Amikor elvittük őket mindenféle
programokra, sokan nem értették, hogy mi a baj velük, és miért mondják
rájuk, hogy cigány? Egyáltalán mi az, hogy cigány? A legemlékezetesebb
az volt, mikor egy cigány gyerek kiírta az itteni faliújságra, hogy
dögöljenek meg a cigányok. Megkérdeztem tőle: kisfiam, miért írsz ki
ilyeneket? Ráadásul te is cigány vagy! Nézett rám döbbenten: ő dehogy
cigány!
Tulajdonképpen se nem cigányok ők, se nem magyarok. Nem
érzik magukat cigánynak, de a kinti társadalom nem fogadja el őket
magyarnak. Akkor elkezdett érdekelni a cigányok sorsa: kik is ők
valójában, mire tanítsuk meg őket? Cigány klubokat szerveztünk, ahová
elhívtunk roma értelmiségieket, művészeket, a gyerekekkel közösen
feldolgoztuk a cigányság történetét, kulturális örökségét: verseket,
színdarabokat adtunk elő. Sok cigány gyerek közel került a szívemhez,
rendszeresen kijártam roma telepekre, rengeteget beszélgettem a
családokkal.
Hogyan fogadták Önt a romatelepeken? Nem támadták meg néhányszor?
-
Nem, érdekes. Amikor egyedül, fehér nőként először behajtottam a
tiszavasvári cigánytelepre, mindenki leállt, és tátott szájjal nézett
utánam. Ez ott nem volt gyakori. Első alkalommal azért mentem oda, mert
autentikus cigányzenét játszó csapatot kerestem a roma klubunkba.
Csakhamar jó ismerősükké váltam, segítettem őket, gyerekeket látogattam,
vagy szökött gyereket kerítettünk elő közösen. A legnagyobb problémának
a perspektívátlanságot, szegénységet, elhanyagoltságot látom, miközben
egyre inkább érzékelhető, hogy a társadalom feléjük irányuló gyűlölete
belőlük is erős gyűlöletet vált ki a többség felé. Annyira elfajult most
a társadalmi közeg, amiben élünk, hogy irtózatos munka megtalálni az
utat ezekhez a családokhoz, közösségekhez, hogy bármit is el lehessen
ott indítani.
Igyekszek előre nézni. Rengeteg jobb sorsra
érdemes fiatal a kikerülése után is nagyon kötődik hozzám is, egymáshoz
is, miközben semmi egzisztenciájuk nincs. Ha azt mondom nekik, hogy
leszedjük a csillagokat az égről, hogy legyen munkánk, megcsinálják.
Visszajárnak, rendre megkeresnek a problémáikkal is: van, aki azért,
mert börtönbe került, a másiknál kikapcsolták a villanyt, vagy nem tudja
hova vinni a megszületett gyerekét. Egy elhagyott településen érdemes
lenne velük elindítani egy önfenntartó közösséget, ökogazdaságokat
létrehozva, megtermelve a szükséges élelmiszereket, megfelelő oktatást
is teremtve, és az arra nyitott családok nevelőszülőkként magukhoz
fogadhatnának állami gondozott gyerekeket is.
HETEK / Makki-Marie Rose
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
A műsorvezető Juszt László az ATV Magánbeszélégetés vendége Mihályi Péter