A hazai klezmer zene egyik színvonalas képviselõje a Sabbathsong. A zenekar összetétele vegyes: tagjai között zsidó, keresztény és roma zenészek - mint például Rostás Csaba, akivel már 5 éve muzsikálnak együtt - egyaránt megtalálhatók. Hasonlóképpen tarka hátterû a koncertjeik közönsége is.

„A klezmer mûfaja jó alapot nyújt ahhoz, hogy az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen küzdjünk, pontosabban mindkét oldalon segítsük az elõítéleteket lerombolni” - mondja Masa Tamás, a Sabbathsong vezetõje. Raj Tamás rabbi az elsõ lemezbemutatójukon úgy méltatta munkájukat: ezt a lemezt zsidó és nem zsidó zenészek együtt készítették, mintegy a megbékélés terepévé emelve a közös zenélést.

Nem mellékesen: a klezmer sokoldalú mûfaján belül a Sabbathsong egy olyan bibliai eredetû változatot népszerûsít, amely a teljes Szentírás talaján áll. „Elsõsorban tradicionális zsidó dalokat, illetve feldolgozásokat adunk elõ. A klezmer legõsibb változatáról az Ószövetségben, a Zsoltárok könyvében lehet olvasni, ahol a kifejezés a héber nyelvû imák hangszeres kíséretét, illetve magát az énekelt imát jelentette” - meséli Masa Tamás. A klezmert a mi régiónkban leginkább közép-kelet-európai zsidó népzeneként értelmezik.

A mûfaj hazai képviselõi elõszeretettel kötõdnek ehhez a hagyományhoz, és ma már a Sabbathsong is bõvíti vele repertoárját, tágítva a palettát a világzenei stílusok irányába is. A múlt héten ért véget a XI. Zsidó Nyári Fesztivál, ahol húszfõs big banddé kibõvülve egészen új formában adták elõ dalaikat, vendégük a legendás „harmónikakirály”, Tabányi Mihály volt. Ugyanakkor a közel tizenöt hazai klezmerzene-kar többsége ma már héber dalokat is énekel, amit tíz évvel ezelõtt a Sabbathsong kezdett el. Az együttes koncertjein a közönség közösséggé válik, a zenészeknek kezdettõl fogva az volt a céljuk, hogy boldog-boldogtalant bevonjanak a közös éneklésbe, dal- és tánctanulásba. „A célközönség meglehetõsen széles, az üzenetünk hangsúlyai is eszerint alakulnak. A zsidóság és a cigányság felé eleve a bizalomépítés, az elfogadás hangsúlyozása a célunk. A nem vallásos hallgatók felé egy bibliai tematikájú gondolatvilág közvetítésére törekszünk. A magukat hívõknek vallókat pedig egy élvezhetõ kulturális élményben szeretnénk részesíteni” - állítja a zenekarvezetõ.

„Mindenfajta mûvészetnek az a célja, hogy hasson: lehetõleg felforgassa az emberek lelkivilágát, hiszen érzelmileg sokkal befolyásolhatóbbak vagyunk, mint értelmileg. A mûvészet rendkívül hatékony eszköz a legkülönbözõbb elõítéletek lerombolásához - mondja Pintér Burus Sándor, A láthatatlan Kéz címû klezmermusical rendezõje és fõszereplõje. - Az antiszemitizmus legõsibb példázata az ószövetségbeli Eszter könyve, melynek színpadra állításával alapvetõ üzenetünk az volt, hogy az embergyûlölet semmilyen formában nem elfogadható.”

A keretjátékhoz Kállai István, az operettszínház dramaturgja adta az alapul szolgáló valós történetet: 1944-ben az operettszínház igazgatója Fényes Szabolcs volt, aki nagyon sok zsidó mûvészt bújtatott. Mivel a darab három idõsíkon zajlik - az ószövetségi idõben, 1944-ben, illetve napjainkban -, lehetõséget ad egyrészt a zenei sokszínûségre, másrészt a jelenkori rasszizmus és antiszemitizmus veszélyének megjelenítésére is. „Több szempontból is »rázós« a darab témafelvetése - ismeri el a rendezõ. - Az Eszter könyve egy bibliai történet, amit ma sokan eleve fenntartással fogadnak. Ráadásul az antiszemitizmusról szól, ami különösen olyan téma, amitõl visszahõkölnek az emberek, hiszen ez erõsen aktuálpolitikai kérdés is. Meggyõzõdésem, hogy pont a külpolitikai utalásoktól és az aktualitások felvállalásától válik izgalmassá a darab. Ráadásul az általános történelmi és vallási mûveltség ma olyan hiányos, hogy hiábavaló lenne a puszta allegóriák erejében bízni.”

Rengeteg szakember és lelkes amatõr önkéntes munkájára épül a darab, amit elõadásról elõadásra csiszolnak, tökéletesítenek. Eszter királyné szerepére például a Magyar Állami Operaház magánénekesét, Létay Kiss Gabriellát sikerült megnyerniük. Állításuk szerint örömmel és élettel teli játékot szeretnének bevinni egy olyan társadalmi közegbe, ahol a keserûséggel már mûvészi szinten megtanultak együtt élni az emberek.