A magyar középiskolák olyan társadalmi képet erősítenek a diákokban, amely két részre osztja az embereket: "mi" és "ők". A cigánykérdés minden korábbinál aktuálisabb Magyarországon, az összes pártnak megvan a maga vélt megoldása, a fiatalok azonban nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy önálló véleményt alkossanak a témában. Hogyan oktassunk a cigányságról?

Az oktatás, és ezen belül a tantárgyak struktúrája és tartalma szinte mindig lépéshátrányban van a valósághoz képest. A szabályozás, a tantervek, tankönyvek és a képzés lomhán igyekeznek követni a trendeket vagy éppen védelmezni az örök értékeket az új divatok ellenében. A magyar oktatási rendszer az elmúlt húsz évben mintha e törvényszerűnek látszó lemaradás példatára kívánt volna lenni: sok mindent felforgatott, változtatott, de még több minden maradt a régiben.

Nehezen integrálódó, még ma is mostohagyermeki modultárgy státuszban van a társadalomismeret a tantárgyi palettán. A legtöbb helyen a történelem óraszámát növeli, abba olvad bele. Pedig ez a tárgy lehetőséget teremtene számos olyan aktuális kérdés felvetésére, amely a középiskolásokat nap mint nap körülveszi. Ezek közül napjainkban az egyik nagy - ha nem legnagyobb - probléma a magyarországi cigányság megoldatlan helyzete.

A választás közeledtével minden párt igyekszik állást foglalni a kérdésben, perspektívákat felrajzolni vagy éppen az idáig vezető utat értelmezni. A választó pedig - ha lehet még a választóról ezt feltételezni - mérlegeli tudása alapján a hallott-olvasott-látott információkat, és ennek alapján dönt, helyes-e az adott párt értékelése (és célravezetőnek tűnik-e programja).

A rendszer azonban ezen a ponton kissé ingatag: van-e tudásunk, vannak-e mérlegelési alapot teremtő elemi ismereteink a cigányságról?

Sokan vannak, akiknek persze hogy van, már hogy ne lenne. Nem feltétlenül elvi ismeretük, hanem tapasztalatuk. Mind többen élnek egy térben, egy faluban romákkal, gyerekei(n)k akár egy oviba is jár(hatná)nak. Indiából kerültek ide, vagy már 6 évszázada itt élnek? Miért magyarul beszélnek vagy éppen miért nem? Hogy jutottak idáig? Kik is az "ők" egyáltalán? Igaz, ez sokaknak akár mindegy is az áldozati, sértetti, fenyegetett pozícióból nézve, mert a megélt személyes helyzetekben a jelen nyomasztó valósága mindent felülír.

Sokan vannak, akiknek ugyan személyes tapasztalatuk, konfliktusuk nincs a cigánysággal, de már mindenfélét hallottak. Újságban, interneten, haveroktól. Meg hát azt ugye "tudja mindenki", így megvan a maguk véleménye. És nyilván vannak néhányan olyanok is, akik időt szántak arra, hogy ismereteket szerezzenek.

Összességében a tudásmérleg biztosan negatív. A cigányságról való beszéd sokáig tabu volt, nemhogy az iskolákban, de a politikai közbeszédben is. A tévesen értelmezett politikai korrektség jegyében, vagy más miatt, de egyszerűbb volt inkább a szőnyeg alá söpörni a témát. A bomba néhány éve robbant, és mára megkerülhetetlenné vált a pártprogramok szintjén is. A diákok pedig részei a társadalmi közegnek, maguk is vitatják a cigányság ügyét - vagy csak fojtott hangon beszélnek vagy káromkodnak róla. Egy biztos: most helyzet van.

Annak az elszánt pedagógusnak, aki szeretne erre a helyzetre valahogyan reagálni, már néhány oktatási anyag rendelkezésére áll a piacon. Ezek leginkább a nemzetiségi oktatás jegyében fogant kiadványok, tehát szándékuk szerint nem a többségi társadalmat célozzák. Ez alól kivétel talán Ligeti György, aki az eddigi legátfogóbb (és a hivatalos tankönyvlistán egyetlenként szereplő) cigány népismereti tankönyvet írta. Ő 7-től 12-ig minden évfolyamon tanítana egy kicsit erről a témáról. Elképzelése szerint különböző tárgyakba intergálva szót lehetne ejteni például a cigány nyelvekről, népköltészetről, a történelem egyes szakaszairól vagy a cigányság filmes reprezentációjáról. Kidolgozott egy 5 alkalmas középiskolai cigány népismereti programot a Kurt Lewin Alapítvány is.

Ezt ők az állampolgári társadalmasodás részének tartják, amely ugyanakkor alkalmas az identitás erősítésére is - nyilván célcsoporttól függő módon.

Egy kétoldalas anyagrész foglalkozik a jelenlegi magyarországi nemzetiségekkel és etnikumokkal a 12. osztályos, Száray Miklós - Kaposi József-féle történelemkönyvben is. A többi tankönyvlistán szereplő 12-es magyar történelemkönyv azonban nem tartalmaz a témáról külön fejezetet.

Az iskolai oktatástól nem várható el minden, nem szükséges belezsúfolni minden tudást. Felmerül a kérdés: kell-e egyáltalán cigány kultúrával, történelemmel foglalkozni? Véleményem szerint igen, kell, kellene. (Ezt a diákok is megerősítették, amikor rákérdeztem, hasznosnak találták-e, hogy mi szántunk rá néhány órát.) Az iskola feladata többek között éppen ez volna: olyan ismeretekkel lásson el, amelyekkel értelmezni tudjuk a minket körülvevő társadalmi valóságot. A célja nem az, hogy erősítsük a mi-ők dichotómiát, hanem hogy háttértudással támogassa meg a véleményalkotást. Ha ezt, csupán ezt sikerülne elérnünk, hogy a jelenségről ne azonnal az ítéletalkotás, hanem a magyarázatkeresés jusson a diákjaink eszébe, már jó úton indultunk el. A választópolgárrá válás felé is.

komment.hu