Jó régen történt az eset, még kisgyerekkoromban. Néhány részletét a történetnek már a szüleim egészítették ki, de most is elõttem van ez a lakodalom.

A võlegény szép barna fiú volt, mondta is az anyja, Zsuzsi néni: "Pont olyan szép barna vagy te is, kislányom, mint az én Aladárom!" Hogy örültem neki! Bizony, ez kitüntetés volt, mert gondoltam, õ már csak tudja! Nagyapám kérdezte is tõle: "Te, Zsuzsi, nem lesz korai ez a lagzi még a gyereknek?" Lehetett akkor a fiú 17 éves. "Ó, dehogy, Berti bácsi, itt az idõ!" Hát már csak õ jobban tudja, mi a szokás a cigányoknál!

Nagy esküvõt terveztek. A szomszéd faluból jött át a jegyzõ összeadni õket. A falu klubhelyiségében már jó elõre összesereglettek a kíváncsi emberek. Nagy dolog volt ez, mert ilyen esküvõ a falunkban addig nem történt. Jött a jegyzõasszony, a klubban középre húztak egy asztalt, s máris kezdõdött a ceremónia. A tanú a klubvezetõ meg a párttitkár volt, akit bejegyeztek az anyakönyvbe. Úgy meghatódtak a fiatalok, hogy jóformán oda se figyeltek. Volt nekik attól fontosabb elfoglaltságuk.

Ez az eset szombat délután történt. Vasárnap reggel már csoportosan sereglettek a faluba a cigányok, nemcsak a rokonság, hanem a környékrõl mindannyian. A vendégsereg elõször a cigánytetõn gyülekezett, a vályogvetõ gödör körül. Ott volt az örömanya, a Zsuzsi néni gunyhója - az õ szavajárása szerint. Valahány vak, sánta, gebe volt, mind ott sorakozott a gunyhó körül. Két téglán a kormos fazékban ott fõtt az esett hús: mindig volt a faluban egy-két megszomorodott malac vagy tyúk, amelyiknek elszállt a lelke. Tányért, kanalat nem használtak a vendégek az étvágyuk csillapítására. Miután Zsuzsi néni leöntötte az étel hígját, nem szégyenlõsködött az éhes násznép.

A szekerek derekából elõkerültek a pálinkás üvegek. Ittak belõle sorban, nem finnyáskodtak. Mikor már emelkedett a hangulat, megpezsdült a vérük, ki-ki felült a szekerére, s a lovak közé vágtak. (A visszaúton a nyoszolyólányok és asszonyok már nem ülhettek fel a szekerekre, kénytelenek voltak gyalog alászállani a dombról.)

Irány a kisgyep. Ez egy olyan hely volt a lakóházak és a tõlük körülbelül ötven méterre lévõ patak között, ahol a vadgesztenyefa és a hársfa jótékony árnyékot adott a mulatni vágyóknak. Erzsi mama jószántából felajánlott egy fazék töltött káposztát, amit elkészített, csak érte kellett menni. Akadt is erre ember.

Közben harangoztak a faluban, s aki nem volt hivatalos a "lakodalomba", az templomba ment. Az arra járók között volt egy ember, akinek a zsebébõl kilátszott egy fából faragott kígyó. Mikor az egyik cigány észrevette, elordította magát: "Jaj, a magyarnál csúszó van!" Erre sarkon fordultak, s felszaladtak mind a dombra. Ott mulattak tovább. Húzta a banda, rábozsevált a búgós, ittak késõ éjszakáig. Igen ám, de mikor kezdtek egymás asszonyára kacsintgatni, elõvették az ülésdeszkát. Sok törött koponyát kellett ellátni a mentõsöknek.

Az ifjú pár pedig együtt maradt 12 évig. Maradtak volna tovább is, de a tüzes mennykõ közéjük csapott. Negyed magukkal voltak a gunyhóban, még hírmondó sem maradt életben közülük. Ezért aztán elnéptelenedett a tábor. Igaz, ebben volt érdeme a falu lakosságának is, mert nem kecsegtették, csalogatták, inkább ijesztgették õket egy netalán villámcsapással.