Egy kis kultúra nem csak romáknak.

A cigányok vallása általában katolikus. Ezt a vallást kényszerből vették föl, mert a keresztény egyházhoz való tartozás minden korban bizonyos fokú védettséget biztosított részükre. Mivel a cigányok Keletről vándoroltak, hitük gyökereit a keleti vallások közt kell keresni.

A cigányok ritkán járnak templomba. A karácsonyi éjféli misét, áldozást, keresztelést fontosnak tartják. A cigány esküvő, temetés családi körben, pap nélkül a vajda vagy a legöregebb cigány jelenlétében történt. Imádkozni csak a Miatyánk-ot szokták. Vannak saját imáik, könyörgéseik. A nagypénteki böjtöt megtartják. Annak ellenére, hogy nem élnek mély vallásos életet, népdalaikban Istennel sűrűn lehet találkozni. Egymásnak szánt köszöntőikbe is beleszövik Istent. / pl. o drago snto del andas- A szent Isten hozott. /

Hitviláguk legmélyebb gyökereik is Indiába nyúlnak vissza. Ez a hit "a testtől is függetlenül létező szellem hite, amely a halál után is tovább él." 

Hisznek a holtak és élők szoros és megbonthatatlan kapcsolatában. Babonákkal átszőtt halotti szokásaikban a halott emlékének ápolásának kitüntetett szerepe van.

Az oláh cigányok úgy beszélnek az elhunytról, mintha az továbbra is az élők sorában lenne. Ha bajba jutnak, segítségért gyakran halottaikhoz fohászkodnak. Hagyományaik szerint, a másvilágon a holtak ugyanúgy élnek tovább, mint a földön: esznek, isznak, dohányoznak s ugyanazzal foglalkoznak, mint életükben. A földi élet és a túlvilág között csak annyi hitük szerint a különbség, hogy a túlvilágon a nők nem szülnek. Mindenki olyan marad a túlvilágon amilyen volt, amikor odakerült. Például a sánta ott is az marad. Akit életében megoperáltak az nem számít teljes értékű embernek a túlvilágon. Ezért is ragaszkodnak ahhoz, hogy lehetőleg ne boncolják föl elhunyt hozzátartozóik testét. 

A sírba vagy a koporsóba, az elhunyt mellé helyezik kedves tárgyait, hogy a túlvilágon is űzhesse mesterségét, vidámabban "élhessen". Pénzt is dugnak elhunytaik zsebébe, hogy legyen mivel vámot fizetni a túlvilágon. A halottat a kedvenc ruháiba öltözetik fel és ételt, italt is temetnek el vele. A cigányok félnek a halott szellemétől- mely visszajárhat, bosszút állhat- ezért nemcsak tiszteletből, hanem félelemből is körültekintőek a halottal szemben. Virrasztáskor összejönnek a rokonok, étellel, itallal kínálják őket. Beszélgetnek a halottról, de csak a jót mondják el róla. Egyes helyeken szokás hosszabb meséket is mondani. A virrasztás több éjszakán keresztül is tarthat. A halottnak nagy tisztelet jár. A férfiak hat hétig, a közvetlen hozzátartozók hat hónapig nem borotválkoznak a temetés után. Étkezéskor a halottnak is terítenek. Hat hét után ismét összejönnek a rokonok halotti tort /pomna/ tartani. Ez igen csendes ünnep. Beszélgetnek, megemlékeznek a megboldogultról. Ezt egy év után megismétlik.

A halottak napja is csendes ünnep. Virágot visznek ki a temetőbe, ételt, italt, cigarettát tesznek a sírra. Este gyertyát égetnek. Ilyenkor is sokat főznek, mindenkit megkínálnak, aki arra jár. Iváskor, mikor megemlékeznek halottaikról pár csepp italt öntenek a földre, s csak azután isznak.

A cigányok törzsi- nemzetségi szervezete az indiai kasztrendszerhez hasonlít. Többnyire a törzseken belül házasodtak, mert ismerték egymás szokásait, törvényeit, foglalkozásait. A törzsi törvények szigorúak voltak, mert a törzs, a nemzettség fennmaradását szolgálták. Ma már a törzsek közti különbségek kezdenek elmosódni. A vándorlás következtében az egyes törzsek térben és időben eltávolodtak egymástól.

Indiából hozott szokás a gyermekházasság és a bő gyermekáldás is. Ahogy távolodtak Indiától, ez a szokás is módosult. Ám a korai házasság a hagyományos életet élő cigányoknál még ma is általános.

A cigányoknál a házasságkötés előtti udvarlás nem volt fontos. A vőlegény elment a lányos házhoz, de nem a lánnyal beszélt, hanem az apával, vagy az idősebb fiútestvérrel. Megbeszélték a kéretés időpontját. Ez volt az úgynevezett háznéző.

A lánnyal legfeljebb a fiú anyja beszélt. A lányt feleségül az apától kellett kérni. A kérető személy általában a nagybácsi volt. Ha a lányt nem adták, akkor jött a szöktetés. Ezt már a fiatalok többnyire előzőleg megbeszélték. A lányt a fiú szüleihez vitte. Ha a lány egyedül szökött a legényhez kurva (lugnya) volt. A mennyasszonyt bosszúból, akarata ellenére is meg lehetet szöktetni. Más törzsbeli asszony feleségül vételét tiltották a szigorú törzsi törvények.

Az ellenséges családok a szöktetés utáni első ünnep alkalmával szoktak kibékülni, amikor összejön a család. Ha a kerítés sikerrel jár, megbeszélik a lakodalom további menetét.(hely, idő, étel, ital.) Közben a fiatalok megbizonyosodnak egymás érzelmeiről, de az udvarlás nagyon szemérmes, kerüli a feltűnőséget. Egymás iránti figyelmességet nem árulnak el. Nem szokás a karonfogás, vagy egymás kezének megérintése sem. Nagy lakodalmi előkészület előzi meg a több napig tartó lakodalmat. A nászéjszaka után, ha a lány érintetlen volt, alsószoknyáját kitették a sátor, illetve ház elé. De ha nem, a lány apjának vissza kellett téríteni a lakodalom költségét. A lakodalmi készülés olyan nagy, hogy a haragosok is kibékülnek.

Az új pár sok ajándékot kap, elsősorban edényeket. A házastársi hűséget igen szigorúan vették, így a házasságtörés meglehetősen ritka volt. A házasságtörő asszonyt keményen büntették. A férfiak ebben a tekintetben is sokkal szabadabbak voltak. Nem őket, hanem "csábítóikat" büntették meg. A féltékeny feleség férje csábítóját megveri, haját kitépi, orrát is leharaphatja.

A lakodalomra az egész rokonságot meghívják. A család rangját emeli, ha minél több a vendég. A vendégek tyúkot, birkát, bort, pálinkát visznek. A hagyományos életet élőknél gyakran csak a második, harmadik gyerek megszületése után van az esküvő. Régebben a vajda, vagy a megbízott idős ember adta össze a fiatalokat és a romáknál ez az esküvő is törvényesnek számított.

Ha gyász van a háznál, akkor tánc nélkül zajlik le a lakodalom.

Minden ivás előtt köszöntőt mondanak. A sort mindig az idősek kezdik. Szokás a menyasszonytánc is. Előbb az após kéri táncra a lányt, majd utána a többiek. Felkéréskor a menyasszony kendőjébe tesznek pénzt, s ezzel a kendővel kötik be a fejét éjfélkor. Így most már asszonynak számít, s ezentúl mindig kendőben kell járnia. Ám ha mégsem hordja a kendőt, akkor legalább a haját be kell hátul vele kötnie.

Nem csak a vajda adhatja össze a fiatalokat, hanem a kérető (nagybácsi- kako) is. A fiatal pár elé egy tányérba sót, kenyeret tettek, majd a kérető bort öntött rá. Az ifjú pár ebből a kenyérből harapott és megfogadták, hogy soha nem hagyják el egymást. 

Ezután a gyűrűket egymás ujjára húzzák és elmondják a menyecske-köszöntőt. A házasulandó fiúnak ezüst kelyhet csináltattak. A kelyhen a cigányéletből vett jelenetek mellett totemállatok rajza is megtalálható. A cigányok az arany és ezüstneműt már Indiában ismerték. A nemesfém iránti vonzalom mind a mai napig szokásaik közé tartozik. Az ezüstöt szerették a legjobban. A vajdapoharak, vajdagombok, sőt a vajdaboton található fémemblémák is ezüstből készültek A nyakláncok anyaga ezüst és aranypénz volt.

A cigányoknak a házassággal kapcsolatban sok babonájuk élt. A férfiak dísze a nagy bajusz. Ha levágatják, a tekintélyükön esik csorba. A nők dísze a hosszú haj. Ha levágatják, szerencsétlenség fogja útjukat kísérni, sőt még kurvának is bélyegzik őket. A házaspárok a háziállatok fejét nem eszik meg, mert úgy tartják, akkor egymás fejét ennék meg, vagyis szerencsétlenséget hoznának egymásra. Ha többször férjhez ment nőt vesznek fel a kocsira, szerencsétlenséget hoz rájuk. Ha az asszony férje kalapját földhöz vágja, megalázza férjét. Ha az asszony tisztátlan kézzel érinti meg férje bajuszát, vagy szakállát szerencsétlenné teszi őt.

A születés különösen nagy esemény a cigányoknál. Még akkor is ha az anyák a terhesség alatt semmit sem változtatnak életmódjukon. Ugyanúgy dolgoztak, ettek, ittak, mindaddig. A cigányasszonyok a szülést is legtöbbször egyedül élték végig. A gyerekek viszonylag kis súllyal születnek, de az anyatejen hamar felerősödnek. A csecsemőt a szülés után lemossák, majd olajjal is lekenik, hogy a bőre fényes legyen és védettséget is adjon az olaj a bőrének. Ez is Indiából hozott szokás.

A csecsemőt a cigány szokásoknak megfelelően, amikor sír megszoptatják, akkor eszik, amikor éhes. Gyakorlatilag egész nap eszik a gyerek. A szoptatás ideje nincs korlátok közé szorítva. A gyerek addig szopik, míg anyatej van., sok esetben 3-4 évig is. Egy időben az anya több gyerekét is szoptathatja. A kicsiket naponta többször, a nagyobbakat reggel és este. Ma már a kórházi szülés vált általánossá.

Első gyermeknek mindenki fiút vár. Ha több egynemű gyerek születik egymás után, akkor az anya addig szül, míg a csecsemő más nemű nem lesz. Az újszülött egészségére mindenkinek innia kell.

A cigányok a művi vetélést nem szeretik, minden gyereket megszülnek, és gyerekeiket majomszeretettel veszik körül. A velük való bánásmódot hangulatuk, létbizonytalanságból eredő gondjaik határozzák meg. A cigányasszony hol átkozza, hol dédelgeti gyermekét. Az újszülött meglátogatásakor húst, pálinkát visznek ajándékba.

A keresztelőt hamar megtartják, ha az újszülött nyugtalanul alszik, sokat sír, mert úgy vélik, ettől megnyugszik. Egyébként csak 6 hetesen keresztelik a gyereket. A keresztelő is több napos ünnep a cigányoknál. Összejön a család, itallal köszöntik az újszülöttet, köszöntőket mondanak, a haragosok is kibékülnek. Ilyenkor a keresztmama értékes ajándékot szokott adni. A nevet is a keresztszülők adják a gyermeknek. A hivatalos név mellett cigány nevet is kapnak a gyerekek, amiből néha vezetéknév válik.

A cigányoknál az étkezésnek nincs meghatározott időpontja. A reggeli általában későn van, az ebéd és a vacsora még később. A napközbeni étkezés többnyire rendszertelen. Mindenki akkor eszik, amikor megéhezik. Napjában egyszer van főtt étel, többnyire késő délután. A főzés ideje attól függ, mikor van rá idő, illetve mikor van főznivaló. Előbb a férfiak esznek, aztán a gyerekek, legvégén az asszonyok. A férfiak nem esznek egy asztalnál az asszonyokkal és a gyerekekkel. Ha kevés az evőeszköz körülülik a tálat, és mindenki abból eszik. Régen a fakanalakat, fatányérokat vándorlásuk alatt faragták. A nagykanál díszítve is volt. A sült húst kézzel fogták meg, és úgy ették. Ez a szokás is Indiából ered. A főzés előtt a tüzelő beszerzése az asszonyok, gyerekek feladata volt. A tüzelőt, fát az erdőből hozták. Az ételt a lányok készítették el. A kicsik gondozása is a lányokra hárult. A fiúk apjukkal, vagy anélkül a jószágok körül foglalatoskodtak. 

A cigányok zöme dohányzik, iszik. A nők is, férfiak is. A gyerekek is hamar rászoknak a dohányra. Régebben a pipázás volt a szokás, ma inkább a cigarettázás. A dohány kedvéért egyesek még az ebédről is lemondanak.

A cigány ételek jellegzetesek. Levest ritkán főznek. A húst igen kedvelik, ahol megtehetik, naponta készítenek sülteket, vagy pörköltet. A húsos káposzta a nemzeti eledelük.

A vendéglátás szokása is indiai eredetű. Bárki megy hozzájuk, megvendégelik. Étellel, itallal kínálják, aminek visszautasítása sértésnek számít. A vendégségbe érkezőknek is illik köszöntőt mondani. Előbb mindig a vendégnek terítenek és csak azután a háziaknak. Az étel kiosztása az asszony dolga. Az italt azonban többnyire a férfiak kezelik. Ha nincs főtt étel, akkor szalonnával, kenyérrel, hagymával kínálják a vendéget. Ha nincs ital a háznál, azonnal érte küldenek egy gyereket még akkor is, ha erre a pénzt kölcsön kell kérni. A vendég megkínálása mindennél fontosabb. Nagy készülődéssel várják az ünnepeket. Sok vendégre számítanak, sokat főznek. A pénz ilyenkor nem számít, csak az, hogy a vendégeknek legyen enni-, innivaló. A köszöntők egyetlen alkalomról sem maradhatnak el. Ilyen ünnepek: Karácsony (krechuno), húsvét (patradyi), pünkösd (rusaja), új év (nyevo bersh), keresztelő (bolipe), Mária-nap (suntona Marijako dyes), búcsú (bushovo), halottak napja (mulengo dyes). A köszöntők szövege alkalmazkodik az ünnephez. Aki szebb köszöntőt mond annak nő a tekintélye is. Némely alkalmakkor mesét is mondanak. Ezt általában a férfiak teszik. A mesélő addig mesél, amíg a többiek ráfigyelnek. Rövidítheti, vagy meghosszabbíthatja mondandóját, tovább szőheti a mese cselekményét. Az idősebb férfiak kiváltsága a mesélés.

Az ünnepek nem múlhatnak el ének és tánc nélkül. Ez az éneklés spontán alakul ki, mégis van benne valami hagyományos. Mindig a legjobb énekes, vagy a házigazda kezd bele egy lassú dalba, majd a többiek is kezdenek vele énekelni kissé nyújtva a dalt. A lassú dal után mindig egy gyors következik. Erre már táncolnak is, de aki táncolni megy, előbb rövid köszöntőt mond. A dalokhoz az énekes az ünnephez méltó új szöveget is improvizálhat, néha saját magát vagy az ünnepelt személyt is beleszőve.

Az ünnepek zenei szokásai csak igen kismértékben térnek el egymástól. Eltérések csak a köszöntőkben és az énekelt szövegben vannak. Újévkor, karácsonykor, húsvétkor szokás volt a betlehemezés is. Ilyenkor az énekért, köszöntőért élelmet vagy pénzt kaptak. Szokás a húsvéti locsolkodás is.

A húsvét mellett tavaszi ünnep volt az úgynevezett „Tavaszünnep” Akkor tartották, mikor az idő jobbra, tavasziasra fordult. A kisgyermekek a mezőn gólyahírt gyűjtöttek és ebből koszorút fontak. Ezt tették a kislányok fejére. A felnőttek kiválasztották, hogy ki lett a legszebb kislány és ő lett a tavasztündér. Ezen az ünnepen kicsik-nagyok egyaránt részt vettek. Az ünnephez tartozott, hogy korán hajnalban kimentek a mezőre és a bogáncsok hajtásairól „harmatot” gyűjtöttek és ezzel kenték be a lányok arcát, hogy ne legyenek szeplősek. Ma már nem találkozhatunk ezzel az ünneppel. 

VII. Összegzés

A cigányság kultúrájában az utóbbi harminc évben több változás történt, mint az előző századokban együttvéve. Az eltelt három évtizedben ugyanis nemcsak a hagyományos roma kultúra újra felfedezése történt meg, hanem olyan új művészet teremtése is, amely bekapcsolódik, integrálódik az európai kultúra, művészet folyamatában. Ezt a folyamatot a század utolsó harmadában jelentkező cigány értelmiség, elsősorban a roma művész értelmiség végezte el. Ez a három évtized rendkívül felgyorsult fejlődést eredményezett, elindítva a cigányság kulturális integrálódását az európai kultúrába. Péli Tamás az első hivatásos képzőművész, nagyon pontosan és szemléletesen fogalmazta meg ennek a kultúrateremtésnek a jelentőségét: " Tulajdonképpen arra gondolok, hogy a cigányság Magyarországon hiába él itt 700 esztendeje, most kezd megszületni. Amíg az értelmisége nem jelent meg, legyen az bár egy kis szellemi elit, amely megvalósítja ezt a népet, megírja a történetét, lejegyzi dalait, megfesti a történetüket, megformálja az üzeneteket, és beviszi őket a kultúra világába, az örökkévalóságba, addig- ez minden más népnél is így van- nem válhat egyenrangúvá a népek közösségében." 

Azt hiszem környékünkön, községünkben ez a „kis szellemi elit” hiányzik. Dolgozatom írása közben interjúkat készítettem, beszélgettem a községünkben élő, óvodánkba járó gyermekek cigány szüleivel, nagyszüleivel. Ezekből megtudtam, hogy náluk a cigány hagyományok már nincsenek jelen életük során. Egyedüli hagyományként a halálesetek utáni virrasztást tudták mondani, mint ma is élő hagyományt. Az idősebbek, öregek még emlékeztek gyermekkorukból cigány hagyományokra, de már csak nagyon kellemes emlékként gondolnak rájuk vissza. Mai életüknek már nem része. 

A cigány nyelvet községünkben anyanyelvi szinten, nagyon jól és jól senki sem beszéli. A nem nagyon lehetséges választ jelölték meg öten. Alig néhány szót beszél 11 fő. A 40 év körüliek mondták, hogy ők megértik a cigány nyelvet, de nem beszélik. A többség a nem beszélem, nem értem választ tartotta igaznak. Ebből megállapítható, hogy az idősebb generáció körében még él egy kicsit a cigány nyelv, de a fiatalabb generációnál minőségi változás mutatkozik.

Arra a kérdésre, hogy hivatalos ügyeit tudná-e cigány nyelven intézni, mindenki nemleges választ adott. Községünkben működik cigány kisebbségi önkormányzat, de a hivatalos ügyeket ők is magyarul intézik. Arra a kérdésre, hogy iskolában tanult-e cigány nyelvet, szintén mindenki nemmel válaszolt. Nincs olyan sem a cigány lakosok közül, aki szűkebb-tágabb családjában, vagy baráti körében valakivel is cigányul beszélgetne. 1 idősebb lakos mondta, hogy szokott cigányul imádkozni. A megkérdezett közül néhányan nézik a tévében a cigány műsorokat és hallgatják a rádióban a cigányokról szóló, cigány műsorokat. Cigány újságot senki sem olvas. 

A gyermekeknek cigány verseket, meséket mondani a nagyszülők közül szokott néhány. Cigány dalokat énekelni már többen szoktak a válaszok szerint. Sajnos senki sem tudott ma élő és dolgozó cigány művészt megnevezni.

Egy gondolat nagyon megragadt bennem. A cigány kisebbségi önkormányzat vezetője mondta, hogy sajnos a mi cigányainknál egy hagyomány maradt fenn nagyon a mai napig, ez pedig az, hogy mindig találnak okot az „ünneplésre”, azaz az ivásra. Elmondása szerint ezért a múltban is és ma is képesek az utolsó pénzüket adni, sokszor eladósodni, hitelt kérni.

Ezekből az adatokból is kiderült számomra, hogy minden nemzeti kisebbség, így a cigányság kultúrájának fenntartásában, megőrzésében alapvető szerepe jut az iskolarendszernek. Már az óvodában el kell kezdeni a főként a cigány gyermekeket megismertetni saját múltjukkal, kultúrájukkal, értékeikkel. Nemcsak a megismertetés kell, hogy cél legyen, hanem az elfogadtatás is. Ahhoz, hogy ezen célokért sikerrel tudjunk dolgozni, nekünk előljáróknak is meg kell, hogy ismerjük a cigányság múltját, történetét, kultúrájukat, művészetüket, nemcsak megismernünk kell, hanem elfogadnunk és elfogadtatnunk is mindannyiunk épülésére.