A magyar lakta településeken összeírják az üres házakat és az idősek házait, azokba pedig a nyugaton beilleszkedni nem tudó vagy bűnöző cigányokat költöztetik a kitoloncolásuk után. Ha véghezviszik ezt a folyamatot, a délvidéki magyarság sorsa véglegesen megpecsételődik.

Három éve röppent fel a szóbeszéd, hogy Délvidékre rövid időn belül Nyugat-Európából legalább 100-150 ezer szerb állampolgárt, főként koszovói muszlim cigányokat toloncolnak vissza. Titkon reméltük, hogy ez csak rémhír, mára viszont színtiszta valósággá vált.

Martonosra már tavasszal megérkeztek az új telepesek akik már most a lakosság 5%-át teszik ki, és a helyi cigányok is rettegnek tőlük.

Péterrévén egy ügynökség keresi az üres, eladó házakat, akármi megfelel. Ötezer eurós keretük van minden házra, ami eladó azt meg is veszik. De Bácskossuthfalván, Magyarkanizsán, Zentán is hallani a várható új szomszédokról, vagyis mindenütt ahol jelentős (most még) a magyarság számaránya.

Szerbia az utóbbi 100 évben rengetegszer változtatta meg a Délvidék etnikai képét. Gondolhatunk itt az első világháborúban elűzött magyarokra, a betelepített dobrovojac falvakra, a '44-es magyar genocídiumra, a több mint 300ezer köddé vált svábra, a délszláv háborúban golyófogónak küldött magyar fiúkra, a 300 000 délvidékre telepített szerb menekültre és háborús bűnösre, most pedig a koszovói muszlim cigányok jönnek...

Délvidéken az 1970-es évek végétől fogva negatív a népszaporulat, mégis az utóbbi 100 év alatt a magyarság 35%-al csökkent míg a szerbek száma 150%-al nőtt meg a régióban.

A rendőrség már 2008 elején elkezdte a magyarlakta ingatlanok összeírását és jegyzékbevételét is. Sok helyen ahol idősek élnek bementek és összeírták, hány szobájuk van és mennyien laknak egy ingatlanban. A szabadkai rendőrség az akciót egyébként azzal magyarázza, hogy az angol „bobby” rendőrségi modellt vették át, és így akarnak barátkozni a délvidéki magyarokkal. Igaz, arra nem tudott a rendőrségi illetékes választ adni, hogy miért épp este 21.00-kor mennek ki a magyar ingatlantulajdonosokhoz a rendőrök látogatóba és egyfajta háztűznézőbe.

Egyébként is gyanús mindez ugyanis az 1990-es évek polgárháborús időire emlékeztet, akkor ugyanis szintén ilyen összeírások voltak a menekültáradat megindulása előtt. Annó a koszovói harcok idején Kninből elkergetett szerbek úgy érkeztek Szabadkára és környékére, hogy cím volt már a zsebükben. Az összeírások alapján kapták.

Kisbajmokon is összeírták a házakat, de ezen a településen nemcsak rendőrök, hanem civil hivatalnokok is részt vettek az akcióban. Az összeírók ott azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha népszámlálás lenne. A rendőrség összeírta a házakat, különösen az üres, vagy elhagyott épületekre, telkekre összpontosított. Ami a minőséget illeti, nem válogattak a hatóság, listára került a rozoga, málló falu régi polgárház éppen úgy, mint a jó karban levő, kétszintes kockaház.

A legutóbbi “ház számláló akció” idején Dragan Jocic volt a belügyminiszter aki szerint nem is volt ingatlan-összeírás, és a zaklatásokat is cáfolta. Ez a válasz nem fedi az igazságot,

maga a rendőrfőnök is megerősítette, hogy a házak összeírása valóban folyamatban van.

Korábban még 2007-ben Veliusz Ility infrastrukturális-miniszter levelet küldött a délvidéki önkormányzatoknak, amelyben roma telepek létesítésére szólítja fel őket.

Az ország délebbre levő, tisztán szerb lakosságú települései nem kaptak ilyen levelet. Sokak szerint a rendőrség által Bácskában és Bánátban megkezdett üres házak nyilvántartásba vétele arra utal, hogy az állam – a toloncegyezmény végrehajtásával – újabb magyarlakta települések elszerbesítésére és betelepítésekre készül.

Ugyanis Szerbia korábban nehezményezte azt a szigorúságot és azt a vízumrendszert, amelyet a schengeni rendelkezések életbelépése után kénytelen elviselni többek között a magyar határon.

Belgrádnak csak úgy volt esélye a szigorúság enyhítésére, ha elfogadja azt a toloncszerződést, amelyet az EU kínált neki. Ráadásul Szerbia csak így kerülhet közelebb az uniós csatlakozási tárgyalásokhoz, így léphet át az unió fekete listájáról a fehér listára.

A nemrég megkötött szerződés értelmében a Nyugat 150 ezer szerb illetőségű személyt toloncol vissza az országba. Olyan romákról van szó, akik nem tudtak beilleszkedni azokba a nyugati társadalmakba, ahová érkeztek annak idején. Most pedig Délvidékre kerülnek majd, jóllehet egyikük sem beszéli a magyar nyelvet, de nagyon sokan még a szerbet sem.

A belgrádi Munkaügyi Minisztérium mintegy ötezer emberről beszél. Ezzel szemben az Európa Tanács megállapítása szerint: Szerbiának mintegy 150 ezer személyt kell visszafogadnia. A testület jelentése hozzáteszi, hogy Belgrád ebben az ügyben 2002 óta gyakorlatilag semmit sem tett.

Koszovói albánok által elűzött cigányok várakoznak kitelepítésre, akik mégis maradtak azokat Európa legnagyobb ólom bányájának a helyén kialakított táborba zárták, ahol 5 évig éltek a súlyosan szennyező nehézfémek között

A helyzetet csak tovább súlyosbítja, hogy a visszatoloncolódó romák 60-70 százaléka a ma már független Koszovóból származik, márpedig oda a cigányok nem térhetnek vissza. Egyrészt, mert szerb állampolgárok, és ezért a koszovói hatóságok megtagadják befogadásukat, másrészt, mert maguk a cigányok sem akarnak visszatérni szülőhelyeikre, mivel félnek.

A félelem onnan származik, hogy a kilencvenes évek második felében, a koszovói háború idején a cigányok a szerb reguláris erők egyfajta szabadcsapati voltak. Jutalmul megkapták az elűzött albánok házait, amelyekből viszont a belgrádi adminisztráció visszavonulása után menekülniük kellett. A kialakulóban lévő helyzet amekkora teher ez Belgrádnak, akkora lehetőség is a Délvidék etnikai arányainak végleges megváltoztatására, a magyarság kiszorítására.

A visszatoloncoltak és a koszovói szerb menekültek együtt hatalmas tömeget jelentenek, betelepítésük megpecsételi a délvidéki magyarság sorsát. És ez már a betelepítések második fordulója lesz az elmúlt tizenöt évben.

Az 1990-es években a délszláv háború nyomán több mint 200 000, Horvátországból és Boszniából menekülő szerb érkezett a Délvidékre.

Tíz évvel ezelőtt Szabadka lakosságának még fele magyar volt, most már csak 38 százaléka az.

Tegyük hozzá, az akkori menekültek is idegen területekről érkeztek, soha nem is éltek magyarokkal, nem is láttak magyarokat. Többségük mindmáig nem tudta fölvenni azokat a szokásokat, amelyek mindig is jellemzőek voltak a Délvidékre. Nem véletlen, hogy az utóbbi évek folyamatos magyarellenes támadásait is ők követték és követik el.

Egy példa: csupán három roma család költözött korábban Tordára, ott mégis tüntetniük kellett a magyar szülőknek és nem merik az iskolába engedni a gyerekeiket az ott tanuló 14-15 éves cigány gyerekek randalírozásai, erőszakoskodásai miatt.

Azt pedig már csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy az ENSZ-egyezmények a népirtás egyik formájaként jelölik meg az etnikai arányok erőszakos megváltoztatását, illetve egy közösség természetes létfeltételeinek tudatos lerombolását, erőszakos átalakítását. Valamint az etnikai arányok megváltoztatását szigorúan tiltja a Helsinki Záróokmány, amit Szerbia jogelődje, Jugoszlávia is aláírt.

És végül álljon itt egy nagyon tanulságos cikk amely a Magyar Szóban jelent meg ez év márciusában. Bár a lap igyekszik a szerecsen mosdatásban a tények azonban magukért beszélnek. Ez vár ránk egész Délvidéknek ha nem vigyázunk, és nem tiltakozunk:

Új lakók a martonosi Ligetben

Egyre nagyobb a faluban a Koszovóról betelepülő roma családok száma – Makra Ákos faluelnök szerint alaptalan vádakkal illetik a helybeliek a helyi közösséget

Isten hozta! – Martonos mégsem fogad mindenkit kitörő örömmel (Fotó: Miskolci Magdolna)

Liget – azt hinné az ember, hogy a szép név szép helyet jelöl. A martonosi Liget településrészre azonban sok mindent rá lehet fogni, de hogy szép lenne?! A romos házak mellett düledező kerítésekre mindenféle holmi kiteregetve. Sehol senki, de az újságíró betoppanása összecsődít néhány embert.

Ott, az utca végén keressék őket – mutattak a tősgyökeres martonosi cigányok a betonjárdás utca vége felé. Amikor megtudták, mi járatban vagyunk, panaszáradatot zúdítottak ránk: azóta nincs nyugtuk, amióta az új jövevények itt vannak, és mivel egyre többen vannak, mind kisebb a nyugalom is.

– Egész éjjel bömböl a zene, képtelenség tőle aludni. Nem csinálnak semmit, segélyből élnek, és ugyanannyit kapnak, mint mi. Pénzt kaptak, hogy házat vegyenek itt, nekünk meg már nincs maradásunk. Ha őket ide költöztették, akkor bennünket miért nem visznek be a faluba – záporoztak a panaszok és kérdések.

Isten hozta! – fogadja az érkezőt a martonosi helységnévtábla. Csakhogy a helybeliek mégsem örülnek minden betérőnek, főként nem a beilleszkedni képtelen letelepülőnek.

Makra Ákos szerint irányított lehet a betelepülés.

Makra Ákos– Van néhány család, amelyik régebben, néhány évvel ezelőtt költözött ide, koszovói roma családok. Idén tavasszal azonban tömegesen jöttek. Az a baj, hogy képtelenek beilleszkedni, felborítják a közrendet, a közbiztonságot. Mindennaposak a betörések, lopások, az emberek félnek. Hogy miért éppen Martonost szemelték ki? Feltételezem, a határ közelsége miatt. Nem a falu elnökeként mondom, hanem magánvéleményem, hogy ez egy irányított betelepülés.

A jövevények leterhelik az egészségügyet, plussz kiadásokat jelentenek, megterhelik a belügyi szervek munkáját, hiszen ha itt több dolga van a rendőrségnek, akkor nem tudja ellátni a munkáját máshol. A járőrök állandóan megjelennek, de csak azokkal tudnak mit tenni, akik nincsenek itt bejelentkezve – magyarázta a faluelnök.

Mint kiderült, a lakbejelentés nélkül itt tartózkodókkal szemben sem tehet sokat a hatóság. Legfeljebb felszólítja őket, hogy intézzék a hivatalos ügyeket.

– Egy-egy házban harmincan-negyvenen is be vannak jelentkezve. Dehogy laknak itt ennyien! Csak kell egy cím, amivel igényelhetik a biometrikus útlevelet. Azt mondják, azzal három hónapra kimennek külföldre, keresnek egy kis pénzt, visszajönnek, és megint kimennek. De most itt vannak. Általában tizenegy óra, dél körül kezdenek ébredezni, éjjel elindul a portya, és tart hajnalig – mesélte Makra Ákos.

A falu lakói egyre elkeseredettebbek, mesélik a sok gondot, bajt, bosszúságot. Mindenféle mendemonda is kering a faluban, többek között olyasmi, hogy a helyi közösség részesedést kap a betelepítésből.

– A martonosi helyi közösségnek és a magyarkanizsai önkormányzatnak semmi köze sincs a betelepülésekhez. Sőt, a helyi közösség közlemény formájában felhívta a lakosság figyelmét, hogy vigyázzanak, kinek adják el a házukat – jelentette ki a helyi közösség elnöke.jelentette ki a helyi közösség elnöke.

Burhan és Ljugzime Gyukatan

Ez a ház eladó – hirdetik úton-útfélen a feliratok. Rengeteg a faluban az elhagyatott, évek óta hiába hirdetett, eladásra szánt ház. Rengeteg az összedőlt és összedőlő is. Nem csoda, hogy a tulajdonos igyekszik eladni a lakatlan épületet, minél előbb, és mindegy, hogy kinek. Azt beszélik, hogy a Koszovóról érkezettek támogatást kapnak házvásárlásra.

– Egy biztos, hogy sem a helyi közösségtől, sem az önkormányzattól nem kapnak. Ugyanakkor visszaélések történnek a szociális támogatással. Konkrét esetről tudunk, amikor a korábbi lakhelyükön, majd néhány nappal később itt is felvették a szociális segélyt. Vádak, rágalmak érik a helyi közösséget, személy szerint engem is, hogy valamiféle szerződést írtam alá, hogy a helyi közösség vagy az önkormányzat ezért a betelepítésért pénzt kap. Ez nem igaz, és hogy itt vannak ezek az emberek, az csak gondot okoz a helyi közösségnek. Mennyien vannak? Körülbelül százan.

Ezelőtt a lakosság összetétele ilyen volt: 90 százalékban magyar, 5 százalékban szerb és 5 százalékban roma. Most 15 százalék a roma, 5 százalék a szerb lakosság, és 80 százalék a magyar.

Az emberek, főként a Liget környékén élők félnek, sokan fontolgatják, hogy elköltöznek. A Ligetben ezelőtt is éltek romák, nem volt velük semmi gond. Most ők is szívesebben beköltöznének a falu központjába – magyarázta Makra Ákos.

A fiatal nők szerint az olcsó házak vonzzák ide a koszovói romákat.

Szerinte azok a roma családok, akik ki akartak törni a környezetükből, már beljebb költöztek a faluba. Ők sem érzik magukat biztonságban új szomszédaik körében.

– Körözött bűnöző is volt a betelepültek között, őt sikerült lefülelni.

A faluban megszaporodtak a bolti lopások, már a helyi közösség épületében és a pékségben is történt rendbontás. Én úgy gondolom, hogy valaki ide küldte őket Martonosra, ígért nekik fűt-fát, és most követelőznek. A helybeliek hosszú ideje árulják a lakatlan házakat, tudjuk, milyen a gazdasági helyzet, tehát nem válogatják meg, kinek adják el. Azután meg azzal vádolják a helyi közösséget, hogy mi beengedjük az idegeneket. A törvény az egész ország területén szabad mozgást biztosít minden állampolgárnak. Mi nem tudjuk megakadályozni, hogy ide jöjjenek – mondta a faluelnök.

A messziről érkezettek azonban sok keserűséget, bosszúságot okoznak, eltömik a vízelvezető csatornát (pedig Martonos nagyon belvizes terület), a nyitott kanálisokba engedik a bűzlő szennyvizet, és előfordul, hogy a járdát használják illemhelyként – még fényes nappal is.

Hogy a gyerekeik járnak-e óvodába, iskolába? Nem. De (a helyi közösség elnöke szerint) a bőséges gyermekáldás miatt tizenöt-húsz éven belül a lakosság nemzeti összetétele jelentősen megváltozhat a településen.

A Liget délelőtt tíz óra tájban csendes volt. A helybéliek elirányítottak egy kapu nélküli házhoz. Fiatal lány lépett ki az ajtón, a kérdezősködést ugyan elhárította, de kihívta az édesanyját.

– Három gyerekkel vagyok itt, a férjem dolgozik – mondta a rozoga házból kilépő asszony.

Arra a kérdésre, hol dogozik a férje, csak annyit mondott: messze, nagyon messze.

Tizenéves forma srác csapódott hozzánk, barátságosan, közlékenyen. Tetszett neki a fényképezkedés ötlete is. Burhan Gyukatan – mutatkozott be széles mosollyal.

– Jársz-e iskolába, Burhan? – kérdeztük.

– Dehogy jár, nincs meg annak ahhoz az esze – válaszolta valaki a hirtelen összeverődött társaságból.

Pedig a fiú szemmel láthatóan eszes, talpraesett.

– Mi hat évvel ezelőtt jöttünk ide. Sok a pici gyerek itt, de nincs orvosunk, nincs mentőautó se. A faluban nincs gyerekorvos, küldenek bennünket Magyarkanizsára, onnan meg Zentára, de nekünk nincs pénzünk arra. Ötezer dináros segélyt kapunk, abból vagy kenyeret veszünk, vagy orvosságot – dőlt a panasz Ljugzime Gyukatanból.

Mialatt beszélgettünk, fiatal, frissen sminkelt lányok, asszonyok vettek körül bennünket, a környező házakból jöttek. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Martonost választották új lakhelyül, közülük válaszolt Valentina Gyukatan.

– A nagybácsink élt itt, a szomszéd faluban, Horgoson. Tőle hallottuk, hogy itt, Martonoson nagyon olcsók a házak, már 1500-3000 euróért lehet venni. Ezért jöttünk ide. Összeszedtünk egy kis pénzt, segített a nagynéni is egy kicsit, és megvettünk egy pici házat, egyetlen szobával, aztán lassan építgettünk hozzá. Mióta férjhez mentem, nekünk már külön házunk van – mesélte Valentina.

Már a helyi közösség épületében is volt rendbontás.

Így jönnek folyamatosan a többiek is, rokonok, ismerősök, ismeretlenek. Belakják a Ligetet. Pedig többen nyomorognak itt, sok köztük a beteges. Néhányuknak igazolványa, betegkönyve sincs. Egyikük azt mondja: nem tud itt bejelentkezni, mert nincs annyi pénze, hogy visszamenjen a régi lakhelyére kijelentkezni. Ha nem jelentkeznek be, akkor nem kaphatnak semmiféle szociális juttatást, és megdől az az elmélet is, hogy az új útlevél a motiváció. Akkor hát mi? Nem bizonyított az a változat sem, hogy a Nyugatról kitoloncoltak álltak meg itt, amíg visszamehetnek.

A magyarkanizsai önkormányzatban csak annyit sikerült megtudni, hogy új keletű szociális problémát, megnövekedett kiadást egyelőre nem okozott a koszovói roma családok jelenléte. A hivatalos úton tartózkodó Nyilas Mihály polgármester viszont elmondta, hogy miután felmérték, mekkora horderejű a martonosi probléma, az önkormányzat igyekszik segíteni. Mivel nem látszik szervezettnek a betelepülés, hanem egyéni kezdeményezés, ezért a problémamegoldás is csak önszerveződés lehet, többek között a lakatlan házak felmérésével, a tulajdonosokkal való megbeszélésekkel.

Az alkotmány szavatolja, hogy nem lehet megváltoztatni egy közösség nemzeti összetételét. De az alkotmány szavatolja a szabad mozgás és letelepülés jogát is.

Úgy tűnik tehát, hogy ennek a témakörnek még folytatása lesz, annál is inkább, mivel az európai kaput, Horgost, ugyancsak érintik hasonló gondok.

összefoglaló